Második helyezést ért el Mázsi Boglárka munkája a Gioielli in Fermento 20/21 nemzetközi ékszertervező versenyen.

Az Emléktöredékek nevű ékszer egy funkciójában rendhagyó váll-lap, amely Gioielli in Fermento 2020 pályázatának Öregedés című kiírására készült.

A világjárvány miatt 2020-ban mind a kiállítás, mind a díjátadó elmaradt, amelyet idén pótoltak. Ezen Mázsi Boglárka formatervező húsz ország versenyzői közül második helyezést ért el.

„Az öregedés folyamata számomra nem az idő, ami eljár felettünk, hanem az emléktöredékek sokasága, amiket magunkkal hordozunk. Ezek az élmények és lenyomataik határoznak meg minket. Az emlékek lehetnek boldogok és könnyedek, de súlyosak és megterhelőek is. Életünk pozitív emlékeinek egyedülálló, erős rendszerét jelképezi az ékszer papírszeletekből alkotott nagy egésze, a ránk nehezedő gondolatokat pedig a két végpont betoneleme. Míg a papír a szerkezet és a mennyiség következtében erős szerkezetet alkot, addig a beton gyengévé és törékennyé válik az ékszer végén” – mondja munkájáról az alkotó.

Mázsi Boglárka már alapszakos kerámia tanulmányait is betontárggyal zárta. L33 fantázianevű, beton, illetve plexi alapanyagú munkáját A’Design Award  díjjal jutalmazták.
Erasmus hallgatóként a spanyol ESDIR: Escuela Superior de Diseño de La Rioja terméktervező szakán tanult, majd a Moholy-Nagy László Művészeti Egyetem formatervező szakán szerzett mesteri diplomát.
Az Indonéz Köztársaság Darmasiswa ösztöndíjasaként egy éven át Indonéziában tanult. Egy időre elszakadt a beton és kerámia világától, érdeklődését a konceptuális tervezés és a design thinking határozta meg.
2017-ben designerként részt vett a Grape Solution Zrt. HealthBot porektjében, ahol elnyerte az InnoMax Innovation Awardot.
OBAI márkáját 2018-ban alapította a szabad kísérletezés és az anyag iránti szeretet jegyében. Tárgyai alternatívát kínálnak a tömeggyártott termékek és a műalkotások között.