A költő-író gyermekkori karácsonyairól, felszabadult ölelésekről, közös éneklésről és a fáról elcsent szaloncukrokról is mesélt.
Melyik a legkedvesebb karácsonyi emléke?
Nehéz szétszálazni, hiszen a gyerekkori karácsonyok mind gyönyörűek voltak: az öcsém születése előtt azért, mert öt évig én voltam a középpontban, később azért, mert már együtt is tudtunk játszani és örülni – közben a nagycsalád mindig ott volt körülöttünk –, és szerencsére a felnőttkori karácsonyokhoz sem kötődik semmilyen rossz emlék. Mégis: a legszebb karácsonyokat a gyermekeimmel töltöttem. Ez különösen a második fiam esetében volt varázslatos, mert ő csak egy hónapos volt élete első karácsonyán, úgyhogy átélhettem vele az igazi „hódolat a Kisdednek” élményt. Soha nem felejtem el, ahogy tágra nyílt szemekkel csodálta élete legelső karácsonyfáját.
Írt levelet az Angyalnak?
Hogyne, sokáig írtam az Angyalnak, és a gyerekeim is írtak neki szorgosan; gyönyörű, illusztrált leveleket, némi szemtelenséggel és humorral megfűszerezve, de volt benne bőven áhítat is azért. Az én leveleim nem nyújtózhattak olyan messzire a kívánságokat illetően, a hetvenes-nyolcvanas évek Romániájában nem tudtam többet elképzelni, mint pár magyar könyvet, egy-két játékot, síkesztyűt, sapkát.
Hogyan emlékszik a gyermekkora karácsonyaira?
Általában hó volt Kolozsváron decemberben, sokszor hóesés is édesítette az ünnepet. Persze ez csak nekem volt édes bent, a lakásban, mert a nagymamáknak a rémes tömegközlekedési körülmények közt küzdelmes volt átvergődni hozzánk a városon. Édesanyám mindent megtett a gyönyörű ünnepért, a jegyre kapott élelmiszerek korában királyi lakomákra való ételt rakosgatott össze. Ez már magában is ünnepi esemény volt.
Megnyugtató volt minden évben ugyanazokat a régi üvegdíszeket viszontlátni a fán.
Édesapám nem vett részt a főzésben, de velünk sokat foglalkozott ilyenkor is: hanglemezeket hallgattunk, és adventkor minden este gyertya mellett énekeltünk. A fa alatt máig legalább húsz percig énekelünk igazi gyertyák fényében, hosszú csillagszórókkal a kezünkben. A Bojtorján ünnepi lemeze forgott karácsonyvárónak mindig. Most is meghallgatjuk emlékeztetőnek, sok más karácsonyi zenével együtt. Most éppen JaMese Adventi kalendáriuma a kedvencem, szívmelengetően szép és ráadásul mély érzelmeket keltő lemez lett. Igaz, hogy az én szövegeimre írta, de rengeteget hozzáadott a versekhez a zene; olyan, mintha egészen új térben, gyönyörűen visszhangozva szólna, és a lemeztárgy is szép Rofusz Kinga álomi képeivel.
Milyen illata van a karácsonynak?
Fahéj és narancs. Minden télen készítünk szegfűszeges narancsokat is, sőt almába is állítok gyertyát – mézest is mindig sütünk és díszítünk közösen, nekem ez a legszebb illat. De persze a főzés illatai is jók, a hagymalekvár karamelles csípőssége, a pástétomok szaga, a meleg leves gőzölgése.
„Mikor kezdtem az angyalban nem hinni, / s a felnőtteket vágytam rajtakapni / a rászedésen és a becsapáson / – miért hazudják, hogy a csoda: van?! –, / karácsony este mégis szólt a csengő / a titokzatos, bezárt nagyszobában.” Emlékszik, mikor eszmélt rá, hogy „nincs csoda”?
Ráeszmélni egy pillanat, de elfogadni egy élet is kevés. Máig meggyőződéssel vallom, hogy léteznek csodák (átéltem párat magam is), és a karácsonyi csodát részben mi teremtjük meg a jószívű, szépre nyitott várakozással, részben viszont leszáll közénk, ha énekléssel, fényekkel hívogatjuk. A férjem gyerekkorában látta is az angyalt; én nem, de érezni mindig érzem.
Mi az, ami nélkül máig elképzelhetetlen az ünnep?
Éneklés nélkül. Ez az egyetlen alkalom az évben, amikor együtt énekelhetek a szüleimmel és az anyósommal, sőt a gyerekeimmel is, akik egyébként nem igazán hajlandóak már sajnos velem énekelni. Ezt a hagyományt azonban, az én kedvemért, tiszteletben tartják. Idén sajnos alighanem szkájpon fogunk csak együtt dalolni a nagyszülőkkel, de ezt akkor se hagyjuk ki, az biztos!
Állítanak karácsonyfát?
Mindig állítunk – amíg a gyerekek itthon vannak, addig fogunk is. Bár már beszereztem a jövőre gondolva egy szép fenyőfás függönyt, idővel jelképesen az is megteszi majd, hiszen a kertünkben is sok fenyőfa áll, elég lesz azokat feldíszíteni. Addig azonban mindenképpen veszünk fát – tavaly már a kisebbik fiammal mentünk karácsonyfáért; felemelő érzés volt bevonni ebbe őt is.
Melyik a legkedvesebb dísze?
Hanga Ágnestől kaptam néhány éve téli versidézetekkel teleírt piros gömböket, ezeket szeretem a legjobban; remélem, az unokáim is megöröklik őket. Olyan ajándék volt ez, amelynek évről évre újra örülök, és várom, hogy elővehessem. A fiaimtól is kaptam pár saját készítésű díszt az idők során, ezeket is nagy becsben tartom.
Mire lebontják a fát, marad rajta szaloncukor?
Á, soha, két nap alatt elfogy. Illetőleg – de, mégis, mert egy-két ügyes cukor mindig elrejtőzik, hiszen sűrű lombú fát szoktunk venni, és mindig nagy üdvrivalgás fogadja ezeket a váratlan, „madárlátta” finomságokat. Megvallom, mi, felnőttek is repesve várjuk, hogy találjunk még efféle ajándékot a fán.
Sok karácsonyi témájú verset írt. Miért izgalmas „téma” a karácsony?
Számomra azért nagyon fontos, mert fényt hoz a legsötétebb és legreménytelenebb télbe, életet és éneket a halál és a „mélyalvás” időszakába. Azt példázza, hogy ha akarjuk, eljön a kegyelem, a megváltás, a ragyogás, a béke, és lehetséges támogatni és szeretni egymást, megnyugodni egy pillanatra, együtt lenni, teremteni, és elfogadni a jót. Ez a legszakrálisabb érzés, amit csak el tudok képzelni.
Ma mit kérne az Angyaltól?
Azt, amit mindenki: legyen már vége ennek a szörnyű vírusveszélynek. Lassan egy éve nem tudtam megölelni sem a szüleimet, sem az anyósomat. Ilyen felszabadult öleléseket kérek; ha télre még nem, akkor tavaszra. Érzem, hogy sírni fogok az örömtől, ha ez bekövetkezik. Hangosan, boldogan.
#adventigyertya #első
Kiemelt kép: Dragomán György
