Ma estétől Klassz a parton a Balatonnál

Zene

Kevés romantikusabb pillanatot tartogat az idei nyár a klasszikus zene kedvelőinek, mint a Balaton közvetlen partján megrendezett élőzenei koncerteket. Az idén hatéves Klassz a pARTon! rendezvénysorozatnak az élőzene és természeti környezet kettőssége által teremtett sajátos miliővel évről évre azokat is sikerül megnyernie a műfajnak, akik nem járnak koncertterembe.

Meleg nyári este a Balatonnál, kellemes szellő lengedez, a hold ezüstös fénye megcsillan a tó partján álló zongorán, amelynek lágy hangja megtölti a környező parkot, odacsalogatva az arra sétáló turistákat is. Ez nem egy romantikus regény egyik jelenetének helyszíne, hanem a Klassz a paARTon! rendezvényé. Ilyen, és hasonlóan felemelő élményekben lehetett részük azoknak, akik az elmúlt években ellátogattak a sorozat koncertjeire.

Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és barátai, a rendezvény szervezői – a koronavírus-helyzet okozta bizonytalanságok ellenére – idén sem adták fel ambícióikat, és elhivatottan dolgoztak azon, hogy az idei fesztivál 11 Balaton-parti település 13 helyszínén, összesen 41 programmal a közönség elé kerülhessen. A szervezők elmondták: július 12-e és augusztus 30-a között 75 szólista és 11 zenekar összesen 200 művésze lép a fesztivál közönsége elé.

Érdi Márta producer arról is beszámolt: idén különös hangsúlyt fektettek a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került művészek támogatására, így elsősorban magyar fellépőket hívtak meg a produkcióba, illetve a Köszönjük, Magyarország! program partnereként fiatal művészek bemutatkozását is támogatják. A Klassz a pARTon! fesztivál évek óta együttműködik a MOL Tehetségtámogató programjával, amelynek legjobbjait idén is meghallgathatja a közönség, amely újra találkozhat a Balaton Sax mesterkurzusának tagjaival is.

A rajongókon túl a klasszikus zenével ritkán találkozó közönséget, a minőségi szórakozás lehetőségeit éppen csak felfedező fiatalokat, valamint a gyermekeket, a jövő koncertlátogatóit is megcélzó programsorozat július 12-én vasárnap indul izgalmas északi-parti útjára Füreden, ahonnan Balatonalmádit, Balatonkenesét, Vászolyt, Balatonfűzfőt, Gyenesdiást érintve Felsőörs, Keszthely, Gyulakeszi és Dörgicse vízpartjaira és exkluzív szabadtéri helyszíneire érkezik majd magas színvonalú, ingyenes programjaival. 

A vírushelyzet miatti
óvintézkedések következtében némelyest változnak a helyszínek: a tihanyi
apátsági templomban idén nem tartanak koncertet, lesz viszont három új helyszín:
Balatonkenese, Balatongyörök és Tata.

Ami pedig a konkrétumokat illeti: Balatonfüreden a négykezes zongoraműveké a főszerep, fellép Balog Alexandra Vida Mónika Ruth, a Görög Sisters, valamint Érdi Tamás és Balog József.  Rajtuk kívül fiatal művészek mutatkoznak be, az Operagálát Gulyás Dénes Kossuth-díjas operaénekes vezeti, és tanítványai is szerepelnek: Breinich Beáta, Tatai Nóra, Tupinszky Gippert Béla, valamint a MOL Alapítvány hajdani támogatottjai, Megyimórecz Ildikó, Dolfin Balázs, Khorossy-Khayll Csongor és Kovács Gergely.

Balatonalmádiban augusztus 2-án a hagyományoknak megfelelően Érdi Tamás zongoraestje nyitja a programokat. Ezt követi Simon Izabella zongoraművész és a Budapesti Vonósok Kamarazenekar Mozart-estje. Fellép Bálint János fuvolaművész és Vékes Erzsébet zongoraművész, valamint a Váradi Judit zongoraművész és Puskás Levente klarinétművész duója. A MOL Alapítvány tizenéves tehetségei Balog Benedek (cselló), György-Horváth Zente (hegedű) Nemes Réka fuvolaművésszel és Hotzi Panni zongoraművésszel szerepelnek. Különleges programmal várja a közönséget Balog József zongoraművész, Illés Eszter fuvolaművész és Rohmann Ditta gordonkaművész kamaraprogramja. A tavalyi nagy siker után most Almádiban hallható Dinyés Dániel Operabeavató előadása.

Keszthelyen a Festetics-kastélyban augusztus 23-án szalonkoncerttel nyitják a programot, Podhorányi Zsolt íróval Tóth Endre zenetörténész beszélget kastélykönyveiről. Még aznap este Devich Gergely gordonkaművész és Zsoldos Bálint zongoraművész kamarakoncertjét hallhatja a közönség. Tóth-Vajna Gergely és Tóth-Vajna Zsombor klavikordjátékával Haydn művei szólalnak meg Ács Gabriella operaénekes előadásában. Hallhatják még Bánfi Barna szaxofon-, Bress Bálint gitár-, Hotzi Panni zongora- és Nemes Réka fuvolaművészt. Augusztus 26-án Balog József zongoraművész zárja a kastélykoncertek sorát.  

A keszthelyi
Zenepavilonban július végén Szentpáli Roland tubaművész és a Solti György
Rézfúvós Együttes ad koncertet, augusztus végén pedig Kertesi Ingrid és a Szent
Efrém Férfikar énekel egy különleges műsorban, majd a 25 éves Budapest Saxophone
Quartet lép fel.

A pandémiás helyzet miatt a részvétel bizonyos helyszíneken – például Balatonfüreden – regisztrációhoz kötött. A programokról és az előírásokról érdemes tájékozódni a www.klasszaparton.hu oldalon.