Mit jelent számodra a kultúra?

Egyfajta táplálkozást, a lelki és szellemi éhség csillapítását. Számomra nagyon fontos, hogy akár egy regényen, egy színdarabon, egy fotón, egy festményen vagy egy zenén keresztül az ember valamit megértsen a világból. Elsősorban nem az ismeretekre gondolok, hanem valamilyen lelki dologra. Rettenetesen magányosnak érezném magam kultúra nélkül. A kultúra kapcsolatteremtés, akár közösségi, akár egyetemes szinten. Azt a beszűkülést, amibe az ember egyébként beleragadna, egészen más minőségre, más rezgésszintre tudja tágítani vele, de ehhez muszáj kultúrát fogyasztania. Ahogy a testnek az ételre, a szellemnek és a léleknek kultúrára van szüksége.

pokornylia2Színésznőként te is kultúra közvetítő vagy. Most például te játszod az egyik főszerepet a Parkoló című filmben. Mit lehet tudni a karakteredről, Ildikóról?

Egy házaspár női tagját játszom, akiknek van egy gyermekük, és a család egyszer csak belecsöppen a két férfi főszereplő párbajába. Mindenki élete alaposan megváltozik ezzel a találkozással a parkolóban, ahol a férjemmel állandóan parkolunk. A karakterem több dilemmával is küzd. Például, hogy meddig érdemes benne maradni egy házasságban, meddig kell azt éreznie az embernek, hogy minden áron össze kell tartania, mennyire merjünk belecsapni valami ismeretlenbe, amiről fogalmunk sincs, vagy ha van is, tudunk-e valamit kezdeni vele. Ezek a fő kérdések, amik Ildikót leginkább foglalkoztatják.

Mi a film műfaja?

Elég nehezen lehetne behatárolni. Én sokat nevettem rajta, pedig egyáltalán nem vígjáték, még csak fekete humornak sem nevezném, de nem is ez volt a cél. Miklauzic Bence rendezővel pont arról beszélgettünk, hogy vajon érezhető-e benne a humor. Én nagyon éreztem. Nem az a fajta humor, amin az ember gurgulázva kacag, inkább fanyar és groteszk, amin belül mosolyogunk, és amit én nagyon kedvelek. Ezzel egy időben pedig folyamatosan nő az izgalom is. A két ember párbaja, ahogy figyeljük, hol tartanak és hova jutnak, kicsit a modern western filmekre emlékeztet, csak itt a nagy poros parkolóban nem lovak állnak, hanem autók. Ez a humor és feszültség kettőse jellemzi leginkább a film hangulatát.

A mostanában készült magyar filmekre eljutottál a moziba?

Nem nagyon, mert október óta megállás nélkül dolgozom, szövegkönyvekkel kelek és fekszem. Most lesz a harmadik bemutatóm, folyamatosan próbálok. Állandóan nézegetem, hogy mik azok a filmek, amiket szívesen megnéznék, ha túl leszek a bemutatókon, de még egyelőre nem jutottam el oda. Az Utóélet és a Fehér isten mindenképp szerepelnek ezen a listán.

Általában mikor jut időd pótolni a filmeket és előadásokat, amik felkerülnek a listádra?

A hétköznap estéimet általában a színházban töltöm, vagy ha szabad vagyok, a fiammal. Akkor jutok el moziba, ha a kisfiam elmegy az apukájához, vagy egy haverjához aludni, nekem pedig nincs aznap előadásom, úgyhogy sajnos elég ritkán. Ugyanez igaz a színházba járásra is, pedig van pár előadás, amire nagyon szeretnék elmenni. Például a kedves barátnőm, Botos Éva már több mint egy éve játssza Piafot itt, a Centrál Színházban, de mégsem jutottam el eddig oda, hogy megnézzem.

A Leenane szépe szövegkönyve itt van az asztalodon. Ezen kívül mik azon a darabok, amiket október óta próbálsz?

November végén volt a Jó emberek című darab bemutatója, aminek Básti Juli és Szervét Tibor a főszereplői. Párhuzamosan csináltuk a Játékkészítőt, amit karácsony és szilveszter között játszottunk, öt nap alatt tizennégy előadásunk volt. A Leenane szépét még decemberben elkezdtem próbálni. Ez egy négyszereplős darab, középpontban egy anya-lánya kapcsolattal, akiket Pogány Judittal alakítunk, a két férfi főszereplő pedig Schmied Zoltán és Rada Bálint. Nagyon izgulok, mert ez egy rettenetesen gyönyörű, ugyanakkor nehéz szerep, ezért erről szól most minden pillanatom, a kisfiamon kívül nem is nagyon tudok másra koncentrálni.

Mi teszi különösen nehézzé ezt a szerepet?

Elég tragikus történetről van szó, anya és lánya kapcsolatáról, arról, ahogy ez a két nő ott ragad egymás mellett, mert nem tudják elengedni a másikat. Nem tudnak egészségesen élni, és ebbe őrül bele Maureen, akit én játszom. Nagyon kegyetlen, fájdalmas, de közben gyönyörű darab.

pokornylia1
Fotó: Miklauzic Márton

Mozizásra és színházra ezek szerint csak ritkán jut időd. Mi a helyzet az olvasással?

Ezekben az időszakokban sajnos arra sem nagyon. Október óta gyakorlatilag megállás nélkül tanulok, ha hazaérek, a szövegkönyvekkel töltöm az időm. Jelenleg nagy luxusnak tűnik, hogy leüljek egy könyvvel a kezemben, de talán február végén már tudok azzal is foglalkozni, hogy kikapcsolódjak. Szerencsére a munkám egyben a hobbim is, szóval nem rossznak vagy nehéznek élem meg, viszont ilyenkor csak ezzel tudok foglalkozni. De ha példát kellene mondani egy könyvre, amit nagyon szeretek, akkor említenék egy fantasztikusat, amit ráadásul az egyik kollégám, Sándor Erzsi írt, aki itt dolgozik a színházban. Az a címe, hogy Szegény anyám, ha látnám: a fiával való kapcsolatáról szól, arról, hogyan veszítette el a kisfiú fokozatosan a látását, és hogyan alakult ezután a család élete. Rengeteg nevetéssel és sírással olvastam végig a könyvet, és szeretettel ajánlom mindenkinek, mert nagyon tanulságos.

A teljesen könnyed, kikapcsolós sztorikat is szereted?

Igen, és a fiammal tudom újra megélni ezeket a könyveket, bár most már kevesebbet olvasok neki, mint régebben. Rejtőt egyszer megpróbáltam, kicsit hamar volt, nem értette még azt a humort. A tizenöt éves kapitányt is korán kezdtem el neki felolvasni, de legalább én végigolvastam újra. Klassz vele elővenni ezeket: a Végtelen történettel például úgy jártunk, hogy pont beteg volt, amikor nekiálltunk az utolsó 170 oldalnak. Elkezdtük délelőtt, és este nyolcig megállás nélkül olvastam, mert nem akarta, hogy abbahagyjam. Nemrég azt mondta nekem, hogy hiányzik, ha nem olvasok neki, mert úgy sokkal izgalmasabb.

Akkor ugyanazokat olvastad te is gyerekkorodban, mint amiket most a kisfiaddal olvastok?

Igen, bár vele több fiús könyv is sorra kerül, például az indiánosak, amiket én kevésbé szerettem kiskoromban, inkább lányosabbakat olvastam. De nagyon jó őket ennyi idő után újra elővenni.