?A karusszel szám klasszikus cirkuszi szám, bár az utóbbi időben kicsit feledésbe merült, mert egy nagy szerkezetről van szó, aminek a mozgatása és a szállítása is nehézkes, az artistavilág pedig mostanában az egyszerűség irányába megy el. Pedig nagyon látványos számról van szó, amelyet ritkán láthat a közönség? ? meséli Pósfai Zoltán, a négy artistaiskolás lány tanára.
A karusszel természetesen nem is olcsó, körülbelül két millió forintot ér. ?A cirkusz segítsége nélkül lehetetlen lenne megcsinálni, kevés artista tudna rá ennyit áldozni. Míg egy színházban a díszlet, a kosztüm és a smink a produkció részei, és a színház mindezt fizeti is, a cirkuszban az artisták saját maguk fejlesztik és tervezik a rekvizitjeiket.?
A bungee jumping esetében a négy lány négy trapézon leng és mutat be akrobatikus mutatványokat, szaltókat különböző variációkban.
?A tervek szerint a lányok egyszerre fogják bemutatni a triplaszaltót, amire úgy tudom, még nem volt példa a világon. Bár triplaszaltót sokan ugranak, de az, hogy négyen egyszerre, ráadásul lányok, az egyedülálló teljesítmény.?
A koreográfiában fontos szerepet kap a zene és a kosztümök is.
?A zenét illetően a cirkusz karmesterével egyeztetünk. Fontos, hogy illeszkedjen ahhoz, ami a porondon történik, mind hangulatában, mind ritmusában. A kosztümnél lényeges, hogy ne akadályozza a lányokat a mozgásban: elasztikusnak, rugalmasnak kell lennie, hiszen olyan mozdulatokat végeznek, amitől egy merevebb anyag elszakadhatna. De a praktikusság mellett lényeges szempont, hogy az artistaprodukcióknak ma már egyfajta stílust próbálnak adni. Nem csak az a cél, hogy csinosak legyenek, valamilyen történetet is belevisznek a produkcióba. Ahogy a zenénél, a látványban sem lehet disszonancia. Ennél a számnál például olyan kosztümre van szükség, ami erőt, bátorságot és ügyességet sugároz?- meséli Pósfai Zoltán.
A lányok - Evelin, Felícia, Melinda és Réka - a beszélgetés alatt épp a próbához készülődnek a porondon. Közülük ketten már végeztek az artistaképzőben, a többiek még jelenleg is az iskola növendékei. Fiatal koruk ellenére több éves tapasztalattal rendelkeznek, de ez a szám még nekik is új: négy hónappal ezelőtt kezdtek neki a próbafolyamatoknak. Elmesélik, hogy egyikük sem artista családból származik, így a szüleik eleinte féltették őket, de végül mind elfogadták, hogy a gyerekeik ezt szeretnék csinálni, és minden fellépésüket eljönnek megnézni.
?Van egy olyan felfogás ? meséli a tanáruk - hogy a cirkuszt nagyon korán kell elkezdeni. Bizonyos produkciókra ez igaz is. De ha valaki egy ilyen levegőszámot túl korán kezd el, az bizonyos hátrányokkal is jár. Egy 10 év körüli gyerek még nagyon játéknak fogja fel a dolgot, pedig ha valaki felmegy a levegőbe, ahhoz meg kell komolyodni. Fizikailag is a megfelelő szintre kell eljutni, hiszen egymás kezébe teszik az életüket, és persze mentálisan is komolynak kell lenni. Szerintem egy ilyen típusú számnak 16 éves kor után ideális nekifogni.?
A szülők féltése persze érthető, hiszen veszélyes számról van szó. ?A cirkusz általában veszélyes ? magyarázza Pósfai Zoltán ? Nem nagyon tudnék olyan produkciót mondani, ami ne lenne az. Mindegyik számnak megvan a maga nehézsége és veszélye. Sokszor megy a vita arról, hogy melyik műfajba érdemes belekezdeni, vajon ki jár jobban. De annak sem könnyebb, aki például állatokkal dolgozik, hiszen éjjel-nappal foglalkoznia kell velük. A cirkuszban nincsenek könnyű számok.?
Minden ember fél a magasban, ez alól pedig az artisták sem kivételek. ?Fel kell menni, meg kell szokni és leküzdeni a félelmet. Az ember egy idő után eljut egy olyan szintre és lelkiállapotba, hogy elkezdi élvezni. Divatos kifejezés az adrenalin függőség, de ez kicsit más, hiszen az adrenalin elmúlik. Itt egyszerűen fent vagyunk a magasban, azt csinálunk, amit akarunk, a közönség pedig tátott szájjal bámul. Viszont ha az ember megszokja és élvezi, van egy határ, amit nem szabad túllépni: ha már egyáltalán nem érez félelmet, akkor a dolog veszélyessé válik. Én is légtornász voltam, és amikor már 20 éve dolgoztam a levegőben, azt vettem észre, hogy néha máshol jár az agyam. Ilyenkor észbe kell kapni. A magasságot tisztelni kell, még akkor is, ha az ember úgy érzi, nem lehet leesni.?
A lányok karusszel és bungee jumping számát október 11-én láthatja először a közönség a Zéró Gravitáció című műsor premierjén. A 11-e más izgalmas programot is tartogat a cirkusz szerelmeseinek, hiszen aznap rendezik meg a cirkuszparádét is.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)