A musica sacra magyar tudósa ? Harmat Artúr egyházzenei tevékenysége a cecilianizmus tükrében
Alig néhány évvel az Országos Magyar Cecília Egyesület (későbbiekben: OMCE) 1897-es magalakulását követően úgy tűnt, hogy Magyarországon az egyházzenei reformmozgalom a kellő támogatottság hiányában máris elérkezett első mélypontjához. A mozgalom újraindulását az OMCE 1926. június 15-én megrendezett újjáalakuló közgyűlése alapozta meg. A cecilianizmus újjáéledésében jelentős szerepet vállalt a Zeneakadémia falai közül frissen kikerült egyházzenész nemzedék, közöttük Buchner Antal, Demény Dezső és Harmat Artúr.
A 16. századi vokális polifónia alkotásainak mindennapi használatba történő újbóli beemelését és az említett korszak stiláris jegyeinek újonnan komponált művekbe való átültetését előtérbe helyező irány ? amely a Cecília-mozgalom ideológiájának bázisát képezte ? fogalmazta meg azt az esztétikai igényt, hogy a többszólamú vokális zene 16. századi mesterének, Palestrina munkásságát állítsák követendő mintaként a cecilianizmus szellemében alkotó komponisták elé. Ily módon az 1800-as évek második felében kibontakozó egyházzenei reformmozgalom ideológiai háttere alapozta meg a 19?20. század fordulóján nagy számban megjelent, Palestrina kompozíciós tevékenységét analitikus módon tárgyaló, jobbára pedagógiai célzattal íródott munkák létrejöttét.
Míg a Cecília-mozgalom centrális helyeként fölfogható német, elsősorban bajor területeken számos, a Palestrina-stílust elemző, didaktikus célzattal íródott könyv jelent meg, a mozgalom magyarországi képviselőitől alig néhány témához illeszkedő írás származik. Major Jakab Gyula (1903) és Kersch Ferenc (1907) munkái után az 1940-es években készült el Harmat Artúr kontrapunkt könyve.
A kora egyházzenéjét meghatározó elvek és az azokat magukban foglaló jelentős kiadványok átfogó ismeretére Harmat első kézből tehetett szert többek között bécsi, regensburgi, berlini és római tanulmányútjai során. Így az 1926-ban újraalakult OMCE-ben Bogisich Mihály mellett betöltött társ-, majd díszelnöki pozíciójának birtokában maga is a magyar egyházzenei életet ceciliánus elvek szerint megújítani akarók sorába került. Tulajdonképpeni reformműködése már kinevezését megelőzően is szerves részét képezte szakmai tevékenységének: 1921-től vezette a Palestrina Kórust egészen annak 1941-es Budapesti Kórusba történő beolvadásáig. Emellett már kezdetektől fogva jelentős hangsúlyt kapott életében a pedagógiai tevékenység is, amelynek csúcspontját egyértelműen a Zeneakadémián 1924-től betöltött oktatói működése, azon belül is az egyházzenei tanszék 1926-os, valamint az ének-zenetanári tanszak 1929-es megalapítása jelentette.
Harmat pedagógiai orientáltságú attitűdje működése valamennyi szegmensére kiterjedt. Erről tanúskodik a műfaji szempontból rendkívül szerteágazó, mintegy kétszáz kompozíciót magába foglaló egyházzenei életműve is, ily módon a műveiben foglalt ceciliánus előírások betartásával tágítva az ?autentikusnak vélt? egyházzenei repertoár kereteit.
A komponáláson és a tanításon túl figyelme a magyar liturgikus éneklés rendkívül összetett problémarendszerére is kiterjedt: a megoldást kereső ceciliánusoknak egyszerre kellett a stílus- és az ízlésvilág terén megjelent mutáció feloldására, a gyülekezet aktív részvételének támogatására, valamint az egységes dallam- és szövegvilág kialakítására vállalkozniuk. Mindezen szempontok figyelembe vételével készült el a Sík Sándorral együtt szerkesztett Szent vagy, Uram! katolikus népénektár. Az így teljessé váló, komplex működése avatta Harmat Artúrt bizonyos értelemben a magyar egyházzenei élet apafigurájává a 20. század első felében.
Bukáné Kaskötő Marietta
muzikológus, tanár-zeneművésztanár, főiskolai tanársegéd
