A turnébuszom egyetlen egyszer akad el Sopron felé, Csornánál örökpirosra váltott a vasúti átjáró lámpája, így félórás várakozás után síneken és a körforgalomban szemben beragadt kamionokon kellett átkelni, egy közlekedés szempontjából teljesen összeomlott várost hagytunk magunk mögött.
A potyautasok száma észrevétlenül nőtt, a városszéli benzinkútnál feltűnt Janicsek Péter színész, aki épp a TÁP Színház Odüsszeusz című szuperprodukciójára igyekezett a Pesti Est Színpadra, kettőre, háromkor éppen léggitáron gyakorolt, és iszonyú hangosan Red Hot Chilli-számokat énekelt. A benzinkutas megkérdezte, hogy a fesztiválra megyünk-e, mert jó a banda, és én min játszom vajon, mondtam, hogy az idegeimen, egyébként meg csak az itt látható művészek sofőrje, és inkognitóban a Marylin Manson sztájlisztja vagyok.
Vajdai Vili csapatának, a fesztivál immár rezidens tüsténtszínházának a produkciója lelkesedésre talált, és amikor a vége előtt tíz perccel rájött a közönség, hogy itt tulajdonképpen antik rappet hallanak, veszett táncba fogtak. Azért az szép látvány, ahogy Szandtner Anna és Küklopsz, azaz Vécsi Tibor, a Korai Öröm zenekar frontembere és egyben a VOLT fesztivál reményteli prófétája együtt brékelnek a színpadon, és mint egy diszkóban, lenn tombol a parkett.
A fesztivál területén még építkeztek a kezdő napon, de senkit nem zavart, hogy időnként a régi ismerősök helyett markológépekkel fog kezet, valahogy hamar felvette a ritmust a fesztiválnépség, és otthonosan érezte magát, mintha el sem ment volna tavaly. De nem is nagy terület, meg minden ugyanott található, a Borudvartól a Nagyszínpadig, csak apró változások vannak, meg el is lehet férni még. Így igazán kényelmes a random kultúrmintavétel, színhelytől-színhelyig.
Az első teszt a Nagyszínpad, a Belga épp sztár lesz, azokat a pillanatokat csípjük el, utánuk a Delinquent Habits, a szűzmária hívő, latin alapokon zenélő és beszélő amerikai hiphopperek. Kiosztanak a közönségnek tíz liter tequilát, ami a tűző napban és a nyolcvan százalékos páratartalomban megdobja kicsit a hangulatot. Körülbelül hatszor jönnek vissza, megszerették a magyarokat, nem is tudják, hogy igazából belgák azok.
A Metál sátorban régi ismerős, Mátyás Attila és barátai formáció, az egykori Fuck Off System frontembere meg új zenészek, és ki gondolná, ugyanazok a számok, csak darkból felmetálosítva, illetve diszkósítva, nagyon vidám időutazás. Kislány koromban, a Fekete Yukba minden koncertjükre elmentem, erre a VIP büfében egykori basszusgitárosukat, aki külön a kedvencem volt, a már nem aktív zenész, inkább geológus Jerabek Csabát találom meg egy fotel alá beszorulva, és a régi szép időkről faggatom. A Pesti Est Színpad esti legendája a Kutyavacsorája-koncert, Líviusz és Gendersics Faszi csapata, a keményebb Quimby-mutáció. A multifunkciós dobos az ország legjobb dobosainak egyike, ráadásul énekel is, ritkán látni ilyet, legfeljebb a 30y koncertjén, igaz, ott nincsen szólója a Beck Lacinak, de ahogy vokáloz, meg kortárs táncol ülve, azért az megér egy kis várakozást a színpad előtt. A fesztiválon alakuló láthatóbb dobosokért mozgalom szentjei a mai napon tehát Faszi és Zaza.
A Nagyszínpadon egyébként újabb hősök születnek, végre a helyére kerül a pécsi szálka, azaz a 30y csapata. A pletykáknak vége, már rég nem az önkeresők extáztisa, ami itt látható. Beck Zoli visszavonhatatlanul magyar rock ikon, ahogy énekel, ül, áll, pantomimezik, messziről felismerhető, ahogy a földúton a kocsma felé menet a járása is. Egész más hangulatot teremt, mint az előző frontemberek, a színpad közepén látványosan befelé utazik, és elegáns. Nem tudok szabadulni a Bowie reinkarnácós kényszerképzetemtől, de tudathasadás, mert Bowie még hálistennek él. Az új számok punk-rock ritmusban jönnek ki a hangfalakon, még a régi, agyonhallgatott Bogozd ki című opusz is gyorsult kicsit. A lassú, szerelmes számok pedig szép, szomorkás himnuszok. A gitárok zúznak, riff mellékszál fesztivál zajlik, a nyugodtnak tűnő ajkai billenytűs pedig már rég nem az, akinek hitték, szemében megcsillan néha az őrület. Nem tudom, hogy csinálja, de a farzsebéből isszák a bort a többiek.
Az a nagy helyzet, hogy ehhez képest nekem az utolsó nagy koncert, a Franz Ferdinánd nem volt nagy kaland, de ők viszont vérprofik és nagyon táncolhatók. Szóval velük az ember mindig biztosra megy, ha megy. Például ha a külföldi intelligens barátait akarja szórakoztatni. És persze, hogy ők lettek, ami a nézőszámot illeti, a fő attrakció, Pély Barnabás és összes megasztárja is rájuk rákendrollozott. A Franz Ferdinánd új lemeze teljesen pozitív, nincsen benne semmi indulat, tiszta, átgondolt gitárpop, úgy látom, ezt nagyon bírják a csajok.
Az éjszakai mintavételben a Dj-k között Kevin (Fine Cut Bodies) vitte el a pálmát, a legtöbbször nála, a Pesti Estben pördültünk meg, aztán láthattuk, amint a hóhért akasztják, őt magát táncolni Vip diszkóra, és bevallotta, hogy tiszteli az olyan lemezes embereket, akik azt a zenét játsszák, amit a közönség akar. Tény, hogy Kevin nem szórakoztató ipari lény, hanem zaklatott alkotó.
Figyelemre méltó helyszín még az Unikum Bootleg Balhé, ahol három gonosz Dj egyszerre kever, a nem is tudni mit mivel, de nagyon jól, mert egyik percben még azt hiszem, hogy Koncz Zsuzsára, de nem igaz, mert Jackóra táncolok. Ide sereglenek a külföldi fellépők is, akik szeretik a radikális eklektikát és nem sietnek haza.
Jelentem, az idei fesztiváldivat a műbajusz, elképesztő, hogy elrondítja a fiúkat, ha meg belelóg a levesbe éjszaka, na, arról nem is szeretnék semmit mondani. Egyébként meg minden régi haveromnak itt van a gyereke, tizenévesek, nem lehet őket megismerni, megtalálni, csak a kaja miatt hívják fel a szüleiket. Ha meglátom valamelyiket bajuszban, hazazavarom.
