Ludovika Fesztivál a hétvégén Budapesten

Egyéb

(MTI) A kerületi önkormányzat és az MH Ludovika Zászlóalj tájékoztatása szerint Józsefváros legnagyobb parkjában a honfoglalás kori és középkori katonai bemutatók mellett a modern kor technikája is helyet kap a harmadik alkalommal megrendezendő fesztiválon, továbbá lesz katonai közelharc-bemutató, ejtőernyős ugrás és zenés programsorozat is.
 

Szombat délelőtt úgynevezett Száznapos Ünnepséget tartanak, ahol a kiváló tanulmányi eredményű, negyedéves honvéd tisztek kapnak elismeréseket. Az esemény gyökerei a XVIII. századig nyúlnak vissza. 1919-ig a volt Osztrák?Magyar Monarchia tisztképző intézményeiben ezernapos, illetve ötszáz napos ünnepségeket tartottak az avatásuk előtt ezer, illetve ötszáz nappal álló tisztek tiszteletére. A bajtársi összetartozás szellemének erősítését célzó szokást 1924-ben elevenítették fel a Ludovika Akadémián, ahol az avatás előtt száz nappal tartották az ünnepséget ? innen ered az elnevezés.
 
2009 májusában az akkor még Ludovika Hallgatói Zászlóalj ismét felelevenítette a régi szokást az egykori akadémia kertjében, s a hagyományokat tovább folytatva 2010 májusának utolsó hétvégéjén tartották az I. Ludovika Fesztivált. A mostani rendezvény egyik célja, hogy a 2011. február 1-jén megalakult MH Ludovika Zászlóalj széles körben bemutathassa hagyományait, felkészültségét, képzettségét ? olvasható a közleményben.