Ilyenkor már mindenki sajnálja, hogy véget ér a tábor, és szeretné kihasználni az utolsó pillanatokat, valamint éreztetni a jelenlétét valahogy a világgal, például fél görögdinnyét húz a fejére és játék gitárral a hátán járkál fel-alá. A legszebb magánszám egy kartondobozból készített taxi volt, benne egy fiú derékig, aki kétségbeesve próbálta fuvarra hívni a különböző partihelyek előtt álló lánycsapatokat. A Dela Dap világroma műsorára érkezünk a Nagyszínpadhoz, ahol már lesátoroztak a Manson rajongók és kétségtelen, hogy ők a mai nap legszebb kiállítási tágyai. A világnagy fétisklub különleges színház, dominák, denevérnők, posztamens cipős, fehér kontaktlencsés pasasok, a negyven fokban elmosódott szemfestékű hibridek rengetegen vannak, nem tudok betelni velük. Vidám az egész, és azt, hogy a halál vagy Mr. Manson közeleg, csak az egyre szaporodó legyek jelzik a büfévécék körül. A legyek ura persze még várat magára, ezért a rajongókkal együtt lehet nézni például Cowboyokat a Cool színpadnál. Elmeháborodott fiatalok arról énekelnek, hogy a télapó már öreg és néha becsinál, de a dalszövegeikben egyébként is az ürítés problémáját járják körül. Biztos kultusz már ez is valami YouTube klip nyomán, mert néhány télapó jelmezes is feltűnik.
A Samsung Mobile Arénában egy szebb jövő készül, véletlenül megnézzük a The Moog zenekart, akik nagyon megcsinált hazai britpop sztárok, de nem nagyon látni őket, mert jól vannak ügynökölve és inkább külföldi fesztiválokon játszanak. Kellemes meglepetés, hogy a divatkülső érző szívet takar. A nap csodája ugyanitt az Art Brut nevű londoni art-punk csapat. A kellemesen piknikus énekes fanyar humora, és a kiváló, meg jó hangos Bang Bang Rock and Roll című szám hamar odacsalja a távolabbi kocsmák előtt álldogálókat is. Jó kis cockney-rock cirkuszt csinálnak egy pillanat alatt, a gitárosok artista-mutatványokkal szórakoztatnak, az énekes ugrókötelezik a mikrofonzsinórral, a közönség pedig vigyorog, még a sötétbe öltözött túlvilágiak is, pedig náluk az tilos.
Az Earth Wind and Fire Experience, azaz Al McKay amerikai szupercsapata a Nagyszínpadról hívja táncolni a nagypapákat és azok mennek is. A diszkófanki teljesen lemeríti a tartalékaimat, kis feltöltődés a kajasoron, Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor túl hangos latin triója a borudvarban, zsemle a pultból, látom, hogy a két zenész nagyon élvezi, amit csinál, és érzem, hogy nekem ma nem megy ez a latinkodás. A Quimby nagyot buliztat a Nagyszínpadon, soha nem volt még ekkora közönségük, és ilyen fekete. Kiss Tibi időnként meglepetten közli is a hátrébb állókkal, hogy az első sorokban fura, rezzenéstelen arcú, festett emberek állnak, de már mindjárt jön Mr. Manson, botladozik a magastalpú cipőjében a backstage-ben, nem kell sokat várniuk.
 |
| Quimby |
Aztán még a Hold is elbújik, kezdődik a fekete mise, megérkezett a főpap, és a szarházi megint mindenkit megetet. A horror show után meg vidám befejezés, a már majdnem kész rendszerváltós emléktárgyak, a dísz-trabantok között ülök, és egyszerre három diszkót hallgatok, többek között Garaczi Lacival, aki egyrészt Mansonra jött, másrészt nyilván az új kortárs drámájához jegyzetel. Kérdi, hogy emlékszem-e az első esküvőmre, amikor a Nap Nap fesztivál helyszínén sziklát mászott négykézláb a vendégsereg, például ő is, a tanú, mert ez a pillanat most itt a fűben, a reflektorok között pont olyan. Az egyik kiszögellésnél találkozott az újdonsült férjjel, kérdezte tőle mit csinál ott, az meg azt felelte: fél. Szanaszét másztunk azóta, de van, hogy félelmünkben összejövünk. Például kezdő teliholdkor, Mansonon, VOLT-on. Merő vér a szív, hogy vége van és közben meg jó, hogy nem több.
