A magyar hegedűművész egy koncert kapcsán ismerkedett meg Miguel Kertsman brazil származású amerikai zeneszerzővel, akivel az első pillanattól kezdve közös hullámhosszon voltak. Orsi éppen Bécsben, a Zene Házában második lemezének programját, Erich Wolfgang Korngold műveit adta elő. Korngold 1939-ben menekült Bécsből Hollywoodba. A császárváros csodagyermeke kalandos úton lett a hollywoodi zene atyja, az Errol Flynn-filmek komponistája, az egyik első Oscar-díjas filmzeneszerző. Az ő műveit és Orsit hallgatva született meg a műfaj határait kóstolgató nagyzenekari hegedűverseny ötlete, amely lassacskán családi projektté nőtte ki magát.
A darab, amelyet a bécsi találkozás ihletett, hangszerelés szempontjából is szenzáció, ugyanis korábban nem létező hangszerkombinációt állít szembe egy szimfonikus zenekarral. Egy csodálatosan virtuóz hegedűre, valamint kürtre és sófárra, a többezer éves bibliai hangszerre íródott nagyzenekari versenyműről van szó. Gergő nem csak kürtön fog játszani, ő szólaltatja meg a sófárt is, ezt a Jerikó falait romba döntő, Kelet-Afrikában, antilop szarvából készített, a zsidóság szertartásain használt, tekervényes hangszert. Az egész folyamat rendkívül izgalmas volt, hiszen a magyar zenészek és a brazil-amerikai zeneszerző együtt alkothattak valami egészen újszerűt, kettejükre szabták a fergeteges concertót.
A zsidó-brazil gyökerű zeneszerző, Miguel Kertsman már fiatal kora óta az Amerikai Egyesült Államokban él és alkot. Tanult a Juilliardon, a Berkleen, 20 évig volt a Sony egyik vezető művésze, nagyon sok műfajban mozog otthonosan, számtalan művét jelölték Grammy-díjra. A New York 50 doors című kamaraszimfóniája és ennek ősbemutatója már nagy sikert aratott, komoly kritikai elismeréseket söpört be. A zenészek számára őrületesen kemény munka megtanulni a darabjait, de megéri a fáradságot, hiszen a kritikusok szerint elképesztő hatással vannak a közönségre.
A Londonban rögzített lemez minden bizonnyal az egyik legérdekesebb színfoltja lesz világszerte a kortárs zenei életnek 2018-ban.
Korcsolán Orsolyával a lemezfelvétel után beszélgettünk.
Van rituálétok lemezfelvétel előtt?
Fekete csoki? 80 százalékos, az organikus energiabomba. Bevallom nem csak előtte, közben is, néha utána is? Igen, csokoládé- és gyakorlásfüggő vagyok. Szeretek viszonylag későn érkezni a koncerttermekbe, csak pár perccel a kezdés előtt. A hotelben alaposan bejátszom magamat, picit mindig a darabot is átfutom és irány a színpad vagy a stúdió. Gergő azt mondja, ilyenkor jobb nem kérdezni tőlem semmit, úgysem kap használható választ, ilyenkor már szerinte full ?művésznőmódban? vagyok. Szerintem ez így azért erős, de az biztos, hogy nagyon a feladatra koncentrálok, mire a terembe érek, már teljesen benne vagyok a darabban. Függöny fel, mikrofon be, és mehet?
Hogyan lehet felkészülni erre? Előtte sokat kell gyakorolnod?
Rengeteget. Fergeteges és egyben technikailag nagyon nehéz darabot írt nekünk a komponista, komoly kihívás volt megtanulni. Tele van hajmeresztő futamokkal, a hangszer és a játékos fizikai határait kóstolgató megoldásokkal. Miután megtanultuk a szólamainkat, és ez egy jó hónap kemény munkájába került, ?családi? próbákkal kezdtünk a férjemmel, Gergővel, aki a kürt- és a sófárszólamot játssza. Nappali, kávé-tea, csoki, süti, kotta, gyerünk! A kávé kihűlt, a süti megkeményedett, többször összevesztünk, még többször kibékültünk, így csináld, úgy csináld, te így, te úgy. Elszöszöltünk vele két hetet. Ezután jöttek a zongorás próbák az asszisztens karmesterrel és Miguellel, a zeneszerzővel Bécsben. Nátán kisfiunk azóta már fejből játszik pár témát zongorán, annyit hallja szegény, hogy anya-apa gyakorol megint? Az ember azon kapja magát, hogy már álmában is a darabot dúdolja.
Van helye egy lemezfelvételen improvizációnak?
Persze, de nem a szó klasszikus értelmében. Itt most egészen különleges felvételről van szó, a darab először szólal meg, eddig csak papíron meg a komponista fejében létezett. Amint elsuhan az első auftakt, mindenki fülel, mert szinte minden pillanat újabb és újabb meglepetéseket hoz. Csodálatos, eddig sosem hallott színek, meglepő és megkapó hangulatok, amelyekhez gyorsan alkalmazkodnod kell. Fülelsz, elkapod a fonalat, szővöd a magadét, valaki behoz egy új témát, reagálsz, változtatsz. A hangok, a ritmus kötött, de a mikor és a hogyan a tiéd, és így sokszor improvizálni kell, mert ahogy gyakorlás közben elképzelted, az már ott nem működik. Egy nagy társasjáték az egész, és akkor a felvételvezető beleszól, hogy ?cut?. Akkor pedig újra dobhatsz.
Rátok írták a darabot. Módosult a felvétel közben? Volt, ami ott született meg?
Igen, volt. Az igazság az, hogy ez a folyamat már korábban elkezdődött, Miguel küldött e-mailen egy kottát: le tudod játszani? Le lehet így játszani? Van egy híres történet Sztravinszkijról; éppen egy kávéházban ült, amikor meglátta az akkori világ egyik legnagyobb hegedűvirtuózát, Samuel Dushkint a másik asztalnál. Gyorsan felírt egy szalvétára pár hangot és odarohant hozzá: maestro, le lehet ezt így játszani? Le ? mondta Dushkin. Ebből született a Sztravinszkij-hegedűverseny. Miguel teljesen rám, ránk szabta a darabot, csak szalvéta helyett e-mailben.
Te hegedülsz, Gergő kürtön és sófáron játszik. Mi az a sófár?
A sófár egy szarvból készített kürt vagy inkább talán trombitaszerű hangszer, amelyet a zsidó vallási tradícióban újévkor szólaltatnak meg. Ez a búgó, zengő, éneklő hang köszönti az új esztendőt. Majdnem egy méter hosszú, és Kelet-Afrikában egy antilopféle, a kudu szarvából készül. Na, de volt itt egy hatalmas probléma. Miguel megírta a darabot, és kiderült, hogy a mi sófárunk, egyetlen kudu szarvunk nem tudja eljátszani az összes hangot, két fontos hangmagasság egyszerűen hiányzik róla. (Egyébként a zeneszerzőket ezek szerencsére sosem tartják vissza.) Semmi gond, legalábbis ezt gondoltuk, kell találni még egy sófárt, még egy kudut kisebb, rövidebb szarvval, azzal a két hiányzó hanggal? Az egész világot felkutattuk, mindenkinek írtunk, Gergő e-mailezett, telefonált. Semmi. Izrael, USA, Afrika: semmi. Amikor már majdnem elvesztettük a csatát meg azt a két fránya hangot, eszembe jutott: hívjuk fel a barátnőmet, a tortatervező Raj Ráhelt Pesten, a mamájának van egy pici judaikaboltja, hátha neki lesz ilyen kuduja. Szóval amikor már az egész világot körbejártad, akkor nem marad más hátra, be a kocsiba és irány Bécsből a Wesselényi utca. És nem hiszed el, volt neki! Pont az a sófár, pont az a kudu szarv, amely kell, amely nincs sehol máshol a világon. Ott, a kirakatban! Őrület, nem?
Milyen volt az összhang a zeneszerző, a karmester és a zenekar között?
Nagyon fontos a kémia. Persze, a legfontosabb, hogy a karmesterrel meglegyen a közös hullámhossz. Mi már a hotelben a reggelinél nagyon alaposan átfésültük a darabot két Earl Gray között. Ő, Dennis Russell Davies óriási egyéniség, az elmúlt negyven év egyik legfontosabb modern zenei dirigense. Nagyon alapos volt a darabbal, mielőtt együtt reggeliztünk, állítólag 28 kérdést írt fel a zeneszerzőnek. Lenyűgöző az a tapasztalat, amellyel az amúgy is briliáns zenekart kezelte. A London Philharmonic Orchestra ma a világ egyik legjobb együttese, Dennis keze alatt szárnyakat kaptak. Fontos az is, hogy a szólista nyitott legyen és bízzon a zenekarban, hiszen együtt utazunk, egy concerto mindig párbeszéd a szóló és a tutti, a zenekar között. Sokat segített, hogy a koncertmesterrel, Vesselin Gellevvel együtt tanultunk New Yorkban, a Juilliardon. Partnerem volt azokon a brutális skálaórákon, ahol az utolsó cseppig minden hangot, ami csak létezik a hegedűn, kisajtoltak belőlünk. Egy másodperc alatt onnan folytattuk, ahol New Yorkban abbahagytuk.
Mennyi dől el ilyenkor a stúdióban és mennyi később?
A stúdióban, főleg itt, Londonban, a zenei felvételek igazi fővárosában hatalmas az elvárás, itt nem illik hibázni. Ez engem hihetetlenül motivált, teljesen rá tudtam fókuszálni a feladatra, és teljes koncentrációval csak hagytam magamat sodródni az árral. Persze, sok múlik majd a zenei rendezőn is, hogyan vágja össze a legjobb felvett darabkákat. Az biztos, hogy ott sem lesz hiba, a fantasztikus Gramophone-díjas producerrel, Andrew Waltonnal dolgozhattunk együtt. Andrew (is) maximalista, nagyon ismeri a zenekart, a stúdiót, a karmestert. Szerintem szuper lemez lesz belőle!
