Magyar fokhagyma az amerikai Lángoló Ember fesztiválon

Egyéb

 
(MTI) A nevadai sivatagban évente megrendezendő Burning Man fesztiválon eddig még nem szerepelt magyar alkotás. Idén azonban magyar művészek is kiállítanak: egy fiatal művészekből álló csoport ReOnion elnevezésű installációja is részt vesz a fesztiváli forgatagban. A budapesti tervezők ? Feles Dániel, Sztojánovics Andrea, Debreczeni Péter, Ádám Zsolt és Laczkó Juli ? csapata készíti el a zenei- és művészeti rendezvényen az újrahasznosított fóliákat is tartalmazó hagymát. A csapat tagjai az építészettől a videón és intermediális szakterületeken át a partiszervezésig számos területen tevékenykednek évek óta. A magyar csapat tagjai már egy hónapja Amerikában építik a fokhagymát, amelyet ma már felállítottak a fesztiválon ? mondták el.
    
Az installáció egy fokhagyma alakú struktúra, amely hat kabinból (gerezdekből) és egy fő helyiségből áll. A kabinok másfél méter magas, fából készült alapra épülnek. Mivel a kabinokat egy személy befogadására tervezték, az installáció belső tere egyszerre hat ember számára lesz látogatható. Ahogy valaki belép a belső térbe, a ráhelyezett szenzorok által megváltoznak a gerezdek falára vetülő képek és a megszólaló hangok. A vetítéshez szükséges projektorok az installáció körül három önálló állványon, a hangfalak és a szenzorok pedig a belső térben helyezkednek el. A hagyma héjai préselt műanyag fóliából készülnek ? írták le a készítők a ReOnion lényegét weboldalukon.
    
Az alkotást napnyugtától napkeltééig projektorok világítják meg. A projektorok speciális technikával követik az installáció textúráját és idomulnak hozzá. A hat különböző kabinra hat különböző szín és forma vetül. Az audiovizuális installáció fény- és hangorgonaként működik.
    
A fokhagymának aktív és inaktív állapotai is vannak. Aktív állapotban éjjel a látogatók rezonanciája hozza működésbe, nappali inaktív állapotában pedig monoton, mantraszerű hangot bocsájt ki.
   
A fogyasztói társadalom kritikáját megfogalmazó rendezvényt 1986 óta évente rendezik meg a nevadai Black Rock-sivatagban. A művészeti fesztivál egyik védjegyének számítanak azok a képzőművészeti alkotások, amelyeket a résztvevők építenek és állítanak ki a kiszáradt tómederben. Az alkotások megépítésének a költségei a kiállítókat terhelik, azonban minden évben a legjobbnak tartott ötletek elkészítéséhez a fesztivál szervezői is hozzájárulnak.
    
Idén több mint 300 pályázó közül 44 művet választottak be a támogatott projektek közé, ezek között a magyar fokhagyma is szerepelt.    
    
A hatalmas embertornyáról elnevezett fesztiválon a részvételért is meg kell dolgozni. A sivatagi körülmények ? a nappal 45, éjszaka 8 fok körüli hőmérséklet ? kifejezetten különleges környezetet nyújtanak, bár a fesztiváli hangulatot nagyban megnehezítik. A 200-300 dolláros belépő fejében a "burnerek" egy hétig elzárkózhatnak a civilizációtól, csupán kávé és jég kapható, minden mást ajándékgazdaság formájában ajánlanak fel. Az ötvenezres lélekszámú "sivatagi show-n" vállalatigazgatók, hollywoodi filmcsillagok ugyanúgy megfordulnak, mint a legnevesebb dj-k és előadóművészek.