Štúr erősen negatív magyarságképe már fiatalkorában kialakult. Amikor 1837-ben néhány hónapot töltött a magyar politikus, Prónay János romhányi kastélyában a Prónay-fiúk nevelőjeként, a következőket írta egy cseh barátjának: "módomban állt a magyarokat tüzetesen megismerni. Megfigyeléseim eredménye a következő: néhány kivételtől eltekintve, ezek az emberek híjával vannak minden erkölcsi tartásnak, alapelvük nem a közjó, hanem az önzés; az irodalomra nem sok gondot fordítanak, a köznép kiművelésére pedig semennyit. Bármi iránti lelkesedésük pusztán szalmaláng, miként ezt a magyarságmániájuk is mutatja."
Ám az 1848 márciusi társadalmi változások a szlovák politikust is magukkal ragadták. 1847-ben ugyanis Zólyom szabad királyi város követté választotta, így részt vett az utolsó rendi országgyűlésen, sőt, 1848. április 11-én az áprilisi törvények szentesítésekor is jelen volt: "Azon törvények melyek ezen az országgyűlésen hozattak bizonyosan üdvös hatással lesznek politikai és szociális életünk korszerű igények szerinti átalakulására. Feudális viszonyaink békés reform útján eltörültettek s a politikai jogok gyakorlása a nép millióira ruháztatott." ? írta Zólyomba, megválasztóinak.
Ám a magyar és a szlovák nemzeti mozgalom nem sokkal később szembefordult egymással. Štúr alig néhány hónappal későbbi cikkében már úgy vélte, hogy a szlovák érdekeket nem a magyarok mellett, hanem velük szemben lehet csak érvényesíteni: "Becstelen ez a szlávok nyakába vetett magyar iga, és igen ártalmas; becstelen, mert a mongolok atyafiaitól ered, akiket a mi elménk, a mi erőnk éltet, ahogy erről az egész magyar történelem tanúskodik a legújabb korig; ártalmas, mert a magyarok útját állják a szlávok nagy összefogásának. És ezt az igát lerázni most a legalkalmasabb, amikor a magyarok elszakadtak Ausztriától, és a maguk urai lettek, s amikor legújabb lépéseik következtében mindennél súlyosabb nehézségekkel kell szembenézniük."
Így bekövetkezett a szakítás, s 1848 szeptemberében Štúr néhány száz fős csapattal átlépte az országhatárt. Ám nem sikerült népfelkelést kirobbantaniuk, így néhány nappal később elhagyták az országot. Mindennek ellenére így értékelte a hadjárat eredményeit: "Ez a nemzet nem pusztul el! Felkelésünkkel történelmet adtunk sokáig történelem nélküli nemzetünknek, és ennek van a legnagyobb erkölcsi hatása."
Ám 1849-ben a császárban is csalódnia kellett, hiszen a szlovákok a magyar szabadságharc leverése után sem kaptak kollektív jogokat, ezért úgy vélte, hogy a szlovákoknak az Orosz birodalomhoz kellene csatlakozniuk. Ezen elméletét a kötet címadó tanulmányában, A szlávok és a jövő világa című írásában fejtette ki.
Érdemes tehát alaposabban is megismerkedni Štúr gondolataival, hiszen ha meg akarjuk érteni azt a gondolkodásmódot és magyarságképet, amely a 19. századi Magyarország szlovák anyanyelvű lakóit az önálló nemzeti lét felé, a magyaroktól való különválás gondolatához vezette, akkor Štúrhoz kell fordulnunk, sőt, nélküle nem érthetjük meg a mai szlovák politikai és a közgondolkodás alapvető struktúráit, magyarságképének gyökereit sem.
A kötetben Štúr publicisztikai szövegei mellett magánleveleiből, a kortársak visszaemlékezéseiből és az utókor magyar és szlovák értékelései közül is bőséges válogatás olvasható. A könyv előszavát a szerkesztő, a Štúrról nemrég monográfiát író Demmel József, utószavát pedig az ismert szlovák irodalomtörténész, Rudolf Chmel írta.
