A Jan P. Matuszynski rendező kommunista Lengyelországban játszódó filmjét a főszerepet alakító Tomasz Zietek jelenlétében vetítik. Az eseményen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott Nem hagytak nyomokat (Zeby nie bylo sladów) története 1983-ban játszódik Lengyelországban. Habár a kommunista kormányzat által 1981-ben bevezetett hadiállapotot, melynek célja az egyre erősödő ellenzéki mozgalom, a Szolidaritás háttérbe szorítása volt, már felfüggesztették, a rendőrség továbbra is figyelmen kívül hagyja a lakosság jogait. Május 12-én egy rendőrjárőr letartóztatja és megveri Grzegorz Przemyket, Barbara Sadowska ellenzéki költőnő fiát. Grzegorz kétnapi szenvedés után belehal sérüléseibe. A halálos verés egyetlen szemtanúja a fiú barátja, Jurek Popiel, aki elhatározza, hogy harcolni fog az igazságért.

Kezdetben az államapparátus lekicsinyli az ügyet, ám amikor Grzegorz temetésén több mint húszezres tömeg gyűlik össze, a hatóságok úgy döntenek, bármilyen eszközt bevetnek, hogy megakadályozzák Jurek tanúskodását a bíróság előtt.

Jurek Popielt Tomasz Zietek alakítja, akit Malgorzata Szumowskának Ezüst Medve-díjat hozó Test című alkotásból, valamint a Lángoló világ című második világháborús brit drámasorozatból ismerhet a közönség. Lengyel filmdíjra jelölték Piotr Domalewski Csendes éj és Jan Komasa Oscar-jelölt Corpus Christi című filmjében nyújtott alakításáért. Főszereplője A lengyel Hüakinkthos című 2021-es Netflix-filmnek, amely ugyancsak a kommunista Lengyelországban játszódik.

Az Európai Moziéjszaka hagyománya 2018-ban indult a Kreatív Európa MEDIA kezdeményezésére és az Europa Cinemas társszervezésében azzal a céllal, hogy a rendkívül sokszínű és gazdag európai filmkultúra nagy, közös ünnepe legyen.

Az idei eseményen Budapest mellett Szolnokon és Miskolcon is lesznek vetítések.

Fotó forrása: Uránia Filmszínház