Sepsiszentgyörgy méltó tárlattal ünnepli március 15-ét: a Székely Nemzeti Múzeum Somogyi Győző Kossuth-díjas képzőművész munkáit, száz magyar hős portréját állította ki a Lábasházban. A hely szelleme: a kiállítótér egykor a székely határőr huszárezred parancsnokságának székházaként működött, ma pedig a magyar történelem másfél évezredének hősei között láthatjuk az épületben a háromszéki tüzértisztet, a harangöntő Gábor Áront – Kossuth-kalapban ábrázolva.
„A száz darabból álló sorozat Attila királytól az ötvenhatos Maléter Pálig a hősöknek kíván emléket állítani” – nyitotta meg a tárlatot Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kiállítás tervezői 12 méter hosszú falon helyezték el a nemzeti színű keretbe foglalt képeket, és ezzel ikonosztázjelleget kölcsönöztek a sorozatnak. Az összes arcképhez tájékoztató szöveg is tartozik. Az igazgató abban bízik, hogy a sepsiszentgyörgyi iskolák tanárai kihelyezett órákat tartanak majd itt, és történelmi kontextusba helyezve mutatják be a gyerekeknek az ábrázolt személyiségeket.
A nyolcvanadik évében járó Somogyi Győző már gyerekkorában rajzolt és papírkatonákat készített, később mégis katolikus pap lett, és egyháztörténetből szerzett doktori címet. Miután elöljárója „diszkréten elbocsátotta”, feleségével a Balaton-felvidéki faluba, Salföldre költözött: gazdálkodott, maga köré gyűjtötte az értelmiséget, lovasközpontot, hagyományőrző huszárcsapatot, közösséget szervezett,
és mindeközben a múltban mélyen gyökerező műveket alkotott.
Szolgálatnak tekinti a művészetet (a Magyar hősök arcképcsarnoka tíz éven át készült), esztétikai nézeteit keresztény világszemlélete határozza meg. „Budapesten csak fekete-fehér munkákon dolgoztam, Salföldön viszont elkezdtem festeni: rögtön kivirultak a színek, amint vidékre költöztem. Hasonló a múltba való kapaszkodás, a történelembe való visszanézés is. Aki csak a saját korával foglalkozik, az el is süllyed benne” – vélekedik az alkotó.
Úgy gondolja, a művész Damaszkuszi Szent János óta minden portréjával Isten képmását ábrázolja, hiszen minden ember Isten képmása. Szerinte a művész feladata hitelesen felmutatni a teremtett világot és szépségét. Tapasztalata szerint ez az esztétikai megközelítés szemben áll a modern művészetfelfogással, amely ironikus, tagadja a teremtést, kiiktatja a szépet, és meg akarja változtatni a világot, mert úgy véli, a mű csak ennek révén lehet érdekes, izgalmas, humoros. „A teremtésigenlés és a teremtéstagadás áll szemben egymással, ezt a konfrontációt és a kettő közötti a döntést egyetlen művész sem kerülheti el” – összegzi szemléletét a grafikus-festő.
Tóth Norbert, a kiállítás kurátora behatóan ismeri Somogyi munkásságát, korábban hatszáz alkotást felölelő kiállításon tekinthette át életművét. Úgy gondolja, hősök nem csak a csatatéren születnek, és akár apró falvakban is létrejöhetnek értékes életművek, ha van hozzá kellő tudás és teremtő erő. Szerinte Somogyi a világ természetes rendjének helyreállításán dolgozik,
valamennyi alkotása imádság is, amely csodákat hoz létre, összeköt eget és földet: a közösségek összetartozását állítja szembe a globális hatalommal.
Várallyay Réka művészettörténész az alkotó hitelességét emelte ki. „Somogyi Győzőnek emblematikus munkája, hogy megrajzolja az egész Kárpát-medencét; úgy, hogy közben a lába alatt érzi a hegyeket, dombokat, látja a folyókat; megrajzolja a térképet, amelyről tudjuk, hogy a fizikai és szellemi hazánk. Ha a Kárpát-medencében több kis fénylő pontot létre tudunk hozni, ki itt, Sepsiszentgyörgyön, ki ott, Salföldön, ki a Vajdaságban, akkor ezek a fénylő pontok egyszer csak összeérnek, és fényesség lesz a sötétségben” – méltatta a művész munkáját, majd a hősök arcképcsarnokának helyi üzenetét is megfogalmazta. A háromszéki lófőknek és a székelyeknek valamikor határvédő szerepük volt, de az itt élők feladata ma sem változott, csak jelenleg nem a fizikai, hanem a szellemi határt kell védeniük. Ebben segítenek az ezerötszáz év folytonosságát igazoló portrék, amelyek megalkotásához a művész a korabeli forrásokhoz a rá jellemző absztrakciót és azt a fajta, a szépség iránti elkötelezettséget társította, amelytől minden munkája hiteles – összegezte a művészettörténész.
„Semmi nem veszett el, higgyék el, minden megvan – csak le kell hajolni, és ott a múltunk, ott a természet.
Egyetlenegy erőfeszítés sem történik hiába, minden helyreállítható,
mert csak a gonosz az, amely a reménytelenséget sugallja. Ki gondolta volna harminc évvel ezelőtt, hogy magyar huszárok fognak nyargalni a Kárpát-medence hegyein-völgyein?” – zárta a megnyitót a kiállító művész.
Somogyi Győző, akit néhány éve tiszteletbeli székely címmel tüntettek ki, igyekszik ezt most megszolgálni: 41 litográfiát ajándékozott a Székely Nemzeti Múzeumnak.
Fotó: sepsiszentgyorgy.info/Toró Attila
