A macskaistennő templomát tárták fel Alexandriában
Az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács szerint a szentély romjait a Nagy Sándor alapította város szívében, a vasúti főpályaudvar közelében fedezték fel. A közelben római kori amfiteátrumot, valamint jó állapotban fennmaradt mozaikot is feltártak. Mohammed Abdel-Makszúd ásatásvezető régész szerint a szentély II. Bereniké királyné, az i.e. 3. században uralkodó III. Ptolemaiosz felesége számára épült. A lelet lehet az első nyom, amely elvezethet az alexandriai királyi negyed felfedezéséhez, amelyet oly régóta keresnek a régészek.
A macskakultusz története
A helyszínen több Básztet-szobrot találtak, ami a régész szerint arra utalhat, hogy az Alexandriában felfedezett első ptolemaida templomot a macskaistennőnek szentelték. A felfedezés azt is jelentheti, hogy a macskaistennőt a makedón származású dinasztia korában is imádták Egyiptomban.
Záhi Havvász, a Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője szerint a későbbi korokban a szentély egyfajta "kőfejtőként" szolgált, erre utalnak a nagy számban hiányzó kőtömbök. A modern Alexandria az ókori város romjain épült, s az antik világ templomai, palotái és könyvtárai közül sokat mind a mai napig nem sikerült megtalálni.
Básztet az ókori egyiptomi panteon oroszlán- illetve macskaistennőinek egyike, azok szelíd oldalát jelképezi, így a szerelem, a vidámság és a zene istennője. Fő kultuszhelye Bubasztisz (Per-Basztet) városában volt, Hérodotosz írta le az évenként itt zajló ünnepségeket. Nemcsak macskaként, hanem macskafejű, hosszú ruhás nőalakként is ábrázolták. Az egyiptomiak újévkor macskaszobrokat készítettek, amelyeket jókívánságokat tartalmazó felirattal láttak el, hogy elnyerjék az istennő jóindulatát. A kultuszával kapcsolatos macskatemetkezéseket számos helyen feltárták Egyiptomban.