Lovas íjászok világtalálkozója a Kassai-völgyben

Egyéb

 

(MTI) - A lovas íjászok világtalálkozója nemcsak Kaposváron, de a világon is egyedülálló rendezvény, amelyet hagyományteremtő szándékkal Kassai Lajos világrekorder lovas íjásszal együttműködve ezentúl kétévente szeretne megrendezni a város.

   
A rendezvény első napján, pénteken este hét órától 60 ló és lovas, valamint kísérete mutatkozik be a népvándorlás korát idéző öltözetben a somogyi megyeszékhelyen, ám a lovas íjászok felvonulása előtt már kora délutántól korhű ruhák, középkori hangszereken játszó zenészek, honfoglaláskori ételek, kézművesek várják az érdeklődőket a város főterén.
   
Kaposvár 2007-ben megkapta a Lovassportok települése kitüntető címet, amely kötelezettséget jelent a város számára, így ezt a turisztikai szempontból különleges rendezvényt - legalább 3 ezer látogatóval számolnak - az önkormányzat hárommillió forinttal támogatja.
   
A világtalálkozón résztvevő 14 ország - köztük Ausztria, Németország, az Egyesület Államok, Kanada, Új-Zéland, Norvégia, Bulgária, Spanyolország - képviselői nemzeti himnuszuk kíséretében vonulnak be a város főterére, ahol Szita Károly kaposvári polgármester üdvözli Kassai Lajost és tanítványait.
   
Szombaton 11 órától a Kaposvárhoz közeli, Kaposmérőből megközelíthető Kassai-völgyben a szervezők ígérete szerint különleges bemutatósorozat részesei lehetnek a látogatók; a világ legjobb lovas íjászai - a tíz magyar egyesület képviselőivel együtt több mint százan - egymást követve tartanak bemutatókat őseink harcmodorából.