Levéltárba került az elárverezett oklevél

A jó állapotban lévő, 1620-ban kelt, viaszpecséttel is ellátott pergament az árverés előtt védetté nyilvánították. Az Országos Levéltár is bejelentette érdeklődését a dokumentum iránt, de nem élt elővételi jogával, s egyetlen érdeklődőként, kikiáltási áron, 240 ezer forintért sikerült megszereznie.
A levéltár jelen lévő képviselője az MTI kérdésére elmondta, hogy a címeres levelet egyedisége miatt vették meg, ugyanis minden ilyen fajta oklevélből csak egyetlen példány létezik.
(Múlt-kor/MTI)