Még harmincéves sincs Moizer Zsuzsa, de már minden képén felismerhető jegyeket hagynak azok az érett, finom szellemi-vizuális rétegek, amelyek festői világát alkotják. Önarcképeket fest mindig, elmosódó tekintetű lányalakokat, sokszor csak a fejet vagy annak részeit, néhol egy láb, koszorúba font-csavarodott karok. Minden képén saját magával néz szembe. Valaha élt nőalakok sorsába öltözik, megosztja, átvállalja az érzéseiket. Vagy régebbi korokban kutat, vagy angyalok létformáját keresi saját maga képében.
Mostani kiállításának az Emlékek Intercisából címet adta - életrajzi utalás, a festőnő Dunaújvárosban él, a régi római név annak múltjára, történelmi mélyrétegeire fókuszál. Egyfajta belső régészeti feltárás dokumentumai a kiállított akvarellek, az ókor használati tárgyai, mitológiai elemei - egy nőt mintázó kancsó, egy szfinx figurája, egy tál vagy lámpás - a festőnő saját testéből kapnak formát a vásznakon. Árva, remegő kis lélekmadarak, halvány rózsaszín sebek a fehér, keret nélküli háttérben, alig van átmenet a festett és szabadon hagyott felületek között, szinte csak alsó, elfedett rétegekként érzékelhetők a figurák. Ugyanakkor ez az eltűnőben lévő személyiség lassan szétárad, mint az itt-ott megfolyatott vízfesték, benövi a képmezőt, kitölti az üres teret is, éppen mert a kontúrok majdnem teljesen hiányoznak, nem kezdődik és nem végződik sehol: csak ott van. Emberi felület, női levegő, testrészeire oszlott színes árnyék.
A test-színben kevés idegen szín jelenik meg, pirossá sűrűsödik a felület ott, ahol a vér kiárad a sebekből, zölddé, ahol valami erős emlék hirtelen határozottabb gesztusként kontrasztot képez a testtel. Más képén a testrészek elszakadnak a törzstől, deréktól lefelé csak valami kalodába zárt kis húscafat fityeg, vagy körbecsavarodik a test, hogy tárgy formájába kényszerítse magát. Mi mindennek építőköve az ember teste? Mivé alakulhat, milyen formálódásokon mehet keresztül, hogy még magára ismerjen, megőrizze önmaga azonosságát? Moizer Zsuzsa festői világának minden elemét a test építi fel, minden láthatót magából hív elő, magából mint anyagból formál. A test kultuszát kaotikus módon űző kortárs művészetben ez a festészet egyedülállóan tiszta, határozott hangot üt meg.
