sff.jpg

Magyar dokumentumfilmet díjaztak a 30. Szarajevói Filmfesztiválon

Rubi Anna Az életed nélkülem című dokumentumfilmje és Grosan Cristina sorozatterve is díjat kapott a pénteken befejeződött 30. Szarajevói Filmfesztiválon. A játékfilmes verseny fődíját Emanuel Parvu román rendező Trei kilometri pana la capatul lumii (Három kilométer a világ végéig) című alkotása nyerte el.

Az augusztus 16. és 23. között megrendezett boszniai filmfesztiválon 70 országból és régióból több mint 240 filmet tűztek műsorra. A fesztivál Szarajevó Szíve díjait a péntek esti záróceremónián vehették át a győztes alkotók.

A legjobb film díját Emanuel Parvu Három kilométer a világ végéig című, egy meleg kamaszról szóló drámája kapta, amely a májusi cannes-i filmfesztiválon debütált. A legjobb rendezőnek járó elismerést a görög Jorgosz Zoisz nyerte el Arcadia című filmjéért – olvasható a fesztivál honlapján.

A legjobb dokumentumfilm díját Olga Csernih ukrán rendező A Picture to Remember című, az ukrajnai háborút egy család három női generációjának szemszögéből bemutató alkotásának ítélte oda a zsűri. A kategória Emberi jogi díját Rubi Anna Az életed nélkülem című filmje nyerte el, amely egy anya és sorstársai küzdelmét mutatja be azért, hogy súlyosan fogyatékos gyermekeik, akiket évtizedek óta gondoznak, lakóotthonba költözhessenek, amikor ők már nem tudnak gondoskodni róluk. A film hazai streamingpremierje az RTL+ felületén lesz.

Rubi Anna Az életed nélkülem
Rubi Anna: Az életed nélkülem

Rubi Anna magyar-svéd koprodukcióban készült dokumentumfilmje tavaly Szarajevóban a Cat&Docs díjat (2000 euró) és az East Silver Caravan díjat (3500 eurós forgalmazási szolgáltatás) is elnyerte. A film producere Szentpéteri Áron (Somnus Film), koproducerei Annika Hellström és Erika Malmgren (Cinenic Film).

Grosan Cristinát a fesztivál CineLink programjában, a román-cseh koprodukciós Angelmaker (Angyalcsináló) című, egy méregkeverő bábáról szóló sorozattervéért díjazta a szakmai zsűri.

A Szarajevói Filmfesztiválon idén adták át első ízben a környezettudatosságért járó különdíjat, amelyet a fesztivál az ENSZ Fejlesztési Alapjával (UNDP) együttműködve alapított. Az elismerést Zlatko Pranjic és Nanna Frank Moller kapta meg The Sky Above Zenica című dán és bosznia-hercegovinai koprodukcióban forgatott, levegőszennyezésről szóló dokumentumfilmjéért.

Ez is érdekelheti

Magyar filmek is indulnak a Szarajevói Filmfesztivál fődíjaiért

Egy magyar dokumentumfilm és három diákfilm is versenybe száll a 30. Szarajevói Filmfesztivál fődíjáért, a Szarajevó szívéért.

Életműdíjat kapott Meg Ryan Szarajevóban

Tiszteletbeli Szarajevó Szíve-életműdíjjal tüntették ki Meg Ryan hollywoodi színésznőt, rendezőt és producert kedden este a 30. Szarajevói Filmfesztiválon.

„Valami változást éreztünk a levegőben” – Grosan Cristina a Hétköznapi kudarcok sikeréről

A Velencei Filmfesztivál főversenyen kívüli, negyven év alatti kategóriájában a legjobb rendező díját ítélték oda Grosan Cristinának a Hétköznapi kudarcokért. Nem ez volt az első díj, amit a filmjeiért kapott, ezt a mostanit mégis különleges pillanatnak érzi.

Szarajevóban premierezik A legjobb dolgokon bőgni kell

A 27. Szarajevói Filmfesztivál szervezői bejelentették az augusztus 13-án kezdődő filmünnep versenyprogramját. Grosan Cristina filmje meghívást kapott a rangos versenybe a Szarajevó Szíve díjért.