Pontosan milyen számmal utaztok ki Szicíliába?
Egy klasszikus magyar ugródeszka számról van szó, mind kosztümben, mind zenében, mind koreográfiában. Ami a trükköket illeti, próbáltunk egy kicsit újítani és látványosabbá tenni a produkciót, hiszen a cirkuszművészet is fejlődik. Kilenc tagból áll a csoport, ebből három lány, és velem együtt hat fiú. Egyik különlegességük, hogy a fele utcáról bejött ember: se artistaiskolát nem végzett, se tornász múltja nincs, és más produkcióban sem szerepelt. Gyakorlatilag én neveltem ki őket. A fiam is benne van a csoportban, neki van egy szóló gurtni száma: ez azt jelenti, hogy párhuzamos kötélen húzzák fel a levegőbe, ahol mindenféle erőgyakorlatokat csinál. Nekem is van egy szólóm, egy komikus bűvész szám, ahol elsősorban nem is a bűvésztrükkök az érdekesek, hanem ahogy játszom a közönséggel, és humoros dolgokat mutatok be. A többiek heten egy akrobatikus, vidám, gúlás, dobós számot mutatnak be. Mindenki csak két számban lép fel, ami egyrészt gazdaságos, másrészt unalmassá is válna, ha a közönség végig ugyanazokat az arcokat látná.
Szicíliában milyen hagyományai vannak a cirkusznak?
Úgy tudom, hogy Európában a legtöbb utazócirkusz Olaszországban van, a számuk eléri a több százat. Ahova mi megyünk, annak Citta di Roma a neve. Bár Róma utazó cirkusza, de a bázisuk Szicíliában van, és mivel télen még ott is hűvösebb az idő, olyankor átmennek Tunéziába és ott turnéznak.
Hogy jött össze a turné? Hogy sikerült megkötni a szerződést az olaszokkal?
Amikor elkészült a csoport, nekiláttunk a próbáknak. A Múzeumok Éjszakája volt a produkciónk premierje, három hétre rá következett a Cirkuszok Éjszakája. Ezt a két alkalmat kihasználtuk arra, hogy készítsünk egy videófelvételt, hiszen teljesen más az, ha előadás közben, kosztümben készülhet el a felvétel, mintha a próbateremben. A videót feltöltöttük youtubera, én pedig a régi kapcsolataimat kihasználva elkezdtem kutatni, hogy ki keres ilyen jellegű csoportszámot. Jelentkeztek többen is, és az olasszal aláírtuk a szerződést. Hozzáteszem, hogy a következő két hétben öt ajánlatunk jött még, amiből az egyik például 18 hónapra Latin-Amerikába szólt. De ilyen az élet.
Gondolom, nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki belevágjon egy ilyen külföldi turnéba.
Igen. Most is csak azért mertem belevágni, mert úgy éreztem, már elég rutinom van hozzá. 18 éves voltam, amikor végeztem az artistaképzőben, akkor a csoportom egy éven belül szétment. Alapító tagja voltam egy ugródeszkacsoportnak, akikkel tíz évig dolgozunk együtt. Harminc voltam, amikor befejeztem velük. Utána jöttek a gyerekek, ezért nehezebb volt, átálltam kicsit a civil életre. Körülbelül negyven éves koromtól gondolkozom azon, hogy szeretnék bevállalni egy ilyen turnét, de hol az idő nem felelt meg, hol az alkalom, és nem is éreztem magamban akkora bátorságot, hogy megtegyem.
Mennyire nehéz egy ilyen külföldi turné után a hazatérés és a visszarázódás az itteni környezetbe?
Nagyon nehéz. A mi aláírt szerződésünk például június 15-ig szól, de máris kaptunk egy felkérést, hogy amikor jövünk vissza Tunéziából Olaszországon keresztül, akkor vállaljunk el még egy három hónapos műsort egy észak-olaszországi parkban. De olyan is előfordult már velem, hogy eredetileg néhány hónapra mentünk el, és négy év múlva jöttünk haza.
Mi a legnehezebb egy csoport vezetésében, összetartásában?
A legnehezebb feladat mindig emberileg összetartani őket. Az artistaképző korábban próbálkozott két nagyobb, 7-8 fős létszámú csoport létrehozásával. Az iskolában össze is tartották őket, de amikor kikerültek, csináltak egy 2-3 hónapos műsort a Fővárosi Nagycirkuszban, és utána szanaszét szaladtak. Ez történik akkor, ha nincs egy vezető, aki összefogja őket. Nem vagyunk egyformák: van, aki szorosabban, van, aki lazábban kötődik ehhez az egészhez. Nekem is fegyelmet kell tartani a csoportomban. Mire kialakult ez a kilenc fő, körülbelül 20 ember fordult meg nálunk. Volt, aki magától ment el, és volt, akit én küldtem el, mert vagy szakmailag, vagy emberileg akadt vele probléma. Az ilyentől minél hamarabb meg kell szabadulni, hogy ne legyen bomlasztó elem, és ne veszélyeztesse a csoportot.
Ha fiúk és lányok vegyesen vannak a csoportban, az nehezíti az összetartást?
A szakmában sajnos köztudott, hogy a helyzet a következő: egy fiú csoport lehet akármekkora, 30 évig képesek együtt melózni. Ha egy lány van a csoportban, akkor is együtt maradnak 30 évig. De ha már két lány van egy csoportban, akkor ott előbb-utóbb feszültség alakul ki. Az én csoportomban a három lány egyelőre szerencsére jól kijön egymással. És ez persze nem jelenti azt, hogy a fiúknál nem alakulhat ki konfliktus, amit kezelni kell. Ha bejövünk próbára, akkor néhány órán át együtt vagyunk, de utána elválunk, és mindenki megy a maga útján. Viszont egy külföldi turnén 24 órán át össze vagyunk zárva, ráadásul ha még nyelvi korlátok is vannak, akkor végképp egymásra vagyunk utalva. Ez nagyon különböző helyzet, ahol értelemszerűen több konfliktus és probléma is felléphet.
Mi történik akkor, ha a csoportból valaki megsérül külföldön? Hogyan helyettesíthető?
A cirkusz valahol a veszély művészete, előfordul a sérülés, de szerencsére ritkán. Az ugródeszka esetében rengeteg gyakorlás előzi meg, mire eljutunk egy olyan trükkhöz, hogy valaki rááll, fölrepül hat métert és elkapják. Előfordul persze, hogy nem sikerül, az ugrás, de olyankor sincsen gond. Ilyenkor a többiek úgy mondjuk, tusírozzák, azaz elkapják. Ha valaki szaltót repül, legalább ketten-hárman állnak körülötte, és hála a sok gyakorlásnak, már a levegőben látják, ha nem sikerül, és készen állnak rá, hogy elkapják. Az olyan jellegű sérülés nagyon ritka, hogy le kelljen állni miatta. Az előző csoportommal több, mint 10 évig dolgozunk együtt, és egyetlen rövid, egyhetes időszak kivételével nem kényszerültünk szünetre. Mire odajutunk, hogy a produkciót kivesszük a biztonsági övből, már biztosan kell mennie. A nagyon magas trükköknél, amikor valaki negyediknek, vagy ötödiknek megy fel, nem is vesszük ki, nem vállaljuk a rizikót. Korábban divat volt, hogy egyfajta idézőjeles verseny ment, hogy 4-5 ember loncs nélkül csinálja. Onnan elég csak egyszer leesni. Elő is fordult egy-két potyogás, amiből néhányszor a cirkuszokra verték a balhét. Így hát a cirkuszigazgatók azt mondták, inkább menjen biztonsági övvel, hiszen akkor sem veszít az értékéből, viszont nem történnek balesetek.
Mi lenne számodra az álomszerződés?
Egyszer dolgoztam egy olyan cirkuszban, ahova szívesen visszamennék, és a többieket is magammal vinném: ez Amerikában a Ringling Circus. Odakinn a cirkusznak két ága van, a tradicionális és az új. Az újfajta cirkusz csúcsa a Cirque du Soleil, ami több kontinensen is utazik, és ismerik az egész világon. A Ringling ezzel szemben a tradicionális cirkuszi világ csúcspontja, de ők nem hagyják el Észak-Amerika területét. Rengeteg az előadás, és elég kemény tud lenni, de nagyon jók a körülmények, szerettem ott dolgozni. Ott nagyon más a cirkusz megítélése. Ha itthon azt mondom, hogy cirkusz, vagy artista, teljesen mást gondolnak az emberek, mint odakinn. Hozzáteszem, hogy a mostani vezetés sokat tesz a cirkuszért, a cirkusz reklámozásáért, szemben az előzővel, akik mindent megtettek, hogy a cirkusz egy lesajnált dolog legyen. Ha tíz évvel ezelőtt azt mondtam, hogy artista vagyok, az emberek a fejüket csóválták. Ehhez képest Amerikában már akkor is úgy kezeltek, mint bármelyik másik előadóművészeti ág képviselőjét. Hála istennek, azóta itthon is nagyot fordult az emberek megítélése, és ha ez a vonal marad, akkor lassan elfogadják a cirkuszt művészeti ágként. Ehhez persze az kell, hogy mi, artisták folyamatosan biztosítsuk a művészi színvonalat.
(Fotó: Csákvári Zsigmond)
