Lehet jelentkezni a Virtuózok tehetségkutató tizenegyedik évadára

Zene

Elindult a nevezés a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató 2026-os évadára, december 31-ig várják a jelentkezőket – adták hírül a szervezők. A tizenegyedik évadban a műsor indulásához hasonlóan ismét a klasszikus zene fiatal magyar tehetségei kerülnek középpontba.

shutterstock_2304755077.jpg
A kép illusztráció. Fotó: Shutterstock

A verseny két korcsoportban zajlik majd: 6-14, illetve 15-21 éves kor között – énekeseknél 26 éves korig – várják a jelentkezőket. A nevezéshez egy rövid, klasszikus zenemű előadását tartalmazó videó, egy több darabot tartalmazó klasszikus zenei repertoár, valamint a jelentkezési lap kitöltése szükséges.

A kiválasztott versenyzők először televíziós válogatón mutathatják meg tudásukat, ahonnan korcsoportonként hat-hat versenyző kerül az elődöntőbe, három-három pedig a döntőbe. Közülük választják ki a Kicsik és Nagyok legjobbját. A döntősök egy neves szimfonikus zenekar kíséretével mutatkozhatnak be. A műsor, amely idén is az MVM főtámogatásával valósulhat meg, 2026 tavaszán kerül adásba, a Dunán.

A győzteseket szakmai zsűri választja ki, a díjazás pénzjutalmat, fellépési lehetőségeket és számos különdíjat foglal magában. Emellett a Virtuózok tehetséggondozó programként hosszú távon is támogatja a fiatal művészeket szakmai fejlődésükben.

A produkció kiemelt célja, hogy a fiatalok számára inspiráló közeget teremtsen, és bemutassa: a klasszikus zene ma is képes megszólítani a közönséget és lehetőséget ad egy nemzetközi karrier elindítására. A versenyzők útját nemzetközileg elismert zsűri és mentorhálózat segíti. A korábbi években olyan világsztárok álltak a program mellé, mint Plácido Domingo, José Carreras, a Bocelli család és sokan mások.

A világon egyedülálló klasszikus zenei tehetségkutató 2014-ben indult televíziós műsorként, majd 2020-ban nemzetközi produkcióvá vált, így azóta több tízmillió néző követheti évről-évre.

A program célja, hogy a fiatal zenészek számára valódi ugródeszkát biztosítson a klasszikus zenei pályán. A műsorba bekerülők nemcsak a nyilvánosság figyelmét kapják meg, hanem nemzetközi színpadokon is lehetőségeket nyerhetnek. A korábbi évadok résztvevői rangos helyszíneken léphettek fel – többek között a New York-i Carnegie Hallban, a milánói és a dubaji expón vagy a londoni O2 Arénában.

A szervezők közleményükben idézték Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztert is, aki úgy fogalmazott, hogy „a Virtuózok program nemcsak a tehetségek felkutatásáról szól, hanem arról is, hogy a klasszikus zene hidakat épít generációk és emberek között”.

További információ a zenei tehetséghutató honlapján olvasható.