Ebben a dalban bejárjuk az élet ívét a születéstől egészen a halálig

Popkult

Premier! Új live session videótrilógiával érkezik az Antal Gábor Trió, melynek egyes elemei kéthetente válnak meghallgathatóvá a közönség számára. Az elsőként megjelenő, Szakonyi Milán gitáros-énekessel készült Lifeline című felvétel az emberi élet ívét járja be a születéstől a halálig. Az Antal Gábor (zongora), Szentgallay György (basszusgitár) és Varga Szabolcs (dob) alkotta trió névadó zenészével a magával ragadó kompozíció létrejöttének lelki indíttatásáról, valamint kreatív folyamatairól beszélgettünk.

Mi inspirálta a Lifeline című szerzeményt?

Az emberi életút, annak a színes és változatos ívét járjuk be a születéstől egészen a halálig, a mélységeket keresve. Különböző érzelmeket és állapotokat idézünk meg benne – például életöröm, küzdelem, veszteség – egészen a megnyugvás pillanatáig.

Miért épp ezt a témát ragadtátok meg?

Ez nem egy tudatos döntés eredménye volt. A dalok írása során kerülöm az agyalást, inkább hagyom, hogy áramoljanak a gondolataim. Az ember élete során eljut egy olyan korba, egy olyan érettségi szintre, ahol intenzívebben kezdi foglalkoztatni az életút, és mérlegeli, hová jutott a saját életében – ez történt velem is. A saját lelkemből fogalmaztam meg egy szeletet a zenében.

Miként hatott rád az életút mély témájának zenei interpretálása?

Tovább fokozta a témában való elmélyülésem. Jó ideje foglalkozom önismerettel, ez a folyamat volt a mű megszületésének motorja. Szeretek ilyen típusú könyveket olvasni, podcastokat hallgatni. Úgy érzem, hasznos, ha az ember magába néz és megismeri önmagában mindazokat a tulajdonságokat, amelyek meghatározzák a mindennapi dinamikáját és az egész életútját. Az a tapasztalatom, hogy időt vesz igénybe ezeknek a tudatosítása, viszont amikor ez megtörténik, rájövünk, miért cselekszünk és reagálunk bizonyos szituációkban úgy, ahogy.

Antal Gábor Trió, Szentgallay György, Antal Gábor és Varga Szabolcs. Fotó: Szakonyi Milán
Az Antal Gábor Trió, Szentgallay György, Antal Gábor és Varga Szabolcs. Fotó: Szakonyi Milán

Miként tudtad mindezt koncentrált módon megfogalmazni zeneileg annak érdekében, hogy dalszöveg nélkül is olyan beszédes legyen a dal, mint egy egyetlen ecsethúzással is sokat mondó, érzékletes absztrakt expresszionista festmény?

Jó, hogy a festészetet említed, ugyanis alkotás közben mindig képekben gondolkodom. Improvizáció közben ugyancsak jeleneteket, sztorikat látok, és azokat kísérem a hangokkal. Ez az alkotási mód segít, hogy érzékletesen fogalmazzak meg és adjak át egy életérzést, történetet, gondolatmenetet vagy mondanivalót. A közönségünk gyakran filmzeneként jellemzi bizonyos dalainkat. Alapvetően jazzt játszunk, de sokféle hatás fuzionál a zenénkben.

Mi az oka annak, hogy a most megjelenő szerzeményekkel elkanyarodtok az eddig rátok jellemző stílustól, és a korábbi fúziós elemek helyett most a mainstream jazz tradicionálisabb hatásait engeditek előtérbe?

Mióta az eszemet tudom, keresem az újdonságokat, az új utakat.

Klasszikus zongoristaként diplomáztam a Zeneakadémián, viszont hatéves korom óra párhuzamosan játszom a klasszikus és a jazz-zenét. Mindkettőn belül szerettem kipróbálni rengetegféle stílust, és az improvizációban is mindig keresem az új hangzásokat – ez azért jó, mert így mindig használom a kreativitásom, nem égek ki.

Nagyon szeretek új előadókat megismerni, új zenéket hallgatni a régi kedvenceim mellett. Motivál, ha mások bravúros játékát hallgatom, és jólesik spontán megörülni egy-egy zene jó hangzásának. Most a srácokkal közös alkotásunkban, a trióban is eljött az a pont, amikor egy kicsit változtatunk a hangzásunkon. Kevésbé megyünk a progresszív irány felé, helyette a klasszikusabb értelemben vett mainstream jazz irányát célozzuk meg. Ez nem tudatos döntés eredménye. Ezt váltották ki hármunkból azok a zenei témák, ötletek, amelyek a live session trilógia magját alkotják.

Antal Gábor jazz-zongorista, zeneszerző, tanár, a live session videó felvételén. Fotó: Dörgő Zsuzsi
Antal Gábor a live session videó felvételén. Fotó: Dörgő Zsuzsi

Miért összekapcsolt formában, trilógiaként jelennek meg az új szerzeményeitek?

A trilógia három darabja más-más témákat dolgoz fel, mégis összekapcsolja őket az aktualitás. A mostanában minket ért ingereket fogalmaztuk meg zenében. A Lifeline kissé filozofikus mondanivalójú szerzemény. Az ezt követően megjelenő Honey Badger – ami a méhészborzról kapta a címét – egy szellemes, vicces karakterű dal, de ebben is elmélyülünk. Nagyon szeretjük ennek az állatnak a karakterét. Kívülről egy bolondos, dilis teremtménynek tűnik, közben pedig olyan erős, mint egy tank. Talpraesett, intelligens, és kifejezetten agresszív is tud lenni. Szóval igazán színes egyéniség.

A trilógia záró száma, a Paper & Ink pedig szintén filozofikus mondanivalóval bír, ezáltal keretessé válik a trilógia szerkezete. Megsárgult, tintafoltos levélpapírok ihlették ezt a balladát, a melankolikus nosztalgia hangulatát idézzük meg benne. Egy olyan kort, amikor az emberek még kézzel írt leveleken keresztül kommunikáltak és fejezték ki a legmélyebb érzelmeiket. Az a jó a live session felvételekben, hogy nincs bennük javítgatás és semmi olyan utómunka, ami megváltoztatná a játékunkat. Minden pontosan úgy hangzik és látszódik a videókon, ahogy a stúdióban, élesben rögzítve lett. A felvételeket a hangmérnökünk, Kremán Patrik keverte és maszterelte, a videókat pedig Kocska Ádám és csapata készítette.

Hogyan formálják a művészeted az önismereti utad során megélt lelki változások?

Mindig fontos volt számomra, hogy önazonos maradjak az alkotás során, és a bennem zajló folyamatokból szülessenek a művek.

Nem utánzok, nem követek trendeket, nem divatos klisék és sablonok mentén fogalmazok meg témákat. Az egyre nagyobb mértékű önismeret erősíti az egyéni hangom, és hozzájárul a trió egyéni hangzásának erősödéséhez is.

Mindhárman beletesszük a saját lelkünket a zenélésbe, így születnek az érzékenyebb hangvételű dalaink.

Mi segít abban, hogy igazán jelen legyél az improvizáció közben?

A befelé figyelés, ami egyfajta meditatív nyugalmi állapotot segít előidézni. Ebben az állapotban megélhető a valódi jelenlét, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az improvizáció ténylegesen őszinte legyen és a pillanat szülje meg a csodálatos dolgokat. Az új live session videótrilógiánkban az eddigieknél nagyobb teret kap a spontaneitás és az improvizáció. Kevesebb az arranzs – az előre kitalált, megkomponált rész –, sok minden születik az adott pillanatban.

Miért épp Szakonyi Milán gitáros-énekessel egészültetek ki a Lifeline felvételén?

Milánnal több formációban zenéltem már együtt, és nagyon szeretem a játékát – a gitározását és az énekhangját egyaránt. A Lifeline megírásakor az ő hangja csengett a fülemben. Ennek a dalnak nincs szövege, effekt jelleget ölt benne az énekhang, amihez azt gondolom, maximálisan passzol az ő hangszíne, éppúgy, ahogy a finom gitárjátéka is. Ezért nem volt kérdés számomra, hogy őt szeretném felkérni, és nagyon örültem, amikor elfogadta a meghívást erre a közös alkotásra.

Hogyan tudtatok igazán flow-ba kerülni a közös játék során?

Nagyon könnyen, mert azon túl, hogy többször zenéltünk már együtt Milánnal, nagyon régóta barátok vagyunk. A köztünk lévő jó, közvetlen kapcsolat a játék során is megmutatkozik, könnyen megtaláljuk a közös hangot. Már az első próbán hasonló meglátásaink voltak a dalról, egy irányba mozdultunk zeneileg, így lehet, hogy folytatása lesz a közös munkának.