Lóversenyekre járt, hogy megoldja ügynöksége anyagi problémáit – Így élt Robert Capa

Friedmann Endre Ernő néven született egy budapesti zsidó polgárcsaládban. Gimnazistaként újságírónak készült, ekkoriban kapcsolatba került Kassák Lajossal és annak avantgárd, baloldali körével. Amikor egy tüntetés után letartóztatták, csak azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy érettségi után elhagyja az országot.

1931-től Berlinben tanult újságírást, de miután a gazdasági válság tönkretette szülei cégét, már csak nyomorgott. A Dephot (Deutscher Photodienst) fotóügynökségnél lett kifutófiú, majd labormunkás. Idővel – tehetségét felismerve – riporteri megbízatásokat kapott, így készített emlékezetes képet Trockijról Dániában. Majdnem egész pályafutása során egy kisfilmes Leicával fotózott, a vaku használatát csak a második világháború után tanulta meg.

Az 1933-as náci hatalomátvétel után Párizsba ment, ahol még nagyobb nyomorban élt, de sármja és tehetsége révén sikerült a felszínen maradnia. 1934-ben nagy feltűnést keltő fotóriportot készített a francia igazgatás alatt álló Saar-vidéken a Vu magazinnak. A siker nyomán hamarosan több képes magazin, így az amerikai Time és a brit Illustrated London News számára dolgozhatott.

A kezdetben használt André Friedmann helyett ekkoriban vette fel a Robert Capa művésznevet, mert a gimnáziumban cápának becézték, de talán azért is, mert ez hasonlított a filmrendező Frank Capra nevére. Barátnőjével, Gerda Taróval azt terjesztették, hogy Capa gazdag amerikai fotós, és műveiket az ő munkáiként adták el. Capa és Taro 1936-ban, a polgárháború kitörése után Spanyolországba ment, ahol a nőt 1937 nyarán egy tank halálra gázolta.

Capa 1936. szeptember 5-én készítette a fotótörténet egyik leghíresebb képét, A milicista halálát, amely azt a pillanatot örökíti meg, amikor a fegyverét elejtő köztársasági katonát eltalálja a halálos lövedék. A fotó, amelynek valódiságát időről időre azóta is vitatják, azonnal világhírűvé tette készítőjét. Capát a világ legnagyobb háborús fotósának nevezték, ő pedig hatalmas kockázatokat vállalva gyarapította saját legendáját. Hitvallása így szólt: „Ha a kép nem elég jó, nem voltál elég közel”.

1938-ban a japán-kínai háborúból tudósított, a második világháború alatt az amerikai Life magazin haditudósítójaként járta be az észak-afrikai és az olaszországi hadszínteret, fotózott a lebombázott Londonban, gépével ott volt Párizs felszabadulásánál és Berlin elesténél. Részt vett 1944. június 6-án a normandiai partraszállásban, méghozzá a leghevesebb harcokat hozó Omaha Beach partszakaszon, még halálhírét is jelentették a hírügynökségek. A nap folyamán négy tekercset fotózott el, de a filmet előhívás közben tönkretették, a 106-ból így mindössze 11 szemcsés, ikonikussá vált képe (a Káprázatos Tizenegy) maradt használható.

Ma sem tudni, Capa szándékosan „mozdította be” gépét, vagy a laborhiba a felelős az elmosódott fotókért, a világ számára mindenesetre ezek jelentették és jelentik a D-napot, Steven Spielberget is ezek ihlették a Ryan közlegény megmentése című film rendezésében. Capa fotóin a háború által okozott szenvedéseket nem véres jelenetekkel, hanem tekintetek és pillantások megörökítésével érzékeltette, az emberek, a katonák hétköznapjait emelte ki.

A háború után elnyerte az amerikai állampolgárságot. 1947-ben a francia Henri Cartier-Bressonnal, a lengyel-amerikai David Seymourral és az angol George Rodgerrel megalapította a Magnum fotóügynökséget, amely a szabadúszó-független fényképészek első közös nemzetközi szerve lett. Ha a cég pénzzavarba került, Capa kiment a lóversenyre, ahol nemcsak jó tippeket kapott, de szerencséje is volt, így oldotta meg a likviditási gondokat. A Magnum égisze alatt művészbarátairól, a hétköznapi életről készített sorozatai is megjelentek. 1948-ban hazajött Magyarországra, de letelepedni nem akart, s riportot készített egykori hazájáról.

A rendkívül sármos Capa bohém, kártyás, jó ivócimbora, a pezsgő és a szép nők barátja, igazi világpolgár volt, akinek még kedvenc szállodája sem létezett. A legenda szerint a felszabadított Párizsba a francia csapatokat megelőzve, spanyol tankon érkezett, és első útja a Ritz szállóba vezetett, ahol a legjobb pezsgőt és szobát kapta. Barátai között tudhatta egyebek között Ernest Hemingwayt és Pablo Picassót, szenvedélyes titkos viszony fűzte a színésznő Ingrid Bergmanhoz. 1947-ben John Steinbeckkel a Szovjetunióban járt, és hetven fotót készített a vasfüggönyön túl, tudósított az 1948-as izraeli államalapításról és az azt követő háborúról, majd az első indokínai háborúról is. Itt érte a halál: 1954. május 25-én a Vörös folyó deltájában, Thai Binhben a legjobb beállítást keresve aknára lépett. Sírja a New York állambeli Amawalk Hill temetőben található.

Capa öt háborúban fotózott, de azt mondta, szeretné, ha névjegyén ez állna: Robert Capa, munkanélküli haditudósító. Öccse, Cornell Capa (Friedmann Kornél) szintén fotós volt, akinek felesége, Edith Schwartz Capa jelentősen hozzájárult a Capa-anyag rendezéséhez és a New York-i Nemzetközi Fényképészeti Központ (International Center of Photography) 1974-es létrehozásához.

Robert Capa hagyatékából 2008-ban több mint ezerdarabos gyűjteményt vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum. Születésének centenáriumán, 2013-ban nyílt meg Budapesten a róla elnevezett kortárs fotográfiai központ, amely 2014-ben Capa nevét viselő nagydíjat alapított. Ugyancsak 2013-ban Eduardo Rossoff mexikói rendező filmet forgatott a legendás fotósról, idehaza érmét és bélyeget bocsátottak ki tiszteletére, és felavatták emléktábláját egykori V. kerületi, Városház utcai lakóhelyének falán.

A kép Robert Capa 2004-es párizsi kiállításán készült. Fotó: Pierre Andrieu /AFP