Út a függetlenséghez
A Szovjetunióban az 1980-as évek közepén meghirdetett peresztrojka - egyéb hatásai mellett - ismét felélesztette a nemzeti öntudatot a föderációra lépett (sokszor kényszerített) nemzetek-nemzetiségek körében, melyek gyorsan eljutottak állami függetlenségük nyílt követeléséig. Az önállósodási törekvések legmarkánsabban a Kaukázusban és a Baltikumban jelentkeztek, e térségekben elemi erővel törtek felszínre az évtizedekig mesterségesen elfojtott nemzetiségi indulatok.
Litvániában a nemzeti törekvések megtestesítője a Litván Mozgalom az Átalakítás Támogatására (Sajudis) nevű népfrontos szervezet volt. A Sajudis 1988. júniusi megalakulása óta a köztársaság nagyobb mértékű szuverenitásáért küzdött, kezdetben elutasítva az akkor még "szélsőségesnek" tekintett nézeteket a Szovjetunióból történő haladéktalan kiválásról. A mozgalom hónapok alatt a legnagyobb litvániai politikai erővé vált, megelőzve a köztársasági kommunista pártot: az 1989. márciusi szovjet parlamenti választásokon a 42 választókörzetből 39-ben állított jelöltet, s közülük 36 győzött, 31 már az első fordulóban.
Az 1989-es esztendő Litvániának a szovjet hatalmi-politikai struktúrától való fokozatos elkülönülése jegyében telt. Május 18-án a vilniusi parlament úgy módosította a köztársasági alkotmányt, hogy a Szovjetunió törvényei, állami és más irányító szerveinek rendelkezései csak akkor léphetnek érvénybe, ha azokat a litván Legfelsőbb Tanács is elfogadta. Kimondta azt is, hogy Litvánia kiépítheti saját pénz- és bankrendszerét, szükség esetén értékpapírokat bocsáthat ki, és 1990. január 1-jével áttér a gazdasági önelszámolási rendszerre. 1989. november 3-4-én a képviselők törvényben határozták meg a litván állampolgárság elnyerésének feltételeit, majd december 7-én - a Szovjetunióban elsőként - törölték az alkotmányból a kommunista párt vezető szerepét rögzítő paragrafust, s legalizálták a többpártrendszert.
A nemzeti önállósodás hatással volt a Litván Kommunista Pártra is: ifjúsági szervezete 1989. június elején határozott az össz-szövetségi Komszomolból való kiválásról, az LKP pedig 1989. decemberi rendkívüli kongresszusán mondta ki függetlenségét az SZKP-tól. (A lépés ellenzői létrehozták külön kommunista pártjukat, amely továbbra is az SZKP részének tekintette magát.)
Az SZKP történetében példátlan lépés növelte a független Litván Kommunista Párt népszerűségét, első titkárát, Algirdas Brazauskast 1990. január 15-én megválasztották az akkor még kommunista többségű parlament elnökévé. Vezetésével a törvényhozás 1990. február 7-én érvénytelennek nyilvánította elődjének 1940. július 1-jei határozatát a Szovjetunióhoz való csatlakozásról, február 14-én pedig azt javasolta a szovjet parlamentnek, hogy kezdjenek kétoldalú tárgyalásokat a litván állam függetlenségének helyreállításáról.
Az 1990. február 24-i litvániai többpárti parlamenti választások szinte mindegyik résztvevője programjában ott szerepelt a függetlenség elnyerése. A Sajudis földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, a március 4-i második forduló után kétharmados többséghez jutott a 141 fős törvényhozásban, s lehengerlő Sajudis-diadallal zárultak a március 25-i helyhatósági választások is.
1990. március 11-én az új összetételű parlament Vytautas Landsbergis professzort, a Sajudis vezetőjét választotta meg házelnöknek, s függetlenségi nyilatkozatot fogadott el. Ebben leszögezte: "Az 1918. február 16-án kelt függetlenségi nyilatkozat és a független Litvánia kormányának alakításáról hozott parlamenti határozat érvénye sohasem szűnt meg. Ezek maradéktalanul érvényesek és alkotmányos alapot képeznek a litván kormány működéséhez. Litvánia területe egy és oszthatatlan, azon semmilyen más kormány alkotmánya nem érvényes...".
A litván Legfelsőbb Tanács kimondta azt is, hogy a szovjet típusú alkotmány helyett Litvánia saját, 1938. május 12-i alaptörvényét tekinti átmenetileg érvényesnek. Az ország elnevezését az addigi Litván Szovjet Szocialista Köztársaságról Litván Köztársaságra változtatta, egyben visszaállította az 1918 és 1940 között fennállt litván állam jelképeit. Litván hatáskörbe rendelték az összes állami hivatalt, a gyárakat és az oktatási intézményeket, március 14-én pedig indítványozták Moszkvának a szovjet csapatok teljes kivonását a köztársaság területéről.
Erődemonstráció és népszavazás
A demonstratív litván lépésre Moszkva ingerülten reagált: a szovjet Népi Küldöttek Kongresszusa március 15-én érvénytelennek nyilvánította a függetlenség deklarálását. Megszaporodtak a Litvániát jobb belátásra téríteni szándékozó szovjet erődemonstrációk: a hadsereg katonái felvonulást rendeztek a vilniusi parlament előtt, épületeket szálltak meg a fővárosban, hajszát indítottak a szolgálatmegtagadó litván katonaszökevények után, Moszkva beszüntette a litvániai kőolajszállításokat, csökkentette a földgázellátást. A gazdasági blokád csak akkor szűnt meg, amikor a litván törvényhozás 1990. június 27-én ideiglenesen lemondott a független állam jogainak tényleges gyakorlásáról.
A párharc viszont tovább folytatódott: 1990. július 17-én a vilniusi parlament ideiglenes törvényt alkotott az ún. területvédelmi alakulatok felállításáról, augusztus 10-én pedig leszögezte: litván állampolgárok nem kötelezhetők arra, hogy más államok hadseregeiben szolgáljanak. A szeptember 26-án elfogadott litván párttörvény kimondta: a köztársaság területén nem működhetnek más államok pártjai és azok szervezetei, azaz lényegében betiltották az SZKP-t és az annak részét képező Litván Kommunista Pártot.
Moszkva válasza minden addiginál drasztikusabb volt: a főként orosz anyanyelvűeket tömörítő, litvániai Egység mozgalom által szervezett tömegdemonstrációkra, sztrájkokra hivatkozva katonai akcióba kezdett. 1991. január 11-én a szovjet katonaság megszállta Vilnius stratégiai pontjait, de a széleskörű nemzetközi tiltakozás és a tömeges ellenállás miatt három nap múlva visszavonult az utcákról.
A katonai beavatkozás megerősítette a litván függetlenségiek táborát: az 1991. február 4-9. között rendezett népszavazáson a választójoggal rendelkezők 70,46 százaléka járult az urnákhoz, s 90,47 százalékuk igennel válaszolt a kérdésre: "Akarja-e, hogy Litvánia független demokratikus állammá váljon?". A voksolás szellemében Litvánia nem írta alá a moszkvai központ és 9 szovjet tagköztársaság 1991. április 23-i novo-ogarjovói megállapodását az új szovjet szövetségi szerződésről, amely lényegében elismerte a távol maradottak - így Litvánia - jogát a föderációból való kiválásra.
Ennek realizálására még pár hónapot kellett várni: a Gorbacsov-ellenes erők 1991. augusztusi moszkvai puccskísérletének leverése után, szeptember 6-án a szovjet Államtanács hivatalosan is elismerte Litvánia függetlenségét, s ezzel fél évszázad után újból létrejött az önálló litván állam. Vilnius - Rigával és Tallinnal egyetemben - nem kért a Szovjetuniót 1991 decemberében felváltó Független Államok Közösségéből sem.
