A magyar abszurd királya

Egyéb

1937-ben került kapcsolatba a Szép Szó körével, majd Londonba, Párizsba utazott, ahol alkalmi munkákból élt. 1940-ben tért vissza Budapestre, ahol befejezte műegyetemi tanulmányait, s 1941-ben diplomázott mint vegyészmérnök.

A második világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál, majd hadifogságba esett, s csak 1946-ban térhetett haza.

Örkény a magyar abszurd dráma kitűnő képviselője. Írásait groteszk humor hatja át, nincs bennük egyértelműen jó vagy rossz ember ? a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre.

Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. A háború után 1947-ben jelent meg a Lágerek népe, melyben a munkaszolgálat és a hadifogság időszakát dolgozta fel. Szintén ebben az időszakban írt termelési regényt is, mely színvonalában mélyen alatta maradt más műveinek. 1952-ben jelent meg a Lila tinta című elbeszélése, amit az akkori kultúrpolitika ellenszenvvel fogadott. 1956 után első ízben1963-ban jelenhetett meg műve, a Macskajáték című kisregény.

A stílusteremtő Egyperces novellák 1967-ben látott napvilágot. Nem csak Magyarországon, de a világirodalomban is újdonság volt a rendkívül rövid, tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot.

1964-ben írta, s 1967-ben mutatták be a Tóték című drámáját, amit később több nyelvre is lefordítottak, s meghozta számára a világsikert. A drámából 1969-ben film is készült Fábri Zoltán rendezésében (Isten hozta, őrnagy úr!). Néhány más művéből is készült filmes feldolgozás (például a Macskajátékból).

Első felesége Gönczi Flóra volt, akivel 1937. június 23-án kötött házasságot Budapesten, 1941-ben váltak el. Második felesége 1947?1959 között F. Nagy Angéla, szakácskönyvíró. Harmadik felesége Radnóti Zsuzsa irodalomtörténész, a Vígszínház dramaturgja, akivel 1965-ben kötött házasságot.

1979-ben végzetes kór támadta meg, de még a halálos ágyán is dolgozott. Halála óta felesége gondozza hagyatékát és életművét. Szívelégtelenségben hunyt el, a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

(Forrás: wiki, Fotó: magyarnarancs.hu)