Petőcz András A születésnap című regényének mesélője kisfiú. Mekkora? Egyrészt "úgy nagyjából" érti már a felnőtt lehalkított hangjából, mit jelent, ha egy bácsi meg egy néni egy ágyban alszik (vagy éppen nem alszik együtt). Másrészt és általában a gyerek, Tóni kicsi, és úgy érzi, alig növekszik, és mintha hallaná, hogy az apja mondja is, "mennyire jó, [...] hogy megmaradtatok nekünk kicsiknek, te meg a nővéred, hogy nem hagytatok el minket, engem meg az anyádat..." Harmadrészt telnek, telnek mégis az évek, évtizedek, a fiú az apa hazatértét várja: az apa születésnapjának nyár végi megünneplését, de azon veszi észre magát, hogy a kertben, ahol ezüsttel, porcelánnal, kristállyal száz vendégnek terítettek, épp az apa nincs jelen, neki viszont odasúgja a nővére, Irma: "üdvözölni kellene a vendégeket". Üdvözölni, mintha ő lenne az apa. A családfő, a férfi.
Ha kicsit megkapirgáljuk, a narráció, a megjelenítés-technika szintjén nem hibátlan (mert nem eléggé fedett) ennek az időjátéknak a lebonyolítása, de a szöveghangulat, a keveredő gyerek/felnőtt nyelvezet, e kettős tudati munka kiállja a próbát, az emlékek pedig fürgén viszik a történetet (a mesélő, a nővér, a család, kor - az apa) történetét előre, az 1960 körüli kezdetektől az 1989 körüli befejezésig (a belső idő ennél szűkebb), az óbudai kerttől a Balatonig, a falutól Ausztráliáig, a háromgyermekes Péter atyától Róza mamáig. Tól-, -ig.
Vallai Péter felolvasásában nagyjából hat és fél óra a hangos regény (Titis Kft. Felelős szerkesztő: Hajós Erzsébet; felvételvezető: Szebeni Zsolt). A szöveg "fogóssága" többek közt a csak spáciumokkal osztott folyamatosságban rejlik. A CD a Palatinus Kiadó 2006-os (194 oldalas) könyvében nem szereplő fejezetcímek alkalmazásával segít: a hallgató így a nyomtatott betétlap alapján tájékozódni és válogatni tud az egységek között. A lemez az átkötések színesítésére-andalítására zongorafutamokat iktat be. Vallai a tőle megszokott intellektuális nyomatékú hangsúlyok segítségével készíti elő a zárásokat, futtatja fel a nyitásokat. A nagyobb egységek ritmizálására a gyakori dőlt betűs szavak, szószerkezetek, passzusok: legtöbbször az apának tulajdonított, tőle hallott, tőle várható kifejezések, szentenciák, vélekedések szolgálnak. Petőcz az írásképben, a színművész az akusztikus tónusban épít bátran erre a szembesítő jellegre, mely katalizálja, hogy a fiú alkalmanként "azonosulhasson", végül "eggyé olvadhasson" az apával.
Az író minden fejezetben új figurákat hoz játékba, majd bocsát el. Tartalmas keret, hogy ehhez a múltelevenítéshez a Nagy Fényképalbum lapozgatása adja az indítást, és a születésnapi étkezés "Ziegler Tóni főszakács" nevéhez kötött étlapja, a családtagok, ismerősök nevét őrző egyes fogások töltik be az összegzés funkcióját. Vallai kerüli a túlzott színezést. Pontosan ismerte fel: a múltrétegek egymásra simítása nem engedi - egy bizonyos határon túl -, hogy hang, hangszín a mesélő kárára egyénítse (a mesélőtől függetlenítse) az idős, a középkorú és a fiatal szereplőkör változatos, mégis egy alomba tartozó médiumait. Lendkerekes gyerekkori históriákat bocsát felnőttkorig cikázó, jövőbe lassuló útjukra. Ekként kívánja Petőcz regénye, melyet nem a modern epika távirányító gombja mozgat.
Familiáris miliő érződik a felolvasásból, az apacentrikus család- és énregényből. A tolmácsoló egyszemélyes házi muzsikája. Belefér egy-egy névelő betoldása, s hogy a "mintha csukva lenne a szemem" talán ,mintha csuka lenne a szemem' formában ér fülünkig (egyébként tiszta az értelmezés, pontos az artikuláció). Válhat uralkodóvá az álmélkodás (A Nagy Fényképalbum), a gonoszkodás (Pista bácsi, a festőművész; Pisti bácsi, a festőművész - a parányi névkülönbség a figuraalkotásról is informál), az irónia (Jani, a főnök - a "kakis pintával" meg az "egy sertés rendel" kiáltásával, e kakaóspalacsinta- és egyéb áriákkal előlegezve rossz véget érő kifőzdéjében az említett, másik, születésnapi étlapot), a kordában tartott pátosz (Az olvasás gyönyörűsége).
Az élményt adó, a regényt a maga eszközeivel újraalkotó CD utolsó harminc percét író és színész csevegése tölti ki. Beszélnek - barátilag - lényegesről és lényegtelenről, a műről és másról. Inkább a keletkezéstörténetről, a megírás pszichológiájáról, a "valódi" és a "kitalált" alakokról hallunk, mintsem textuselemzésbe kellene süppednünk - s ez alighanem így van jól.
Mondja Petőcz, hogy az apjának januárban volt a születésnapja, neki augusztus végén van, de szinte véletlenül kapta rajta magát, hogy - igaz, a nyári kerti ünnepély kedvéért is - ily önösen elmozdította a dátumot. A regény után a dialógus is személyesen megszólít engem, recenzenst, július végi gyereket: mikor máskor írom e sorokat, mint apám nyolcvankilencedik születési évfordulóján, január 11-én.
