Somogyi Győző

Július 28-án történt

„Visszatekintve úgy látom, hogy a gyerekkori papírkatona-készítésből, ebből az aprólékos kézműves piszmogásból ered az én egész képzőművészetem. Mind a mai napig a részletekből indulok ki. Nagyon vékony tollal és pici ecsettel festek, nem a nagy formáktól indulok a részletek felé, hanem fordítva” – fogalmazta az 1942. július 28-án született – és 2026-ban elhunyt – Kossuth-díjas festőművész, Somogyi Győző, akinek legnagyobb alkotása száz magyar hadtörténelmi személyiség arcképe, amely A magyar hősök arcképcsarnoka címen jelent meg könyvalakban.

Elhunyt Somogyi Győző festőművész

Somogyi Győző művészete a magyar és keresztény képi hagyományok megőrzését, felélesztését, a modern és posztmodern művészet tanulságaival való ötvözését és ezáltal a bennük megjelenő értékek átörökítését célozza.

„Négyéves korom óta elbűvölt a hadtörténelem” – Betekintés Somogyi Győző világába

Az utolsó salföldi paraszt – így nevezte magát egyszer egy interjúban Somogyi Győző, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikus- és festőművész. A fővárosból vidékre költözött, szintén képzőművész hitvesével együtt sajátos életformát alakított ki választott településén.

Somogyi Győző festőművész munkáiból nyílt kiállítás Varsóban

Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész mintegy ötven alkotását bemutató életmű-kiállítás nyílt csütörtökön a varsói Királyi Lazienki Múzeumban.

Magyar hősök arcképcsarnoka Sepsiszentgyörgyön

„Rengeteg háború átzúgott rajtunk, a magyar történelmet akár hadtörténetnek is tekinthetjük. Azt, hogy a magyar nemzet még létezik, részben ezeknek a katonahősöknek köszönhetjük” – véli Somogyi Győző grafikus-festő, akinek egyik fő műve, a Magyar hősök arcképcsarnoka július közepéig látható Sepsiszentgyörgyön.

Megnyílt Somogyi Győző kiállítása

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg Somogyi Győző Kossuth-díjas képzőművész kiállítását szeptember 6-án a szigetvári Dzsámiban. A Szigeti veszedelem Somogyi Győző rajzain keresztül kel életre dr. Orlovszky Géza, az ELTE BTK Régi Magyar Irodalom Tanszékének tanszékvezetője szövegváltozatát illusztrálva.

Könyvbe foglalt képzőművészet

Somogyi Győzővel készült interjúkötetet jelentetett meg a Magyar Napló Kiadó. A Kossuth-díjas képzőművész művészeti és esztétikai gondolatait, valamint pályájával és kortársaival kapcsolatos emlékeit átfogó módon összegző könyvet május 19-én mutatják be Budapesten. A Szépség szolgálatában című mű szerzője Takács Gábor művészettörténész.

Képekkel prédikált

A Németh Géza református lelkész és felesége, Kriza Judit gyűjteményéből március végén nyílt kiállítás április 20-ig látogatható a szentendrei MANK Galériában. „A huszadik század végének legjobb magyar művészeitől láthatunk alkotásokat” – nyitotta meg a tárlatot március végén Somogyi Győző festő-grafikus.