Mit gondolsz, minek köszönhető a Magány sikere?
Talán annak, hogy az európai és a magyar kisfilmekhez képest – amelyekben a román újhullám hatása még mindig érzékelhető – alapvetően szokatlan. Klasszikus filmnyelvet és színes fényeket használok benne, lassú snittekkel operálok, mert mindig nagyjátékfilmben gondolkodom. A kisfilm hasonlóan épül fel, mint a vicc: egy csattanóra, kisebb szituációra épül. A Magány negatívumaként is említették páran: érződik rajta, hogy tévéfilmnek írtam és ezt sűrítettem végül fél órába. Általában megosztó, nem közönségfilmek kerülnek ki a nevem alatt, mert számomra mindig az önazonosság a fő szempont, hogy őszinte legyen amit csinálok. Hatalmas élmény volt ezúttal ilyen nagy stábbal, profi színészekkel dolgozni együtt.
A cím jelentése a filmben több síkon tetten érhető, és érdekes, hogy bár a forgatókönyvet a járvány előtt írtad, azt a bezártságot fogalmaztad meg benne, ami nem sokkal később, a Covid időszakában vált „kézzelfoghatóvá”.
Sokáig pihent fiókban a könyv, mert nem találtam hozzá megfelelő helyszínt, és egy idő után meg is feledkeztem róla. Később, amikor egy alkalommal Weiler Péter képzőművésszel az egyik egyedi tervezésű lakásán forgattunk egy reklámfilmet, feltűnt, hogy pont olyan elrendezésű a hely, amilyet a Magány írásakor álmodtam meg. Jött a Covid, és úgy éreztem, most kell megcsinálni.
Az volt a koncepció, hogy a kamera végig a lakásban maradjon, onnan láttassuk a külső részeket is és az, hogy minél inkább nyitva hagyjuk a történet, mert nem tartom érdekesnek, amikor mindent konkretizálunk. Inspiráló, amikor hosszasan lehet beszélgetni egy alkotásról, nekem ettől művészet a filmkészítés.
A Magány lélektani utazás, a főhős belső gyötrődésének fizikai kivetülése. A Hazugban is olyan megoldásokat választottam, amelyek azt sejtették, hogy a főhős a saját elméje rabságában fantáziálja a történteket. A mostani film az abortusz problematikáját is érinti, ami az utóbbi időben megint erőteljesen foglalkoztatja a közvéleményt. Talán ez is közrejátszik, hogy ilyen pozitívan fogadta a szakma.
Saját erőforrásból, teljesen önállóan hoztátok létre a filmet. Hogy csináltátok?
Kemény volt. A Covid annyira megnehezítette a forgatást, amire nem számítottam, de kitartó alkat vagyok. Az általános iskolában is arra tettem félre a napi ebédpénzemet, hogy különféle filmes technikai eszközöket vásároljak, mert már akkor éreztem, hogy egyszer majd a magam ura akarok lenni és ez azóta mit sem változott. Van egy stúdiónk a barátaimmal, Blend41 Film a neve, ahol reklámfilmeket, koncertfilmeket, különféle videoklipeket készítünk. A barátnőm, Nagy Nikolett Colette képzőművész a legfőbb segítőm és alkotótársam a filmes munkáimban.
A Magány nagyszerű embereket állított mellém: sokan barátságból, a független alkotóművészet iránti elkötelezettségből, vagy azért segítették, mert tetszett nekik az ötlet. Meglátásom szerint egyébként is reneszánszát élik a független filmek.
Te írtad, rendezted és vágtad a filmet, és miközben abból élsz, hogy operatőrként dolgozol a saját cégedben, erre a munkára mást kértél fel. Miért?
Tudom, hogy sokan olyan nagy nevekkel példálóznak, mint Clint Eastwood vagy Woody Allen, akik több szerepet is betöltenek saját filmjük készítésénél, de egy átlagember nem tud annyi mindenre odafigyelni, nem véletlenül külön szakma a fényképezés sem. Ha a komponálásra figyelek, akkor a színészi játékra kevésbé tudok. Sorsszerűen találkoztam operatőrömmel, Pápai Danival, akkor jött ki a Defekt című kisfilmje, ami nagy sikereket ért el. Miközben néztem, az járt a fejemben, hogy pont ilyen képi világot, atmoszférát képzelek el én is és végre itt egy film, ami nem a bevett kisrealista sablonok alapján lett felvéve, hanem például gyönyörű világítással hangsúlyozza a jeleneteket. Amikor a stáblistán megláttam Dani nevét, megörültem, mert korábbról ismertük egymást, többször dolgoztunk már együtt. Megkerestem, és nagyon tetszett neki a forgatókönyv, amit Fogarasi Gergellyel együtt írtam. Nagy örömömre vállalta a közös munkát, és nemcsak az operatőröm, hanem a jobbkezem is ő lett, mert kiderült, hogy teljesen egy hullámhosszon vagyunk, totál azonos a filmnyelvünk. Jelenleg már intenzíven készülünk a következő saját filmre.
Ahogyan mesélted, általános iskolás korod óta filmes szerettél volna lenni.
Nem! Amióta az eszemet tudom! Édesapám előszeretettel oktatott, tőle jött a filmimádat, vadásztuk a ritkaságokat, heti szinten jártunk az Odeon-Lloyd videotékába, és már gyerekként komoly európai filmeket néztünk együtt. Az volt a mániám, hogy a hozzám hasonló gyerekekkel ellentétben nem korombeliekkel, hanem felnőttekkel forgattam, hogy komolyabbnak tűnjek. 12-13 éves lehettem, amikor egy hetvenperces –mai fejjel rémesen amatőr – filmet csináltam, amiben édesapám volt a főszereplő, és mellette aki csak felnőtt ismerős létezett a környezetemben az unokatestvéremtől a szomszédokig, mindenki szerepelt benne. Másfél évig forgattam, majd régi VHS lejátszókat összekötve vágtam.
A bábfilmek is előkelő helyet foglalnak el a szívemben, házilag próbálkoztunk hasonlókkal édesapámmal, sokórányi felvétel még mindig megvan belőlük valahol a szekrény mélyén. Szívfájdalmam, hogy ez a műfaj ennyire mellőzött lett és nagy álmom, hogy egyszer profi bábfilmet készítsek, de addig is minden darabot megnézek a Bábszínházban.
Miközben a Magány még csak most indult igazán útjára, máris más projektben vagy benne.
Általában mire debütál az adott filmem és lehet róla beszélni, addigra agyban már a következőn dolgozom. Most is már hónapok óta írok egy filmet, amiről úgy érzem, hogy méltó nagyjátékfilmes bemutatkozás lehetne. A félreértések elkerülése végett a címe és most fejlesztem a forgatókönyvet a dramaturg ismerőseimmel. Ez is egy párkapcsolati film, mint a Magány, de ez az online zaklatásról szól. Az a sztori, hogy a megcsalt feleség bosszúból bántalmazással vádolja meg férjét, ami visszafordíthatatlanul forgatja fel főhősünk addigi életét. A filmmel a túlzott feminista törekvéseknek szeretnék görbe tükröt tartani, amelyekkel ha valaki visszaél, tönkreteheti vele egy személy életét, hiszen – valljuk be – a legtöbb ember nagyon könnyen ítélkezik. Meg sem kérdőjelezik a vádakat, s feltétel nélkül ítélik el a vádlottat. A Hazug női, a Magány férfi szemszögből készült, ezt viszont objektív nézőpontból szeretném leforgatni, hogy teljesen a nézőre legyen bízva a döntés, kinek a pártjára áll, és kit ítél el – hiszen joga van hozzá.
A Magányt először október 26-án láthatja Budapesten a közönség, az I. kerületi Márai Sándor Művelődési Házban.
A nyitóképen Kámán Albert filmrendező.
