A márciusban megalakult a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete (AHD) a legalább egy, Magyarországon moziban forgalmazott többségi magyar gyártású játékfilmmel rendelkező rendezők szakmai érdekvédelmével, érdekképviseletével foglalkozik.

A szövetség minden, a belépési feltételeknek megfelelő kolléga csatlakozását szeretettel várja.

Az alapító közgyűlés tavasszal Kocsis Ágnest szavazta meg elnöknek, míg az ötfős elnökség további tagjai Bereczki Csaba, Enyedi Ildikó, Schwechtje Mihály és Ujj Mészáros Károly lettek. Az elnökség megbízatása két évre szól.

Az egyesület jelenleg 85 taggal rendelkezik.

Az AHD már márciusban elkezdte kidolgozni a filmfinanszírozási rendszerrel kapcsolatos észrevételeit, javaslatait, a forgatókönyv-fejlesztéstől a forgalmazásig, illetve a filmrendezők számára olyan szerződési feltételeket kíván kialakítani, melyeket a egyesület tagjai a jövőben optimálisnak, méltányosnak és követendőnek gondolnak.

Az AHD csatlakozni kíván a hasonló európai szövetségeket tömörítő FERA (Federation of European Film Directors) szervezethez, amelynek jelenleg nincs magyar tagja.