Magyar hagyományok fesztiválja Győrött

Egyéb


szalonnaband_mod.jpg
Szalonna és bandája

(MTI) - A háromnapos szabadtéri rendezvényen a Széchenyi téren megjelenik a népzene is kiváló muzsikusok, köztük Pál István "Szalonna" és bandája tolmácsolásában. A zenekar tagjai - valamennyien a Magyar Állami Népi Együttes muzsikusai - a Kárpát-medence zenéit szólaltatják meg. A Matocsáv együttes koncertjének különlegessége, hogy fúvós hangszereken adja elő az elsősorban vonós hangszereken játszott népzenét.

 
A színházi műfajt Gál Tamás felvidéki művész Petőfi Sándor A helység kalapácsa című előadásával, a Babtársulat Három kívánság, avagy jelenetek egy házasságból című óriásbábos, látványos, zenés színielőadásával képviseli. Fellép még rajtuk kívül a Forrásszínház Heltai Gáspár Poncianus császár históriája című reneszánsz komédiájával és a Térszínház Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéjával.
 
A Magyar hagyományok fesztiválján a néptánc kedvelői is megtalálják a számukra kedves időtöltést, bemutatja repertoárját egyebek között a Lippentő, a Szentendre Táncegyüttes, a Csobolyó és a Cserók tánccsoport.