Ki választotta ki ezt a darabot?
Tulajdonképpen én, a választásban pedig az is közrejátszott, hogy másodéves osztályomnak van egy kis ?szépséghibája?. Nevezetesen, hogy túlnyomó részben lányok alkotják: 2 fiú jut a 12 lányra. Amikor indultunk, még nem ilyen volt az arány, de a véletlenek folytán a rostákon a fiúk jó része kihullott.
Olyan előadást szerettem volna, amely egyrészt a második félévben már vizsgadarabként működik, másrészt azt szerettem volna, ha a hallgatóim sikerélményt kapnak azáltal, hogy már készek végigvinni egy előadást. A darab szereplői korosztálybeliek ? a tanítványaim 19 évesek ?, és átírásokkal lehetett egy fiúkból álló vízilabdacsapatból egy női kosárcsapatot csinálni.
Kiindulópontként a film szolgált, mindenkivel megnézettem, majd azt kértem tőlük, kezdjenek írni maguknak monológokat, éljék át a filmbeli szereplők helyzetét.
Úgy érzi, a darab mondanivalója ma is aktuális?
Igen, hiszen azt a társadalmi helyzetet dolgozza fel, amikor az egyik legfontosabb egység, a család nem működik, és a kamasz elkezd társaságot keresni, ami sok baj forrása lehet. Tudjuk: sok a csonka család, a szülők rengeteget dolgoznak azért, hogy mindent megteremtsenek, és emiatt pont arra a generációra jut kevés figyelem, amelyik ezt igényelné, és ennek hiányában könnyen rossz befolyás alá kerülhetnek.
Szívből remélem, hogy A hullámban felvillantott szituáció, a diktatúra iránti igény megjelenése és elhatalmasodása nem jelent senki számára követendő példát, és főleg nem megoldást. Nekem arról szól ez a mű, hogy azok a fiatal felnőttek, akik nem kapnak útmutatást, mit kezdenek a fölösleges energiájukkal, ami akár rossz irányba is viheti őket. Az teljesen reális veszély, hogy fanatizálni lehet az olyan egyéneket, akik nem találják az életben a helyüket, és semmire nem vágynak jobban, mint a figyelemre. A színház kitűnő eszköz arra, hogy lényeges dolgokról követendő véleményt közvetítsen.
Mi minden próbafolyamatot úgy kezdünk az osztállyal, hogy átbeszéljük a művet, ez történt ennél a darabnál is. A beszélgetések alatt ragyogó ötletek születtek, nagyon sok jó felvetés épült be az előadásba. Ezután jött egy két és félhónapos próbaidőszak, majd bemutattuk A hullámot.
Hogyan működik az a Pesti Magyar Színiakadémia, amelynek hallgatói játszották a darabot?
A mi iskolánk ugyanúgy 2+1 éves, mint a többi OKJ-s képzés. Fontosnak tartom, hogy nálunk gyakorlatilag ingyenes az oktatás, így anyagi helyzete miatt senki nincs kizárva a tanulási lehetőségből.
A felvételi rendszerünk szinte azonos a Színház- és Filmművészeti Egyetemével, és a működési elveink is nagyon hasonlóak. Nagyon sok jelentkező van, akikből válogathatunk, és nálunk is vannak időnként rosták. Aki nem vagy keveset dolgozik, esetleg morális problémái vannak, az önmagát zárja ki. Akiről pedig úgy látom, hogy bármennyire is igyekszik, nem való erre a pályára, azt sokszor nehéz, de mindenképpen becsületes, őszinte beszélgetésen ? elsősorban az ő érdekében ? eltanácsolom.
Minden évben indul osztály?
Igen, és egy osztálynak egy osztályfőnöke van, de nagyon sok tanárral dolgozunk. Egyedülálló, hogy a pillanatnyilag 54 diákra 32 tanár jut. Vannak mozgás- és tánctanáraink, az énektanáraink egyéni énektechnikai képzést adnak, beszédtechnika, művészi beszéddel kapcsolatos foglakozások zajlanak. Tulajdonképpen minden van, ami a Színművészetin, csak nálunk más szinten.
Az anyaszínházunk, ahol vagyunk, rendszeres és folyamatos lehetőséget ad a diákoknak a nagyszínpadon való bemutatkozásra, amelyből rengeteget lehet tanulni. Ez is nagy előnye az iskolánknak.
Az utolsó évben már kevés a készségtárgy, ekkor már inkább előadásokat csinálunk. Harmadévben három vizsgaelőadásunk van, amelyekre igyekszünk meghívni azokat ? általában ezek a színházigazgatók ?, akik döntéshozói helyzetben vannak a társulatbővítést illetően.
Amikor végzett egy osztály ? hosszú évek tapasztalatából kiindulva ?, reálisan csak az 50 százalékuk marad meg a színészi pályán. A mostani osztályomban két-három olyan tanuló van, akikben megvan a képesség, hogy jó színészekké váljanak. Amikor úgy csillan az a szem, hogy még én magam is belefeledkezem, és nézővé tudok válni, akkor érzem: ebből a tanítványomból még lesz a pályán valaki.
A végzés után mit kap a tanítvány?
Nagyon erős közösségek alakulnak ki az évek alatt, hisz ebben a három évben gyakorlatilag reggel nyolctól éjfélig vannak bent a gyerekek. Megtanulnak dolgozni, megtanulnak egymással dolgozni, megtanulják egymás munkáját becsülni. A fegyelmet, az önismeretet, a másik tiszteletét, a munka fontosságát neveljük beléjük, és ezeknek az átadása azok számára is nagyon hasznos lehet a további életében, akikből talán nem lesz színész.
Nálunk a végzettség színész II., amellyel el tudja kezdeni a színészéletet. Úgy gondolom, hogy bár nagyon fontos, mégsem minden az egyetemi diploma. Aki tehetséges, az a nálunk szerzett bizonyítvánnyal is helyt tud állni, jó munkát tud végezni. Ennek ellenére mindenkinek javaslom az egyetem elvégzését, hisz az még öt év tanulási lehetőség, és ismerkedés azokkal a kollégákkal, akikkel a pályán a továbbiakban együtt fog dolgozni. Bár nem a Színművészeti előkészítője vagyunk, az előző osztályom 17 végzőséből 11 embert felvettek valamelyik szakirányú egyetemre. Nagy öröm látnom, ha valaki boldogul a pályán, és most itt, a POSzT-on is találkoztam egykori tanítványokkal, velük megmaradt a jó viszony, és együtt tudunk örülni a sikereiknek.
Tölgyesi Tibor
Fotó: POSzT
