A felnőttnek, gyereknek egyaránt izgalmas tárlat évszázadokat fog át és meglepő információkkal szolgál. Például azzal, hogy a mai XV. kerületben szkíta íjak maradványaira leltek, valószínűleg a vaskor hajnalán felejtették itt bronzból készült nyílhegyeiket. Budapest területén előkerültek a római hadsereg keleti – szír – típusú lovasíjászatának nyomai. Az aquincumi katonaváros egyik házában talált freskó képe a tartalmas kiállítási vezető címlapján is látható. A hun íjak kapcsán szóba került, hogy a Belső-Ázsiából nyugtra vándorolt hunok egy ideig a római hadsereg kötelékében harcoltak. Később, Attila idején, mint a történelemben annyiszor megtörtént, anyagi okokból fordultak egymással szembe.

A kiállítás kitér arra a kultúrtörténeti folyamatra is, amelynek során – a történettudomány fejlődésével, a régészeti leletek előkerülésével, azok tudományos alapokon nyugvó, hiteles értelmezésével – fokozatosan közismertté vált a tény, hogy a honfoglaló magyarok lovasíjászok voltak. Ugyanakkor tévhiteket is eloszlat. Erre példa a nézet, amely szerint a tradicionális lovasíjászat a keresztény államalapítás után elsorvadt, eltűnt. Ez nem így történt: a magyar harcosok ugyanis még sokáig nem hagytak fel a reflexíjak használatával sem vadászaton, sem harcban.

Az íj ugyanis rendkívül gazdaságos hadiszerszám, felajzott állapotban energiát tárol, amely hozzáadódik a lövés során kifejtett erőhöz. Egy információ: a koronavírus még az íjászatnak, illetve a kiállításnak is „betett”, a firenzei Bargello Múzeumból a pandémiás helyzet miatt nem lehetett elhozni egy ép, 15. századi magyar íjat – mondta el B. Szabó János, a kiállítás másik kurátora. A kölcsönzés jelentősége abban állt volna, hogy a késő középkori magyar íjról, hiába volt igen elterjedt a dalmát térségtől a Baltikumig, emlékek csak egy-két festményen maradtak.

Az oszmánok mintegy másfél évszázados itt-tartózkodása bőséges lelet- és információanyagot hagyott hátra. Budán, Óbudán, valamint Budaörs és Budakeszi térségében számos, rendszeresen használt versenypályát állítottak fel. Bár a gyalogságot már a 16. században felszerelték puskával, a lovas katonák még 100 évvel később is az íjat részesítették előnyben. Az ostromok törmelékéből előkerült, eltört íjászgyűrűk is ezt dokumentálják.

Az íjkészítés nem tréfadolog, türelmet és erőt, precizitást kíván. Erre mutatnak rá egy nagy asztal tárgyai: a folyamat állomásai és az anyagok együtt láthatók.

A tárlat az információk és érdekességek mellett interaktív állomásokkal is szolgál. A kísérletező kedvű látogatók kipróbálhatják a különböző íjfogásokat, az íjászatot „lóhátról”, pontosabban egy nyeregből, valamint egy 17. századi oszmán „edzőgépet” is.

A honfoglalás kori íj jelenkori újrafelfedezése valódi sikertörténet. A történészek, a régészek, az íjkészítő kézművesek és maguk az íjászok egymás munkáját segítve jutottak nagyon komoly eredményekre a tudományos felfedezésektől kezdve világrekordok eléréséig Magyarországon éppúgy, mint külföldön. Az elismerésekről, azokról, akik az íjászatért, mint sportért sokat tettek és tesznek, ugyancsak beszámol a kiállítás.  

A tárlat a budai Várban, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában október 18-ig látható.

Fotók forrása: BTM Vármúzeum