20250923_Vigadó_Tagozati_Díjátadó-15.jpg

Lőte Attilát és Agócs Sándort is kitüntette az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozatai idén is díjazták a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, akik a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás terén egyedülálló életművet mutattak fel. A díjakat szeptember 23-án az MMA székházában vehették át a kitüntetettek.

Az MMA kilenc tagozatának tagjai minden évben két-két személynek ítélik díjaikat, melyek egyike lehetőség szerint külhoni művészek és szakemberek pályáját és alkotásait ismeri el. Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen Turi Attila, az MMA elnöke elmondta: a Magyar Művészeti Akadémia törekvése, hogy a magyar szellemi élet minél több jeles művészét támogassa. Turi Attila kifejezte meggyőződését, hogy művészekre, a művészetet befogadó nézőkre, olvasókra és hallgatókra minden időben egyformán szükség van. Makovecz Imrét, az akadémia alapító örökös tiszteleti elnökét idézte, aki szerint „egy műalkotás valódi értékét nem az önkifejezés, hanem egy kultúra pontos közvetítése adja”.

A Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti díját Kulcsár Attila és Esztány Győző építészek kapták, a film- és fotóművészeket elismerő Szőts István-díjban Szirányi István fotográfus és Pintér Judit filmtörténész, kritikus, szerkesztő részesült. Az MMA iparművészeti és tervezőművészeti díját Horváth Hilda művészettörténész és Fusz György keramikusművész vehette át, az Illyés Gyula nevét viselő irodalmi díjat Agócs Sándor költő, író, szerkesztő, kritikus, bibliográfus és Bakonyi István irodalomtörténész érdemelte ki.

A képzőművészeti díjat Léstyán Csaba grafikusnak és Szemethy Imre képzőművészeknek ítélték; a művészetelméleti elismerést, a Cs. Szabó László-díjat Buji Ferenc irodalomtörténész és Magyar Zoltán néprajzkutató, kultúr- és művelődéstörténész, költő kapta meg. Az Erdélyi Zsuzsannáról elnevezett népművészeti díjban Hintalan László pedagógus, néprajzkutató, valamint Deák Péter szövő, népi iparművész, mentálhigiénés szakember; a színházművészeti díjban Lőte Attila színművész és Keresztes Attila rendező, míg a Szőnyi Erzsébet nevét viselő zeneművészeti díjban Szűcs Máté hegedűművész és Tóth Ibolya zenei rendező részesült.

Ez is érdekelheti

Eperjes Károly és Hirtling István kapja az idei Tolnay Klári-díjat

Az idei Tolnay Klári Művészeti Díjat Eperjes Károly és Hirtling István színművészeknek ítélte oda a Tolnay Klári Kulturális és Művészeti Egyesület. Az elismerést pénteken adják át Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban.

Indul a magyar–szerb kulturális évad

Szeptemberben indul és jövő júniusig tart a magyar–szerb kulturális évad. Erről egyeztetett Kiss-Hegyi Anita, Magyarország kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szeptember 17-én Szabadkán – adta hírül a Pannon RTV.

Melyik lesz Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026?

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.