A csaknem ötszázadik József Attila-est előtt is újra és újra átnézi a szöveget, és viccesen jegyzi meg: a tehetségtelenséget csak szorgalommal lehet valamelyest ellensúlyozni. A születésnapját turnéval ünnepli: március 20-án a debreceni Lovardában kezdődik a sorozat, amely erdélyi és magyarországi állomáshelyek után december 28-án egy nagy koncerttel zárul a Papp László Budapest Sportarénában.
„Gyerekfejjel vak hitet akartak belém verni, ezért elszöktem, és sokáig csak az ösztönök iránytűjére bízhattam életem hajóját, melynek a tagadás volt a kormányosa” – szól a Hobo Blues Band rendszerváltás évében megjelent lemezének címadó dala. S valóban, Hobo ma is azt mondja: „a szökött kommunista csemetének a zene mutatott utat”.
A kérdésre, hogy miként fér össze a lázadás és a szentimentalizmus, azt felei:
Aki nem szentimentális, az nem lázad.
„A lázadás érzelmi alapon működik. Az embert bántja, sérti, ami történik, és szembehelyezkedik a szellemi, morális terrorral.”
Megjegyzi: annyi születésnapja volt, új dolgot már aligha kaphatna. „Annyi mindent kaptam a közönségtől: szeretetet, kitartást, elnézést. Adós, fizess – most igyekszem visszaadni.” Hobo úgy tartja: az ő igazi elismerése az emberek szeretete. „Egyszer a városban autóztam, mikor a piros lámpánál odajött egy koldus. És ahogy a Csavargók tíz parancsolata mondja: minden városban adj pénzt egy koldusnak, én is nyújtottam némi aprót, mire a férfi azt felelte: annyi mindent kaptam tőled a versekkel, zenékkel, hogy ezt már nem fogadhatom el.”
Mesél arról, hogy az előadások után rendre úgy érzi: minden erejét felemésztette. „Mindent belead az ember. Ha nem, kár csinálni. Ez azt mutatja, hogy még mindig nem kurvultam el. Magamat nem, de amit csinálok, azt nagyon komolyan veszem.”
A következő két éve tele van feladatokkal. „Rengeteg ötletem van, csak idő nincs mindet megvalósítani.” Két bemutatóra készül a Nemzeti Színházban, az egyik az Utcazenész, amely a magyar popzenét mutatja be a Táncdalfesztiváloktól a Ki mit tud?-okon át napjainkig. Mindezt egy lecsúszott vén utcazenész meséli el, aki végigcsinálta az egészet.
A másik előadás a 31 dosszié címet viseli. Hobo harminc év után kikérte a rá vonatkozó anyagokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. A paksaméta feljelentéseket, jegyzőkönyveket, besúgói jelentéseket, novellákat tartalmaz. Ezekből és a korábban betiltott dalokból áll össze az előadás. A rendező Vidnyánszky Attila rögtön a beszélgetés elején hangsúlyozza: Hobót lehetetlen rendezni, viszont nagyon erős jelenléte van. „Jön, s hódít.” A rendező elmesélte, hogy számára fiatalként két lemez volt meghatározó, az egyik a Hobo Blues Band Vadászat című albuma és a Pink Floyd The Wall-ja. „Amikor az Új Színházban találkoztunk, ezt rögtön el is mondtam Hobónak a büfében.
Lényegében szerelmet vallottam neki.”
Bár Hobo megjegyzi: a kezdetek nem voltak zökkenőmentesek, mivel az akkori igazgató, Márta István javaslatára egy kisebb szerepet játszott a Bolha a fülbe című komédiában. „Rám küldött egy koreográfust, képzelhetik.”
Mégis, „két olyan ember van, akivel komolyabb súrlódás nélkül tudok együtt létezni, a feleségem és Attila.” Több mint tizenegy közös előadást hoztak létre, ezek mintegy ezerötszáz alkalommal kerültek a közönség elé.
„Menj vissza vándor, nem lehet két hazád” – fogalmazott 2010-ben megjelent albumán, és azt mondja: szomorú, hogy ezek a mondatok évek, vagy a korábbiak akár évtizedek elteltével is aktuálisak. „Ez azt mutatja, hogy a világ éppolyan szar.”
Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
