Ma melyik hőst alakítaná?

"Nem volt gyerekkorom, nem volt ifjúságom! Én akkor születtem, amikor bekerültem a színházba. Attól kezdve lehetett életemet nyomon követni, onnantól kezdve van értelme figyelemmel kísérni. Nem tartozik senkire, ami addig történt velem" - írta.

Tarján Tamás Bessenyei Ferenc című könyvében így foglalja össze pályája első évtizedét: "A még bizonytalankodó, de konok belső akarat és a szerencsére nem hiányzó külső segítő szándék a serdülőkor esztendeitől kezdve húzta, vitte a színpad világa felé a nehezen élő, ötgyermekes hódmezővásárhelyi család legidősebb fiát. A nyugdíjas katonakarmester, Szabó János, aki egy öreg hegedűt ajándékozott neki, a felvilágosult gondolkodású Várhelyi atya, aki a katolikus ifjúsági ligában A vén gazember műkedvelő előadásának címszerepét osztotta a társai közt legmagasabb termetű és legmélyebb hangú legényre, vagy Tóth Lajos, a városi énekkar vezetője, aki ajánlólevelet adott a szegedi színházhoz az ígéretes baritonnal megáldott fiatalembernek, szerepük fontossága szerint az első "rendezők" Bessenyei Ferenc pályáján.

Igazi (színész-) rendezőkkel akkor találkozott, amikor végre a Kardos Géza társulatánál tevékenykedő Zách János és Horváth Jenő színe elé merészkedett. A kórus erősítésre szorult, s ők egy-kettőre szerződtették az igencsak izguló, de tehetséges jelentkezőt. Az operaénekesi karrier tervét dédelgető újdonsült kórista valósággal rávetette magát a tanulnivalókra: 1940-ben tíz, 1941-ben huszonhat kicsi és még kisebb szerepet énekelt, illetve játszott ? ahogy a szükség kívánta ? a bő repertoárt kínáló Városi Színház színpadán, Szegeden. Jöttek aztán a jelentékenyebb feladatok is, míg egy vendéglői számolócédulára bohém nemtörődömséggel oda-kanyarított névaláírás "kötelezvénye" (és Kardos Géza fizetésképtelensége) arra nem késztették, hogy átlépjen Miskolcra. Ezekből az időkből nemcsak a fiatalosan felelőtlen, csínytevő kedvű, éjszakázó színész képét őrzik az anekdoták, emlékezések, hanem - és inkább - azét, aki tudatos önműveléssel, rendszeres olvasással, a szakma elsajátításáért folytatott szívós küzdelemmel készült a jövőre"­.

Irodalmi és történelmi tájékozottsága később a nagy hősi szerepek megformálásában kamatozik.

Miskolcon is operettszerepekkel kezdett, de csakhamar felfedezik úgy is, mint drámai színészt. 23 évesen már jelentős szerepet játszott, nem sokkal később pedig már főszerepet operettekben, drámákban, vígjátékokban, és még egy fontos feladatot is rábíznak: a versmondást.

Ezt követően a Budai Színházban, majd a pécsi Nemzeti Színházban játszott. A háború alatt behívót kapott, de szerencsésen megúszta a katonáskodást. Huszonöt évesen lett a budapesti Nemzeti Színház tagja, de a második világháború után szerződését nem újították meg. Egy évadot a Vígszínházban játszott, majd vidékre került, Miskolcon, Pécsen, Szegeden játszott, családjával albérletekben tengődött.

Csak 1950-ben szerződött véglegesen vissza az ország első társulatához. A Nemzetiben mesébe illő sikerrel robbant be a köztudatba, s vette át azt a vezető férfiszínészi posztot, amelyet a negyvenes években Básti Lajos töltött be. Elhalmozták jobbnál jobb szerepekkel, rengeteget dolgozott, ám a házassága válságba került. Kollégái, felettesei zseniális színésznek tartották, de nehezen viselték, szóvá is tették renitens viselkedését, rabiátusságát, szabadszájúságát.

A világirodalom és a magyar drámairodalom szinte valamennyi hősét eljátszotta. Volt Ádám Az ember tragédiájában Kossuth Illyés Fáklyalángjában, Görgey Németh László Az árulójában, Bánk bán Katona József és Galilei Németh László darabjában. Átütő erejű tehetségével jelenítette meg Shakespeare, Csehov, Ibsen, Dürrenmatt műveinek főszereplőit is. Alkata a szilárd és kikezdhetetlen hősök megszemélyesítésére predesztinálta, ami az akkori politikai vezetés számára is kapóra jött.

A drámától a musicalig minden műfajban otthonosan mozgott, a Fővárosi Operettszínházban is bizonyította sokoldalúságát. Musicalszerepei révén ? főleg, mint Tevje, a Hegedűs a háztetőn tejesembere ? is a csúcsra jutott, ez a karakter is összeforrott a nevével. Ötvenöt játék- és tévéfilmben játszott, egyebek közt a Dúvadban, az Egy magyar nábobban, az Egri csillagokban, A fekete városban.

1956. október 23-án, a forradalom kitörésekor egyetemisták vitték a Bem térre, ahol a tömegnek elszavalta a Szózatot. Őt választották meg a Nemzeti Színház forradalmi bizottságának elnökévé, mindezért a bukás után szilenciummal kellett bűnhődnie. A hatvanas évek közepén négy évet a Madách Színházban játszott, majd a Nemzetihez, 1973-ban ismét a Madáchhoz, 1980-ban újra a Nemzeti Színházhoz igazolt.

Amikor 2000-ben megalakult az "új" Nemzeti Színház, a Nemzeti addigi társulatával maradt, és a Pesti Magyar Színház művésze lett. Ekkorra már a tőle megszokott dörgedelmes hang, a hősi szerepkör, mindaz, ami egykor az elismerést hozta számára, a közönség udvarias, hűvös reakciójával találkozott, akadtak, akik úgy vélték, hogy a régi eszköztárhoz ragaszkodó színész mellett elrohant a világ.

A nyolcvanas évek végétől már ritkábban szerepelt filmen és a tévében, színpadon azonban továbbra is fellépett.

Életművének nagyon fontos része volt előadóművészi tevékenysége is, csodálatosan mondott verset, 1973-tól 2000-ig előadóestjeivel az egész országot többször bejárta. Színházától 1997 februárjában a János vitéz 100. előadásán Bagó szerepében búcsúzott, végleges színpadi búcsúja 2001 májusában a József Attila Színház Légy jó mindhalálig előadásán volt, ahol Pósalaky urat játszotta. Kiköltözött Pilisborosjenőre, majd élete végén lajosmizsei tanyáján élt visszavonultan. Lovakat tartott, 82 éves koráig lovagolt. "A természettel való találkozás megbékéltet a zűrzavaros világgal" - vallotta. Lajosmizsén hunyt el 2004. december 27-én, 85 éves korában.

Művészi munkáját 1953-ban és 1955-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 1954-ben érdemes művész, 1970-ben kiváló művész lett. 1989-ben a Nemzeti Színház örökös tagjává választották, 1997-ben lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2000-ben megkapta a Nemzet Színésze címet.

Szülővárosában 2012-ben nevét vette föl a felújított művelődési központ. A hódmezővásárhelyi önkormányzat és özvegye 2008-ban Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat alapított, melyet minden évben a magyar kultúra napján, január 22-én adnak át.

Forrás: bessenyei.hu, MTI