Bizonyára az Aglaja című filmben látott szereplésed is hozzájárul, de amikor először olvastam a neved A Viszkis szereplői között, eszembe jutott egy olyan kép is rólad, amelyen hegedű van a kezedben. Gyermekkorodtól tanultál hegedülni, de erről nem úgy beszélsz, mint kizárólag csodás dologról, sőt.
Tavasszal mutattuk be az RS9 Színházban Kóda című előadásunkat, melyen rendezőként is dolgoztam. Bognár Anitával, akivel együtt játsszuk és írtuk a darabot, sokat beszélgettünk arról, milyen is az, amikor egy gyermek hosszú órákat tölt gyakorlással egy kicsike teremben. Én például utáltam gyakorolni. Élénken él is az emlékezetemben, ahogy állok a kottaállvány előtt, a mellettem lévő falon függ az óra, és miközben gyakorolok, gondolatban a mutatót szuggerálom, hátha attól gyorsabban halad. Egyébként ez egy kettős dolog: egyrészt hasznos, mivel kitartásra és munkabírásra tanít de közben, ha az ember egy hobbit, legyen az akár sport, akár művészet, már gyermekként igyekszik profi módon űzni, természetes, hogy az elveszi a figyelmét, az idejét és gyakorlatilag a gyerekkorát is. Úgyhogy ez nem kizárólag pozitív dolog, illetve nem mindig az.
Mégis, egy interjúban elmondtad: sokat köszönhetsz annak, hogy hangszeren tanultál, hiszen ez vezetett azon az úton, amelynek fontos állomása az, hogy most színészettel foglalkozol. Miként alakult ki benned, hogy a színészet vonz?
A színészettel tizenkét éves koromban kezdtem el foglalkozni - és azt, hogy rátaláltam erre a művészeti ágra, azt hiszem annak köszönhetem, hogy hegedültem. Hiszen a zene segítségével sok mindent fel tudtam fedezni magamban: többek között a vágyaimat és a művészetre való érzékenységemet is. Tizenkét évesen kezdtem el a színészet felé kacsintgatni: ez először csak a zenélés mellett volt jelen az életemben, később azonban az első helyre került. Már kamasz voltam, mikor azt mondtam, szeretném abbahagyni a hegedülést, hogy csak a színészettel foglalkozhassak. Közöltem is a szüleimmel, hogy nekem ez az álmom, ám a nehezebb dió az volt, ami e kijelentés után következett: el is kellett fogadtatnom velük, hogy én ezt fogom csinálni.
Ez már önmagában bátor lépés, ám volt egy még bátrabb cselekedeted is: a gimnázium harmadik osztálya utáni nyáron egy hirtelen ötlettől vezérelve bementél a Katona József Színházba és megkérdezted, nincs-e valami munka számodra. Emlékszel, mi futott át az agyadon, mikor megtetted ezt a lépést?
Én addigra már többször is játszottam színházban: szerepeltem egy-két darabban gyermekszereplőként, illetve a Szkénében is volt egy előadásom. De természetesen nem úgy sétáltam be a Katonába, hogy a színpadon szeretnék kikötni . ez fel sem merült bennem. Inkább az a gondolat fészkelt az agyamba, hogy ha munkát kapok, akkor láthatom az előadásokat. Miért ne kérdezném meg? - gondoltam, aztán bementem. Amúgy én ilyen szempontból igazán vakmerő vagyok. Vagyis, ha van egy munka vagy egy szerep, amelyet szívesen elvállalnék, akkor megpróbálom, hátha sikerül.
Mondtad, hogy vakmerő vagy. Ez azt is jelenti, hogy nem vagy izgulós?
Sajnos de. Csak akkor nem izgulok, ha úgy állok hozzá az adott dologhoz, hogy játék - általában erre is törekszem. És talán pont ezért lettem színész: hiszen egyetlen munkámat sem tudtam igazán komolyan venni. Például mikor kávézóban dolgoztam, akkor igyekeztem nem belegondolni, nem úgy felfogni, hogy ez az életem. Inkább valamiféle izgalmas szerepként tekintettem rá. És a castinghelyzetben pont erre a hozzáállásra van szükség, mivel nem tudod, mi fog történni. Én olyankor a pillanatban élek, abban a karakterben, melyet épp meg kell formálnom. Arra törekszem, hogy ne gondoljak bele, milyen pozitív vagy negatív kimenetele lehet a castingnak, és így mindig jó élményekkel távozom. Ahogy nem is izgulok annyira. Pedig egyébként azt hiszem, nagyon izgulós vagyok. Ami nem túl egészséges egy színésznél, ezért folyamatosan trükköznöm kell különféle játékokkal, hogy legyőzzem az idegességem.
Például?
Például ott van a Kóda első jelenete: úgy kezdődik a darab, hogy megszólítom a nézőket és elmondom nekik, mennyire izgulok. Ezt megtenni azért fantasztikus érzés, mert tökéletesen őszinte. Arról nem is beszélve, hogy ez a gesztus nagyon jól levezeti az ember feszültségét. De van egy másik játék is: megpróbálom kívülről látni magam. Elképzelem, ahogy az adott szituációt nagymamaként elmesélem az unokámnak mondjuk a kedvenc cukrászdánkban, krémesek közt üldögélve. Ha az ember ilyen módon gondol arra a szituációra, amelyben épp benne van, akkor az rögtön lepkesúlyúvá válik.
És hol izgulsz jobban: a színpadon vagy a kamera előtt?
Kamera előtt nem izgulok annyira, mert ott nem érzem azt, amit a színpadon: hogy kívülről néznek. A színpadon állva nemcsak a játékodra kell figyelned, hanem csomó mindenre - a partneredre, a közönségre, a fényre -, ezért sokkal nagyobb a feszültség. A kamera előtt viszont csak te vagy, illetve a rendező, az operatőr, a színésztársad, és a stáb egy része. Szóval olyan személyek, akik mind azért dolgoznak, hogy jól sikerüljön a felvétel. A színházban ezzel ellentétben ott a közönség, melynek tagjai figyelnek téged, együtt lélegeznek veled és várják, mit teszel a következő pillanatban. Ilyen helyzetben nekem mindig eszembe jut: bármi megtörténhet. És azzal máris a vállamra ül a kisördög.
Igen, ő szeret az emberek vállára ülni.
Van egy ehhez kapcsolódó játékom is: ha nagyon félek, akkor elképzelem, hogy egy nagyjából húszcentis, kopasz, kövér szellem ül a vállamon, akit nagyon megverek. És ez mindig segít. De viccen kívül: azt gondolom, ha az ember képes megszemélyesíteni és képzeletben legyőzni a félelmét, akkor nyert ügye van.
A Viszkis előtt több filmben is játszottál - többek között egy angol produkcióban, a Mrs. Ratcliffe forradalmában, az Aglajában, valamint A martfűi rémben. Melyik volt a leginkább meghatározó élmény számodra?
Talán az Aglaja. Sokat készültünk arra a filmre és igazán megterhelő volt a forgatás is. De más szempontból ugyanilyen megterhelő volt Szabó Szonja tévéfilmje, a Komoly dolgok. Ez a film többek között egy abortuszról is szól, és azt a szituációt elképzelni, megélni nagyon nehéz volt lelkileg. De visszatérve az Aglajára: forgatás, illetve élmény szempontjából abszolút ez volt számomra a legnagyobb csomag. Ebből még ma is tudok meríteni.
A Viszkisben a főhős barátnőjét, Katát alakítod. Ez a karakter több - ha jól tudom, összesen négy - valós személyből lett összegyúrva, így előtted nem állt egy olyan konkrét minta, mint Szalay Bence előtt Ambrus Attila. Ez inkább könnyebbséget vagy nehézséget jelentett számodra?
Könnyebbséget, mivel nem nehezedett rám az a teher, hogy valakit másolnom kell. Szeretek fantáziálni a szerepekről és itt ezt meg is tehettem. Érdekes munka, ha látsz egy hús-vér példát magad előtt, akit meg kell fejteni, ugyanakkor jó érzés az is, ha nem kell igazodnod senkihez.
Olvastam, hogy a rendező, Antal Nimród nem váratott: a casting után szinte azonnal személyesen közölte veled, hogy megkapod a szerepet. Milyen volt a casting?
Az esélytelenek nyugalmával indultam neki és nagyon jól éreztem magam. Ahogy beléptem, azonnal szimpatikus volt nekem Nimród. Utólag meg is lepődtem, milyen jól elbeszélgettünk. A casting elején kiderült, hogy ő évekig élt ott, ahol én felnőttem, úgyhogy azonnal találtunk egy közös pontot. Tehát jó élményekkel távoztam, ám az eszembe se jutott, hogy meglehet, visszahívnak. Aztán visszahívtak, és a következő castingon már Bencével együtt néztek meg. Ezt követően a lehető legtermészetesebb módon egyszer csak közölte velem Nimród, hogy enyém a szerep.
Milyen volt a közös munka Bencével?
Nagyon jó. Már az első pillanatban megtaláltuk a közös hangot, és az összhang a forgatás utolsó napjáig megmaradt. Azt hiszem, akárcsak bennem, Bencében is van egy soha fel nem növő gyermek, emiatt pedig mindig remek hangulat volt a forgatáson. Még ugrattuk is egymást.
Ugrattátok?
Igen, főleg Bence engem. Például sokáig viccelődött azzal, vajon milyen lesz az a jelenet, amely röviden úgy volt leírva a forgatókönyvben, hogy szeretkezés. Nimród hosszú ideig nem mondott semmit erről, Bence pedig azzal, hogy időről időre felhozta, elültette a bogarat a fülemben. Arra gondoltam: biztos minden látszani fog! Természetesen megijedtem, mivel úgy éreztem, erre nem vagyok felkészülve, aztán egyszer csak jött Nimród és elmondta, hogy ez csak egy rövid snitt lesz és egyáltalán nem kell meztelenségre gondolni. Akkor megnyugodtam. És egyébként e jelenet felvételénél mindenki abszolút úriember volt, úgyhogy bár aggódtam, milyen lesz, egyáltalán nem volt kellemetlen.
Maga a történet, illetve az, hogy ez a történet vászonra került, meghatározó dolog a magyar közéletben. Már a premier előtt sokan megnyilvánultak azzal kapcsolatban, jó vagy rossz dolog-e, hogy film készült Ambrus Attila életéről. Véleményed szerint miért van nagy jelentősége ennek a filmnek?
Azt le kell szögeznünk, hogy A Viszkis fikciós film. Az alapja azonban valós. A most harminc év feletti emberek nagyon jól emlékeznek a Viszkisre, mivel ő számukra egy fogalom. És fogalommá az emberek tették a figyelmükkel és azzal, hogy beleláttak valamit. A rendszerváltás után senkinek sem volt könnyű, és ebben az időszakban egyszer csak jött egy férfi, aki kirabolt egy csomó bankot, a rendőrök pedig hosszú ideig képtelenek voltak elkapni. Valamilyen szempontból tehát érthető, hogy fantasztikus lénynek tartották. Azt persze nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy bűnöket követett el, de egyébként ő egyszerűen csak egy ember. És ez a film egy emberi sorsot mutat be abból az időből.
Amikor egy hónappal ezelőtt találkoztam és beszélgettem Ambrus Attilával, nyilvánvaló lett számomra: akármit is követett el, felelősségre vonták. Letöltötte a büntetését, és a börtönévek után vissza tudott illeszkedni a társadalomba - ez pedig hihetetlen sikersztori. És tudom, hogy erről az aspektusról már nem szól a film, de szerintem azoknak az embereknek, akik fújnak erre a történetre és személyre, nem szabad elfelejteniük, milyen ritka, hogy valaki hosszú évek után vissza tud illeszkedni a társadalomba. Nem hunyhatunk szemet afelett, mennyire kirekesztő a társadalmunk. Úgyhogy ez a film nemcsak bemutat egy emberi történetet, hanem figyelmeztet is minket arra, hogy legyünk nyitottak. Emellett pedig arra is felhívja a figyelmünket: ne csak egy szegmensét nézzük az ő életének, hanem a teljes képet, amelyhez nem csak az tartozik hozzá, hogy bankot rabolt.
A Viszkis november 23-ától látható a mozikban. Forgalmazza az InterCom.
Tóth Eszter
