Lézervágó és rozsdapor: indusztriális alkotásokból nyílik kiállítás Kecskeméten

Képző

Grillsütőként is funkcionáló robotszobrok és acéllemezekből formázott emberi fej: többek között ilyen egyedi alkotások láthatóak a K-ARTS Művészeti Alapítvány ma nyíló kecskeméti kiállításán. A látványos művek ipari technológiával és az építőiparban használt anyagokból, például acélból készülnek.

Különleges, építőipari anyagok felhasználásával létrejött alkotásokból nyílik képzőművészeti kiállítás Kecskeméten. A K-ARTS Művészeti Alapítvány tárlatán olyan látványos fémszobrokat, grafikákat, fotókat, installációkat nézhetnek meg a látogatók, amelyek például acél-, illetve hulladékfémelemek újraértelmezésével készültek. A kiállított tárgyakat ráadásul ipari eszközökkel hozták létre a művészek, így például lézervágóval, plazmavágóval vagy éppen 3D-nyomtatóval.

A tárlat június 23-án nyílik meg Kecskeméten, a magyar alkotók mellett finn, norvég, japán és német művészek részvételével, ahol több mint hetven új alkotást láthatunk. A kiállítás koncepciója az ethos – parthos – logos. A kiállításon szereplő művek a Kecskeméti Acélszobrászati és Képzőművészeti Szimpozion (KASZ+) nemzetközi alkotótáborban készültek. A tábort idén 20. alkalommal rendezte meg a KÉSZ Csoport által létrehozott K-ARTS Művészeti Alapítvány.

A K-ARTS Művészeti Alapítvány célja a hazai kortárs – acél és egyéb indusztriális alapanyagokkal dolgozó – képzőművészet népszerűsítése, az indusztriális képző- és iparművészeti tevékenységek, valamint az alkalmazott design alkotóinak segítése. Az alapítvány jelenleg több mint 500 műalkotást – fémszobrokat, installációkat, grafikákat, fotókat és festményeket – gondoz, amelyeket az elmúlt 20 évben több mint 50 kiállításon, rendezvényen mutatott be a közönségnek.

Lézervágóval és 3D-nyomtatóval készülnek az alkotások

Az alapítvány 2004 nyarán hat képzőművész részvételével nyitotta meg az első kecskeméti acélszobrászati alkotótábort a KÉSZ Csoport ipartelepén. Akkor a különböző típusú vasanyagok (lemezek, idomok, csövek, drótok) formázását elsajátító alkotók lángvágással, sarokcsiszolóval, hegesztőgépekkel alakították műveiket. „Klasszikus” acélszobrok születtek, ahol a rozsdának, a festésnek, vagy éppen a horganyzásnak is fontos szerep jutott.

Az elmúlt húsz év alatt az indusztriális alkotótelep sokat változott. Újabb acélanyagok, mint például a rozsdamentes acél, vagy más fémek (alumínium, réz) és az úgynevezett kompozit anyagok lettek a műtárgyak alapjai. Emellett plazma- és lézervágó berendezések, 3D-nyomtatók segítik a művészeket. Az is előfordul, hogy mérnökök CAD-szoftverekkel tervezik meg a műveket három dimenzióban, képezik le a különböző alkatrészeket, készítik a szabástervet a gyártóműnek.

„A KASZ 20 év alatt igazi innovatív alkotóműhellyé vált, ahol a fiatal tehetségek mellett tapasztalt hazai és külföldi alkotók tág keretek közt valósíthatják meg formai elképzeléseiket. Adott az átjárás a különböző művészeti ágak között is, hiszen nemcsak szobrászok, de grafikusok, festőművészek, fotósok is megfordultak már az ipartelepen” – tette hozzá Árvai István.

A kiállítás 2023. június 23-tól július 31-ig tekinthető meg ingyenesen, naponta 8 és 17 óra között. Helyszín: IQ Kecskemét irodaház mélygarázsa és az előtte található szoborpark (6000 Kecskemét, Izsáki út 8/D)

A KASZ+ 2023 nemzetközi csapata: Anne-Karin Furunes képzőművész (Norvégia) • Kalle Eriksson képzőművész (Norvégia) • Kozári Hilda képzőművész (Finnország) • Markus Kåhre szobrászművész (Finnország) • Majoros Gyula képzőművész • Lilla von Puttkamer festőművész (Németország) • Szabó Ottó Robotto szobrászművész (Svájc) • Fukui Yusuke festőművész (Japán) • Király Gábor képzőművész