300 művész közül választották ki Bátori Zsuzsannát a zenealapú mű megrajzolására. Dan Brown első gyerekkönyve, a Vad Szimfónia szeptember 9-én debütál Magyarországon.

A Vad Szimfónia állati karaktereihez tartozik egy-egy Brown által komponált zenei tétel is, amelyek mind egy nagykoncert részét képezik. A teljes zenemű hamarosan világszerte debütál a felkért zenekarok előadásában, de addig is, egy applikáció segítségével, a gyerekek meghallgathatják az oldalakhoz tartozó melódiákat.

Bátori Zsuzsanna, a külföldön Susan Batori néven ismert tervezőgrafikus, illusztrátor és karakterdesigner a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult először tervezőgrafikát, majd később reklámügynökségeknél helyezkedett el. A grafika számos területén bizonyított, munkája során pedig több neves szakmai díjat is nyert, egy idő után azonban az illusztráció felé fordult, amivel nemzetközi karriert futott be. A Vad Szimfónia egyébként nem az első könyv, amelynek illusztrálására felkérték, hiszen számos külföldön megjelent kötet képeit készítette már el.

A Vad Szimfónia című zenei mű október 10-én mutatkozik be a nagyközönségnek Zágrábban, ezt követően pedig világszerte hallható lesz. A nagykoncertet az adott országokban felkért zenekarok, így Magyarországon a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában hallhatjuk majd. A járványhelyzet miatt az előadások 2021-re tolódnak, a Margó Irodalmi Fesztiválra látogatók azonban kaphatnak egy kis ízelítőt az irodalmi-zenei műből, hiszen egy vonósnégyes előadásában hallgathatnak meg néhány tételt.

A versek, bölcs üzenetek és vidám illusztrációk mellett a kicsik egy oldalakon át bújócskázó méhecskével is találkozhatnak, elrejtett betűket kereshetnek – amelyek végül hangszerek neveit adják ki –, sőt, a legvégén még egy kódolt üzenetet is megfejthetnek. A Vad Szimfónia olvasása közben a főszereplő, Cin művész úr vezetésével több fajta állatot, élőhelyet és hangszert ismerhetnek meg a gyerekek, egy ingyenes telefonos applikációval pedig akár csodálatos melódiákat is hallgathatnak a szüleikkel.