DMARC20190428049_16.jpg

Magyar esélyesért izgulhatunk a tévés BAFTA-n

A „brit Oscarként” emlegetett díjra Tálas Zsófia vágót jelölték.

Míg a filmes BAFTA-díjakat februárban már kiosztották (itt is volt magyar győztes az immár Oscar-díjas Mihalek Zsuzsa személyében), addig a televíziós produkcióknak járó elismerésekre még csak most érkeztek meg a jelölések – közölte a 24.hu. Az esélyesek között van Tálas Zsófia vágó, akit az Utolsó befutók című sorozat harmadik évadának utolsó részéért jelöltek. Az Apple+ kémsorozata mellett a Londonban élő szakember a Brassic és a The Midwich Cuckoos című sorozatokon is dolgozott, sőt BAFTA-díja is van már – ezt 2018-ban kapta egy animációs rövidfilmért.

Tálas nemcsak sorozatokon dolgozik: részt vett Reisz Gábor első két játékfilmjének, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, illetve a Rossz versek munkálataiban, utóbbiért több díjat is nyert. Emellett videóklipeket vág, részt vett például a Margaret Island Meddig maradunk még című dalához, valamint a Beton.Hofi és Solére közös, Nem ijeszt meg című számához tartozó klipek készítésében.

Ez is érdekelheti

Újsághirdetésre jelentkezett, most az Oscar várományosa Mihalek Zsuzsa

„A legjobb látványtervezés kategóriában a Szegény párák című filmben nyújtott teljesítményéért Oscar-díjat nyert…” Reméljük, a 96. díjátadón ez a mondat Mihalek Zsuzsa nevével fejeződik be, és ismét magyar kézben láthatjuk az Amerikai Filmakadémia áhított szobrocskáját.

Mindenképpen túlszárnyalni – Humor és önirónia Reisz Gábor módra

Kisfiúként a festés vonzotta, de rájött, hogy az nem elég kifejező számára. A középiskolai évek alatt elég rossz verseket írt, egyetemistaként pedig azzal nehezítette az életét, hogy reggelente tornaórákat tartott. Pár évvel később viszont konkrétan tarolt első nagyjátékfilmjével.

Beton.Hofi: „Kicsit Mauglinak érzem magam”

Beton.Hofi, polgári nevén Schwarcz Ádám 2021-ben robbant be Comic sins című mixtape albumával. Ötvözi a régi stílusú és újhullámos rapzenét, miközben zenei világa egyértelműen szöveg- és karakterközpontú. Beton.Hofi nem egy szemtelen gyerek a trap világából, az igazi sikereit harmincéves korára érte el. Úgy tűnik, az elmúlt 15 évben – így vagy úgy – végig erre készült.

Hol marad az én történetem – A Margaret Island negyedik lemeze dalról dalra

Az összes korábbinál személyesebb nagylemezzel jelentkezett az idén hétéves Margaret Island zenekar. A Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alkotta trió Hol marad az én történetem című albuma 2020/2021-ben, a karantén időszaka alatt Fonyódon készült, Toldi Miklós (Magashegyi Underground, ex-Kaukázus) produceri munkálatai alatt. Az album születéséről, az azt körülölelő bizonytalanságról és kettős érzésekről a tagok egyenként, a dalokat elemezve meséltek nekünk a korong megjelenésének előestéjén.