A több mint 13 millió éves sókészlet elszigetelt tengerek fenekén alakult ki, és a tektonikus mozgások következtében az Erdélyi-medence nyugati és keleti részén tömbösült.
A Torda város peremén található sóbányáról úgy tartják, hogy a csaknem 1200 méter vastag sóréteg kitermelését már a rómaiak elkezdték. Felszíni, nyitott bányákban termeltek, nem ők vésték a föld gyomrába az architektúra ma látható csodáit.
A legkorábbi írásos emlék 1075-ből származik. I. Géza király oklevele az első olyan dokumentum, amely említést tesz az erdélyi sóról, pontosabban az Aranyos folyó mellett található, Torda várához tartozó sóvámról. Ennél kézzelfoghatóbb bizonyíték az 1271-ben keltezett adománylevél, amely igazolja, hogy az értékes sóbánya átkerült az erdélyi káptalan tulajdonába.
A XVII. század végén a bécsi udvar rendelkezéseinek köszönhetően Torda az összes erdélyi sóbánya irányítóközpontja lett, sókamarának, később sóhivatalnak nevezték.
A harang- és kúpidomokat, az impozáns folyosókat 1690 után alakították ki, a mai formáját tehát a Monarchia idején kapta a lelőhely.
A Mária Terézia-tárna lehetett a bánya első aknája. A harang formájú fejtésben 1690-1880 között dolgoztak a sóvágó bányászok. Orbán Balázs feljegyzései szerint a bányászoknak másfél krajcár járt egy mázsa kitermelt sóért.
A bányában tett séta technikai utazás is egyben.
A sót eleinte még ló hátára pakolt zsákokban, később lóvontatta, csigaszerkezetes vagonokkal szállították a Ferenc Józsefről elnevezett tárnából a felszínre.
A XIX. század második felében az erdélyi sófejtés irányítását a korszerűbb marosújvári bánya vette át.
1932-ben beszüntették a tordai telep tevékenységét.
Az üres bányát a második világháború ideje alatt légvédelmi menedékként, később sajtraktárként használták.
Az évezredek során a földkéregben rejlő sómennyiségnek mindössze egy százaléka került felszínre.
1992-ben nyitották meg újra a bánya kapuit. Ma a korszerűen kivilágított bánya területe gyalog vagy panorámalifttel is bejárható.
Egyik-másik tárnát hatalmas cseppkövek díszítik, az idegenvezető szerint ezek háromméteresre is képesek megnőni, mielőtt leszakadnak.
A föld alatti tavat a legnagyobb csarnokban, a Terézia-tárnában találjuk, akárcsak a megfagyott vízesésre emlékeztető sókristály-zuhatagot.
Nincs szüksége mentőmellényre annak, aki a 120 méter mélységben csónakázásra adja a fejét: a mély bányató vizének olyan magas a sótartalama, hogy szándékosan sem lehetne elmerülni benne.
A vendégek jelentős része turisztikai céllal keresi fel a bányát, de sokan érkeznek gyógykezelésre. A levegő sótartalma, a különleges mikroklíma, az állandó hőmérséklet asztmásoknak, allergiásoknak, légúti betegségekben szenvedőknek ajánlott.
Nem kell attól tartani, hogy nem lesz mivel elütni az időt. Felépítettek itt egy 20 méter magas óriáskereket, kialakítottak egy minigolfpálya-rendszert, kipróbálható a bowlingpálya, a biliárdasztal, sőt, fel lehet keresni az oltárt vagy a 180 férőhelyes, fűtött amfiteátrumot is, ahol járványidőn kívül rendezvények, filmvetítések zajlanak.
A nyitóképen a Gizella-tárna.
A teljes cikk a Hajónapló oldalán olvasható.
