Ma kezdődik az evangélikus Szélrózsa találkozó

Egyéb

(MTI) Mint írták, a kilencedik alkalommal megszervezett egyházi összejövetelen, amelynek az idén Meríts! lesz a mottója, többek között zenei programokat, előadásokat, kiállításokat, színdarabokat, filmvetítéseket, áhítatokat, istentiszteleteket, interaktív programokat tartanak. A találkozóra eddig több mint ezren jelentkeztek.
 

A fesztiválon hét alkalommal úgynevezett "merítésen" vehetnek részt az érdeklődők, ezek napkezdő és napzáró áhítatok lesznek. Az idei központi témaként a szabadulás, illetve annak különböző szempontjai szerepelnek, és használják majd a Balaton vizét a liturgikus eseményeknél.
 
Kitértek arra: az áhítatokon szóba kerül majd az erőszakmentesség problematikája, a Pécsi Gospel kórus segítségével pedig a dal kerül középpontba az egyik alkalommal, ezenkívül jazz-istentisztelet is tartanak. Utóbbival kapcsolatban megjegyezték: a tematikához "illeszkedő igék, meditáció és a szabad zenei nyelv kifejezi a törekvést, hogy Istent hagyjuk magunkhoz közelebb engedni új formanyelven keresztül is".
 
Tájékoztatásuk szerint egy főzőműsorhoz hasonlító "gasztroevangelizáció" keretében az érdeklődők hallhatnak az evangélikus püspököktől az egyház örömeiről és kihívásairól. Csütörtökön Fabiny Tamás, pénteken Szemerei János, szombaton pedig Gáncs Péter beszélget az aktuális kérésekről.
 
Kerekasztal-beszélgetéseket is tartanak a Szélrózsa találkozón, többek között az egyház jövőjéről, ezen Kamarás István akadémikus és dr. Fábri György szociológus cserél eszmét Galambos Ádám teológus moderálásával.
 
Az iszlám és a kereszténység közötti párbeszédről Szentiványi Ilona unitárius lelkésznek és Sulok Zoltánnak, a Magyarországi Muszlimok Egyháza elnökének részvételével és Fischl Vilmos evangélikus lelkésznek, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa főtitkárának moderálásával rendeznek pódiumbeszélgetést. Arról is szót ejtenek, hogy mit jelent a vallásközi párbeszéd a gyakorlatban hivatalosan és a hétköznapok szintjén, illetve hogyan látja egy muszlim vezető, mennyire befogadó ország Magyarország vallási szempontból.
 
Ugyancsak kerekasztal-beszélgetés keretében szól Balavány György újságíró és Románné Bolba Márta evangélikus lelkész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktorandusza, etikaoktató Schneller János művészettörténész moderálásával a rendszerváltás utáni egyházi megszólalások felelősségéről a társadalompolitikai kérdésekben, különös tekintettel a szélsőjobboldali ideológia megjelenésére a tinédzserek, egyetemisták körében.
 
A zenei programokon fellép a Csík zenekar, a Misztrál együttes, a Large Room, az EKI Band, a KÖR zenekar, a Pekka Simojoki és az Et Cetera, a MoNaMo, a Fool Moon vokálegyüttes, a Blues B.R.others Show, a Strokes ütőegyüttes, a Fanfara Complexa, a Lutheránia énekkar, az Accord Quartet, valamint bemutatják a Jónás és Jézus című rockoratóriumot.
 
A színházi produkciók között említették egyebek mellett a Deszka Társulat, a Láthatatlan Színház fellépéseit, Kövesdi Miklós stand up-ját, továbbá a Barabbás című modern passiójátékot.