A legjobb az Isteni műszak

Egyéb

A válogatás legjobb filmjét illető díjat a portugál filmművészet világhírű alakja, az 1908-as születésű rendező tiszteletére alapították. A rangos díjról, melyért február 28 - március 9. között 13 film versenyzett, nemzetközi zsűri döntött Ian Hayden Smith brit filmkritikus elnökletével.

 

A Fantasporto filmfesztivál Portugália meghatározó kulturális eseménye: a nagyközönség mellett, közel 200 hazai és külföldi újságíró, valamint számos szakmabeli kíséri figyelemmel.

 

Az Isteni műszak című film abszurd humorral meséli el egy fiatal mentőápoló alászállását az éjszakába, ahol beavatást nyer a halottasbizniszbe és az ahhoz kötődő kegyetlen elvbe: a halál nem válogat, az ember igen.

 

?Szerettük volna, ha ez a film úgy lesz értelmezhető, mint egy mese az éjszakában? ? mondta el a rendező a Kultúra.hu-nak. ?Kezdetektől arra törekedtünk, hogy ne a realizmus felé vigyük el, hanem elrajzoltan ábrázoljuk a mentősök világát. Erre jó eszköz volt az éjszaka, illetve az, hogy a mentős világ sokféle közeget nyitott meg előttünk. Az éjszaka kihaltsága, komorsága adta meg az alaptónust, ebbe hoztunk bele színes foltokat: az aluljáró, a börtön, vagy épp egy nagypolgári lakás?.

 

Bodzsár Márk első játékfilmje az Unio Film gyártásában készült, producere Bodzsár István, koprodukciós partnere a Sparks, a film operatőre Reich Dániel. A film főszerepeit Ötvös András, Rába Roland, Keresztes Tamás, Zsótér Sándor és Stork Natasa játsszák.

Az ígéretes pályakezdést, mely a Magyar Nemzeti Filmalap 206,5 millió forintos támogatásával készült, ősszel mutatták be az országos mozihálózatok az A Company Hungary forgalmazásában.

 

Bodzsár Márk (1983) több sikeres rövidfilmet rendezett, Levegőt venni című munkájával fődíjat nyert a 9. Kamera Hungárián a dramatikus művek kategóriában, majd 2007-ben a legjobb vizsgafilmnek járó Simó Sándor-díjat kapta meg a Bloody Mary című filmjéért. Első játékfilm tervével, az Isteni műszak-kal elnyerte a berlini Nipkow ösztöndíjat és 2012-ben Tallinnban már díjazta a nemzetközi filmszakma. Első játékfilmje, az Isteni műszak ősszel elnyerte a luxemburgi CinÉast filmfesztivál nemzetközi zsűrijének különdíját.