Lengyel–magyar miért jó barát?

A Varsói Könyvvásár előtt – melyre június 26–29. között került sor a varsói Kultúra és Tudomány Palotájában – nem igazán értettem: bár köztudottnak számít, hogy a magyarok és a lengyelek egyedülálló, szoros barátságot ápolnak, mégis hogyan, miért alakult ez ki. Természetesen én is ismerem a „Magyar, lengyel két jó barát, együtt issza sörét, borát” jól hangzó frázist, többször hallottam már Budapesten bóklászó turistacsapatoktól, a mondás valós tartalma azonban mind ez idáig rejtve maradt előttem.

A vásár négy napján a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) standjánál dolgozva állva Horváth Bence és Keresztes Balázs kollegáimmal aztán világossá vált előttem, hogy kézzelfogható magyarázatot nem fogok találni erre a jelenségre: itt nem állnak rendelkezésünkre történelmi tények vagy hivatalos paktumok. A magyar–lengyel barátság voltaképp egy lassan, évszázadok alatt észrevétlenül kialakult, megfoghatatlan örökség, melyet analizálni nem, csak érezni és élvezni érdemes. Örökség, mely képes összekötni vadidegeneket, és amire számos példát láthattam a Varsóban töltött napjaim alatt.

Vegyük például Agnieszkát, aki ha nem látogatott el a standunkra napi négyszer, akkor egyszer sem, és minden egyes alkalommal újabb és újabb élményeket, emlékeket osztott meg velünk Magyarországról és magyar irodalmi élményeiről. Egy fiatal értelmiségi lány őszinte örömét fejezte ki a vásár harmadik napján, mikor végre megtalálta pavilonunkat, elmondása szerint csak azért jött el az eseményre, hogy felkeressen minket, és tanácsot kérjen tőlünk abban, hogyan kezdjen neki a magyar kortárs irodalom felfedezéséhez.

A két ország lakói között rezgő, örökölt és szeretetteljes kapcsolat szinte tapintható volt akkor is, mikor a volt diplomata, Kovács István dedikálta A barátság anatómiája című, a lengyel–magyar kapcsolatról szóló, kétrészes könyvsorozatának első kötetét. Az említett örökség volt a varsói Magyar Intézetben, annak igazgatója, Lagzi Gábor és igazgatóhelyettese, Kertész Péter segítségével megrendezett The Continental Literary Magazin bemutatójának is a vezérfonala. A lap magyar és lengyel szerzője, Gurubi Ágnes és Agnieszka Wolny-Hamkało a Keresztes Balázs moderálta és Bata-Bocian Alexandra tolmácsolta beszélgetés során egyetértettek abban, hogy a hasonló nemzeti és családi örökség mellett, mely munkásságukat meghatározza, összeköti őket a két ország közötti legendás kapcsolat is. Úgy érzem, közös örökségünk az, aminek köszönhetően a nemzetközi hírnévre még csak lassan szert tevő Szvoren Edina Nincs és ne is legyen című könyvének bemutatója, ami a korábban említett helyszín, moderátor és tolmács közreműködésével született meg, kiemelt népszerűségnek örvendett.

Az sem véletlen, hogy a PKÜ épp Varsóban indította útjára az úgynevezett „off programjait” is. A tervek szerint a PKÜ minden nyelvterületen szervez információs workshopot a magyar irodalom fordítóinak és kiadóinak, ahol nemcsak az irodalmi újdonságokat és friss híreket, kezdeményezéseket osztja meg velük, hanem kíváncsiak ötleteikre, javaslataikra, észrevételeikre és kritikájukra is. Ezt fogják kiegészíteni az aktuális vásárhoz igazított fordítói szemináriumok is. A cél az, hogy az adott nyelvterületen frissen megjelent magyar szerző és fordítója tartson a fordítási problémákra s megoldásokra fókuszáló „close reading” szemináriumot fiatal fordítóknak és/vagy egyetemi hallgatóknak.

Úgy érzem, ennél közelebb sosem fogok kerülni ahhoz, hogy megértsem vagy megmagyarázzam a két népet közti, egyedi kapcsolatot. Kicsit olyan ez, mint az általunk kitalált történet, melyet olyan sokszor ismétlünk el, hogy a végén elhisszük. Így van ez a lengyel–magyar kapcsolattal is: minél többet ápoljuk, gondozzuk, annál valóságosabb lesz.

Cseri Anna Flóra