Luxemburgi Zsigmondot császárrá koronázzák Rómában

Egyéb

1432. november 28-án Zsigmondot Milánóban a lombard vaskoronával Itália királyává koronázta Bertalan milánói érsek. Hosszúra nyúlt tárgyalássorozat után másfél esztendővel később, 1433. május 21-én vonult be aranybaldachin alatt kísérete élén a király Róm945-ben az újjászervezett Kisgazdapárt Pest megyei központjának élére került, majd képviselő lett az Ideiglenes Nemzetgyűlésben is. 1947 márciusától honvédelmi miniszter volt. A miniszterelnöki tisztségbe a kommunista párt javaslatára került 1947. május 31-én, és megbízatását 1948. december 10-ig töltötte be. Kormánya fogadtatta el az első ötéves tervet és ratifikáltatta az 1947-es békeszerződést. Lényegében a kommunista párt kívánalmai szerint kormányzott, s miután a (csalással megnyert) 1947-es választások után a kommunisták akaratából ismét kormányfő lett, teljes egészében elfogadta az általuk előírt politikai irányvonalat. Így tényleges politikai hatalma egyre csökkent, s végül 1948 decemberében - kihasználva a pénzügyminiszter külföldre menekülését - a kommunisták lemondásra kényszerítették. Ezután az Egyesített Mezőgazdasági Kísérletek Intézetének elnöke, 1952-től haláláig az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ főigazgatója volt, és továbbra is országgyűlési képviselő maradt. 1958-ban az országgyűlés egyik alelnökévé választották, s ezt a tisztséget haláláig megtartotta.????????