Kiskunfélegyházán született 1879. július 19-én. Apja örökös pénzgondokkal küzdő szegény szűcsmester, anyja kenyérsütő asszony volt. A szülők a nagy szegénység ellenére is mindent megtettek azért, hogy fiaik, Ferenc és bátyja, István tanult emberek legyenek. István később költőként lett ismert, Lakodalom van a mi utcánkban című verse megzenésítve terjedt el országszerte.
Móra Ferenc a kiskunfélegyházi gimnáziumban tanult, és már 16 éves korában verse jelent meg a Félegyházi Hírlapban. A pesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos volt, de tanulmányait három év múlva félbehagyta. Rövid ideig Felsőlövőn tanított, majd 1902-ben a Szegedi Napló újságírója lett. Volt városházi tudósító, majd Csipke aláírással a lap Máról holnapra című tárca-, glossza- és karcolatsorozatának írt, hamarosan Tömörkény mellett a lap vezető publicistájaként jegyezték. 1904-ben a Tömörkény igazgatása alatt álló Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum munkatársa lett, ekkor kezdődött barátsága Pósa Lajossal, a mesekirállyal, aki felfedezte benne a kiváló gyermekírót. 1905 és 1923 között Az Én Újságom több álnéven író munkatársa volt, és ekkor születtek munkásságának máig legnépszerűbb darabjai: a Rab ember fiai, Csilicsali Csalavári Csalavér, a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön, amelyeket később tévében, rádióban is feldolgoztak.
Móra 1913-ban a Szegedi Napló főszerkesztője lett, költőként, ifjúsági íróként és politikai újságíróként is országos hírnévre tett szert. Politikai álláspontja a polgári radikalizmus volt, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, írásaiért felségsértési pert is akasztottak a nyakába, amelyet az első világháború kitörése szakított félbe.
1915-ben a Petőfi Társaság tagjává választották, majd két évvel később a Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum igazgatója lett. A háború vége felé a polgári demokratikus átalakulás szegedi előkészítőinek egyike volt. 1919. április 1-jén megjelent Memento című vezércikkét ellenségei vérengzésre való felhívásként magyarázták, emiatt lemondásra kényszerült a Napló főszerkesztői tisztéről. Rövid időre visszavonult a közéletből, és összeállította verseinek gyűjteményét Könnyes könyv címmel. 1922-től a Világ hasábjain jelentkezett olvasói tárcáival, vezércikkeivel. A Világ megszűnte után a Magyar Hírlap közölte írásait, útirajzait, ásatásairól szóló színes, már-már novellisztikus tudósításait.
A líra és a publicisztika mellett a húszas évek elejétől a regény műfajában is kiteljesedett. Első regényének ötletét barátjának, az ismert képzőművész Heller Ödönnek meggyilkolása adta, ebből született 1922-ben A festő halála, amely végül a Négy apának egy leánya címet kapta. 1924-ben írta a Horthy-korszak első éveiről szóló keserű szatíráját, a Hannibál feltámasztását, amely csak halála után 15 évvel jelenhetett meg. Ebből készült Fábri Zoltán 1956-ban bemutatott filmje, a Hannibál tanár úr. Ugyancsak film született Szőts István rendezésében az 1927-es Ének a búzamezőkről című regényből is.
Az írót 1932-ben Szegeden díszdoktorrá avatták, e jeles alkalommal adta át az Aranykoporsó című történelmi regény első példányát az egyetemnek. Szerencsés kutatónak is mondhatta magát: 1907 és 1914 között a Torontál megyei Csókán európai hírű kőkori telepet tárt fel, és Szeged környékén szinte minden korból értékes leletekkel gyarapította a hazai régészetet.
A gyenge testalkatú Móra, kinek élete szakadatlan munkával telt, 1930-tól betegeskedni kezdett. 1933-ban hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, hamarosan meg is műtötték Pesten, de már nem lehetett rajta segíteni. Hazatért Szegedre, s cikksorozatot kezdett írni – haldoklásának történetét. Móra Ferenc 1934. február 8-án halt meg.
Írásművészetének egyik legfontosabb erénye a nyelve, az élőbeszéd közvetlenségével ható, tisztán hangzó magyar nyelv. „Én az irodalomnak csak barkácsoló kismestere vagyok. Nem vagyok nagy regiszterű orgona, kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallani néha” – írta szerényen magáról.
Öröksége nem vész el, unokája, Vészits Andrea több művében – többek között a fiatalok közt népszerű Időfutár-sorozatban is – feldolgozta nagyapja történetét. „Móra Ferencről leegyszerűsített, idealizált kép él a köztudatban, én pedig megpróbáltam őt olyannak bemutatni, amilyen valójában volt – egy hibáktól és gyarlóságoktól sem mentes, nagyon színes személyiség. Lobogó szenvedély belül, kínos fegyelem kívül. Csupa irónia. Lelkes természetvédő és szerelmes férfi. Aki imád mesélni és élni” – mondta róla egy interjúban.
