Lovas felvonulással emlékeznek az 1849-es tavaszi hadjáratra a Felvidéken

A kép illusztráció

(MTI) ? Nagysallóról  indul a huszárok felvonulása, és vasárnap Komáromban ér véget ? mondta az egyesület vezetője. Tárnok István tájékoztatása szerint a felvonulás szinte napra pontosan akkor ér Komáromba, amikor 163 évvel ezelőtt Görgey seregei. Útközben 14 településen állnak meg, ahol a huszárok és a gyalogság jelentést tesz a polgármesternek, majd megkoszorúzzák a helyi 1848/49-es emlékművet.

 
Több helyszínen tartanak élő történelemórát, Révkomáromban megkoszorúzzák Klapka György szobrát, majd átvonulnak Komáromba, ahol a Petőfi-kopjafánál adnak műsort a Komáromi Napok részeként.
 
Az 1848?49-es szabadságharc tavaszi hadjárata a főhadszíntéren 1849. április 2-ától május 21-éig tartott, annak során a magyar honvédsereg katonai sikert ért el. A terv a császári csapatok bekerítése és Komárom felmentése volt, a mellékhadszíntereken pedig Erdély felszabadítása és a Délvidék elfoglalása.