Lenin szobra visszatérhet Berlinbe

Kultpol

Az orosz bolsevik forradalom vezetőjének 19 méter magas emlékművét még 1991-ben, röviddel a német újraegyesülés után távolították el a volt Kelet-Berlinből, s azóta darabokra bontva a város környékén, egy erdőben nyugszik.

2003-ban a Goobye Lenin című sikerfilm emlékezetes jelenete volt az a képsor, amely a szobor egyik darabját mutatta, amint egy helikopterről csüngve szeli az égboltot.

A német idegenforgalmi ipar szakemberei szerint ha újból felállítanák az emlékművet, az fontos lenne a városban megforduló évi mintegy hatmillió turista számára, mert - mint Natascha Kompatzki, az illetékes német cég munkatársa mondta - "a kommunista időszak az egyik legérdekesebb téma a Berlinbe látogató turisták körében".

Német sajtójelentések szerint van olyan elképzelés, hogy az újjávarázsolt gránitszobrot a berlini Német Történeti Múzeumban kellene elhelyezni.

(Múlt-kor/Panoráma)