? A Budapesten rendezett Nemzetközi Zongoraversenynek ezúttal nincs megkötött repertoárja, egy-két darab lesz csak kötelező, az első fordulóban két, szabadon választott etűdön kívül a 20 perc játékidő, a középdöntőben pedig a Liszt-dalok kíséretén kívül a 40 perc műsora szabadon állítható össze. Valóban jobban összemérhető így a versenyzők teljesítménye, mintha mindenki ugyanazokkal a darabokkal állna színpadra?
? Nem szeretem a teljesítmény kifejezést használni a zenével kapcsolatban, bár a versenyen kétségkívül a zsűri bizonyos esetekben kénytelen lesz olyan szempontok szerint is bírálni, amelyek egy zongoraesten tulajdonképpen fel sem merülnek: zavaró lehet például egy kisebb memóriazavar vagy pár melléütés is. Ami pedig az összemérhetőséget illeti, számomra például sokkal értékesebb, amikor La leggierezza etűdöt hallom egy meggyőző előadásban, és ki tudnék szaladni a világból egy vagdalkozó Wilde Jagd hallatán, legyen az bármennyire is virtuóz. Az üres virtuozitás egyszerűen untat.
? Az ötlet saját tapasztalatomból fakad. Franciaországban sokat foglalkoztam Debussyvel, de igazából a dalain keresztül, na és persze az operája, a Pelléas igen tüzetes tanulmányozása során világosodott meg számomra Debussy zenéjének az értelme. Ugyanezt éltem át Rahmanyinovval is, dalai és a kórusművei segítségével. Liszt nem volt dalok tekintetében annyira termékeny, mint mondjuk Schubert, de fontosnak érzem, hogy a fiatal zongoristák, jelen esetben azok, akik most kizárólag Liszt zongoradarabjaival foglalkoztak a verseny kapcsán, kapjanak egy kis segítséget. Talán a dalok tanulmányozása során többekben igény támad arra, hogy énekes módjára, dallamokban gondolkozzanak. Nem győzöm ezt a szemléletet eleget hangsúlyozni tanítás során sem. Eredetileg négy zongorversenyt is javasoltam a döntőbe, vagyis az Esz-dúrt, Á-dúrt, a Haláltáncot és a Magyar fantáziát, mely darabokból minden versenyzőnek készülnie kellett volna, és a zsűri választotta volna ki az eljátszandó darabot. Ezt a szerkesztőbizottság feleslegesen nehéznek tartotta, viszont kettőt mégis megszavazott. Ezáltal elkerülhető lesz majd, hogy a döntőben kétszer ugyanazt hallja egymás után a közönség.
? Az elmúlt évekhez képest változott a zsűri szerkezete is, kevesebb magyar, több külföldi résztvevője van. Ez mennyiben befolyásolja a zsürorok munkáját, illetve milyen új elgondolások mentén fogják kialakítani a közös véleményt?
? Valószínűleg marad a több évtizedes múltra visszanyúló pontozásos rendszer. Ami talán újdonság, hogy magát a műsorválasztást is értékelni fogjuk. A több külföldiből és kevesebb magyarból álló zsűri pedig elvben nagyobb garancia a pártatlanságra.
? Ön több nemzetközi zongoraversenyen is zsűrizik, többek között a budapesti megmérettetés után az évforduló miatt előrehozott weimari Nemzetközi Liszt Versenyen is. Ott nemcsak Liszt-műveit kell játszani, hanem Chopin, Schubert, Haydn darabjait is. Mi a fő különbség a két verseny között?
? Igen, az 1996-os pármai, a 2007-es utrechti és az idei, budapesti verseny után Weimarban is ítészkedni fogok. Amit szembetűnő különbségnek tartok, az a repertoár, és ha egészen őszinte akarok lenni, akkor szerencsésnek tartottam volna, ha Liszt születésének 200. évfordulója alkalmából, a szerző emlékének adózva ott is csak az ő műveit helyezték volna előtérbe.
? Zsűritagként és világot járó zongoraművészként mik a tapasztalatai, ezek a versenyek mennyiben tudják segíteni a dobogóra került művészek pályaindulását?
? Bizonyos versenyeken a díjjal jár pár év menedzselés és vannak olyan versenyek, amelyek győzteseire impresszáriók csapnak le. Máshol nagyzenekarok biztosítanak bemutatkozási lehetőséget, de sok együttes nem áll úgy anyagilag, hogy egy tengerentúli győztes meghívásának költségeit fedezze. Ugyanakkor hiába a több száz koncert és az évekig tartó ügynöki szolgálat, ha pár év múltán szertefoszlik az anyagi jólét és a mérsékelt nemzetközi elismertség. A nagy zongoristák közül Argerich, Ashkenazy, Pollini vagy Lupu akkor is befutottak volna, ha nem nyernek versenyt, Kissin vagy Lang Lang pedig sosem indult versenyen, és mégis világsztárok. Ha kicsit visszább megyünk az időben, Bartók sem nyerte meg az Anton Rubinstein versenyt, mégis összehasonlíthatatlanul nagyobb karriert futott be az őt legyőző Backhausnál. Vannak persze néha kellemes meglepetések, amikor egy vagy több nagy versenyen, a sorozatban elért kimagasló eredmény felkelti az impresszáriók érdeklődését. Ez történt Barry Douglasszal, aki 1985-ben harmadik lett a Van Cliburn versenyen, majd egy évvel később megnyerte a Csajkovszkij versenyt. Alexei Sultanov, aki sajnos már nincs közöttünk 1989-ben megnyerte a Van Cliburn versenyt, majd néhány évvel később a Chopin versenyt is. Pár év alatt hihetetlen pályát futott be. Ivo Pogorelich viszont attól lett "híres", hogy kiesett a Chopin versenyről 1980-ban. A történetet ? gondolom ? mindenki ismeri, miszerint a zsűritag Argerich egyszerűen faképnél hagyta a versenyt, miután Pogorelich-et a kollégák nem tartották érdemesnek a továbbjutásra. Említhetném továbbá Stanislav Bunint is, aki 17 évesen Long-Thibaud versenyt nyert, majd 19 évesen a Chopin versenyen bizonyult a legjobbnak.
? Számos szállal kötődik Liszthez. 19 évesen különdíjasa, 1986-ban pedig győztese volt a budapesti Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraversenynek, Hernádi Ákossal zongoraduót alapítottak többek között Liszt kétzongorás műveinek tolmácsolására, Liszt-lemezei nemzetközi elismerésnek örvendenek és a Francia Liszt Társaság művészeti tanácsadójaként is dolgozik. Miért fontos Önnek Liszt és az ő művészete?
? Gyerekkorom óta elkísér Liszt. Nem tudom az okát. A h-moll szonátát például tizennégy évesen tanultam meg. A hangjait minden sejtemben ott érzem azóta is. Szinte nincs olyan koncertem, ahol ne szerepelne Liszt-mű a műsoromban. Úgy érzem, hogy Liszt pótolhatatlan. Hogy egy ma divatos, kompjúteres hasonlattal szemléltessem ezt a pótolhatatlanságot, képzeljük el, hogy az emberiség agyából kitörlődik minden zenével kapcsolatos adat, de valahol előkerül egy pendrive, amelyen ott van Liszt összes munkássága. Tulajdonképpen visszatükrözhető lenne Bachtól Mozarton át Beethovenen és Schuberten keresztül szinte az egész zeneirodalom, ha csak az átiratait vesszük figyelembe. Amit a romantikus operairodalom köszönhet Lisztnek,az szinte elképesztő, látva a rengeteg parafrázist. De a jövő zenéjébe vetett magjai is szépen kihajtottak Debussy és Bartók ? sőt, még Schönberg és Kurtág egyes darabjaiban is,jól érezhetően. Gondoljunk csak akár már a Genfi harangokra, a Haláltáncra vagy a későbbi Villa d'Este szökőkútjaira, a Csárdás macabre-ra a Balcsillagzatra, de mást ne mondjak, a Krisztus oratóriumra, amely Liszt legmodernebb műve számomra. Sokszor arra gondolok, hogy Liszt zenéje nem is a szorosan vett emberiség számára íródott,hanem az univerzumnak. Chopin például sokkal inkább hat az emberi érzelmekre, Liszt legtöbb zenéje transzcendens.
? Aktív résztvevője az itthon és külföldön rendezett Liszt-koncerteknek is. Februárban Liszt-Thalberg zongorapárbajt játszott Jandó Jenővel a budapesti Művészetek Palotájában, májusban Fenyő Lászlóval koncertezett Párizsban, júniusban Monoron Liszt mind a négy zongoraversenyét egy koncerten adta elő. Hogyan értékeli, így félidőn túl a Liszt-év eseményeinek közönségfogadtatását?
? Fellépőként nem ért váratlanul, hogy Magyarországon a közönség minden mennyiségben vevő Liszt zenéjére. Magam igyekeztem úgy összeválogatni a fellépéseim műsorát, hogy a szerző minél szélesebb és átfogóbb képét mutassam meg, a korai daraboktól a későiekig, és ezen belül persze sor kerüljön kulcsfontosságú zongoradarabjaira, de a kamarazene és a dalok se maradjanak ki. Érdekesség, de talán nem véletlen, hogy a Magyar fantázia az idén legalább tucatszor kerül általam bemutatásra. Hallgatóként is üdvözölhettem, hogy a Krisztus oratórium mellett számos ritkán hallható, monumentális darab került a hazai és külföldi koncerttermek műsorára, ezzel is bizonyítva, hogy Liszt igenis elsőrangú zeneszerző.
? Liszt és Ön mikor találkoznak legközelebb koncert keretében?
- Az év végéig még 14 koncert dátuma szerepel a naptáramban, főleg Liszt-műsorral. Veszprémben is játszottam, de megyek még Tiszadobra, Zadarba, Zágrábba, Monorra, Biatorbágyra, Budapestre és Párizsba többször is, de tervben van Katar és Kína is. Nem panaszkodásképpen mondom, de ez már a könnyebbik fele lesz az évnek.
