A legzöldebb európai fesztivál címre pályázik a SZIN

Egyéb


SZINSzegediIfjusagiNapok2008_3.jpg
SZIN a magasból

(MTI) - A Greener Festival egy olyan nemzetközi szervezet, amelynek célja, hogy segítse a zenei és egyéb művészeti események, fesztiválok zöld törekvéseit. A Greener Festival csapata által évente meghirdetett díjra a világ bármely pontjáról pályázhat az a rendezvény, mely a különböző környezetvédelmi kritériumok többségének megfelel. Így például rendelkezni kell környezetvédelmi politikával, s mérlegelik azt is, hogy a szervezők mennyire támogatják a zöld kezdeményezéseket és milyen erőfeszítéseket tesznek az újrafelhasználás és újrahasznosítás területén.

 
A legnagyobb hagyományokkal rendelkező hazai fesztivál környezetvédelmi politikája a hulladékkezelés, a közlekedés, a vízgazdálkodás, az energiafelhasználás, az élővilág védelme, a zajszennyezés területére helyezi a hangsúlyt, a szervezők pedig a legfontosabb célnak a szemléletformálást tartják.
 
A SZIN elsőként a hazai fesztiválok közt tavaly bevezette a "re:poharat", az újrafelhasználással jelentősen csökkentve a hulladékterhelést a fesztiválon. Idén már az egész rendezvény területén lesz re:pohár, illetve komposztálható pohár is. Tavaly a szegedi Partfürdőn bulizó fiatalok hazai fesztiválon elsőként használhattak biológiailag lebomló étkészletet is.
 
Mindezek mellett az idén összesen ötnapos nyárzáró fesztiválon lesz fair trade kávézó, szelektív hulladékgyűjtés, kerékpártároló, s a szervezők a károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében szorosan együttműködnek a MÁV-val, újraélesztették a Telekocsi intézményét és a helyi közlekedésre riksataxikat állítanak be.
 
 
A tavalyi SZIN-en részt vevő környezetvédelmi szakértő arra biztatta a szervezőket, hogy induljanak el a Greener Festival pályázatán. A SZIN jelentkezésére nagy örömmel válaszoltak a Greener Festival munkatársai, hiszen - mint elmondták - egy angol esemény nyert a tavalyi pályázaton, a korábbi győztesek között pedig javarészt ausztrál és amerikai fesztiválok szerepelnek. Ha a SZIN megfelel a követelményeknek, akkor az első "Zöld fesztivál" lehet a régióban.