Az 1949. évi XX. törvény többször került módosításra, majd átfogó reformját az 1972. évi I. törvény jelentette. Ez alkotmányba foglalta, hogy ezentúl törvényeknek kell rendelkezniük a tervezésről, az államháztartásról és az állami vállalatokról. Deklarálta a szövetkezeti tulajdon egyenrangúságát, valamint az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségvállalást. (Magyarország ugyanis 1969-ben csatlakozott az ENSZ két alapvető okmányához, a polgári és politikai jogok, valamint a gazdasági, szociális és kulturális jogok okmányához.) Az alkotmány az alapvető állampolgári jogokat minden állampolgár számára formálisan biztosította. Kivételt jelentettek a szólás- és sajtószabadság, valamint a gyülekezési jog. Ezeket csak "a szocializmus és a nép érdekeinek" megfelelve lehetett gyakorolni. Az alkotmány tovább bővítette hatáskörét: az Elnöki Tanács az országgyűlés megkérdezése nélkül rendelhetett el amnesztiát, honvédelmi tanácsot állíthatott fel, és ellenőrizte az alkotmányosságot. "Az állami tulajdon az egész nép vagyona" - értelmezi az állami tulajdont az alkotmány, és miközben a személyi tulajdont elismeri, kimondja, hogy a magánkezdeményezés nem sértheti a "köz érdekeit". Dolgozni minden munkaképes állampolgárnak kötelessége és joga is, tehát a teljes foglalkoztatottságot alkotmányos jognak tekinti. Továbbra is deklarálja az egypártrendszert és a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető szerepét ("a munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje"). Kimondja, hogy a Magyar Népköztársaság szocialista állam. Az SZKP XXI. kongresszusa után a magukat sorban szocialista államnak nyilvánító szovjet típusú államok között utolsónak Magyarország deklarálta magát szocialista államnak.
